A nevelésfilozófia kapcsán két általános kategória van:

  1. teista és
  2. ateista (világi).

1.  A teista iskola nevelési/oktatási rendszer: célja, hogy a gyerek ajánlja életét Istennek.

Az ilyen tanárok gyakran elégedettek a közönséges erkölcsiséggel és egy általános értelmű hittel. Ez gyakran azt jelenti, hogy megszilárdítják dogmatikus elképzeléseiket és mindenki más elképzelését összetörik. Néha szekuláris célokat tűznek ki, mint pl. „beilleszkedni a társadalomba” és egy „jó életet” élni. A legtöbb nyugati teista filozófia nem tud különbséget tenni test és lélek között.

A zsidó és muzulmán hit szeint Istennek nincs formája. A keresztény vallás azt tanítja, hogy amikor Isten elfogad egy formát, az anyagi.

A muzulmánok és a zsidók azt hiszik, hogy az ember és az anyagi világ lényegében jó. Úgy érzik, Isten azt akarja,  hogy élvezzük ezt a világot egy vallásosan törvényes módon, hálát érezve Iránta az érzékkielégítésért. Mindkét vallás oktatási/nevelési célja kultúrájának és történelmének átadása egy „jó élet” igen szekuláris céljával együtt. Emellett gyakran tanítják szentírásukat a Koránt és az Ótestamentumot eredeti nyelven.

Néhány orthodox zsidó közösségnél és néhány szigorú muzulmán közösségnél (pl. Indonézia) megvan az az oktatási rendszer, hogy a fiú tanulók egy tanítóval élnek, akit szinte a lelki tanítómesterüknek (guru-nak) tekintenek. Az ilyen iskolákban sok időt töltenek a szövegek memorizálásával, a Szentírás megvitatásával és az élet egy mélyebben vallásos módjában próbálják elmeríteni a diákokat.

A keresztények tanítása szerint az emberi lények természetüknél fogva bűnösök, oktatásra van szükségük, hogy elnyomják bűnös természetüket. Isten így meg tudja menteni őket. Minden emberi lényt születésétől fogva beszennyez Ádám leesése (eredendő bűn). Oktatási rendszerükben a diák megtanul félni a bűn visszahatásaitól (pokol) és az erkölcsösség eredményére (mennyország) vágyik. A társadalmi rendszer az iskolán belül és kívül is nagy nyomást gyakorol a gyerekre, hogy alkalmazkodjon. Így az oktatók, a keresztény filozófusok (teológusok) azt remélik, hogy egy békés társadalmat fognak teremteni.

2. A világi (ateista) nevelési rendszer: Legtöbben nem fogadják el, hogy az ember alapvetően romlott, sem azt, hogy Isten fő dolga, hogy megjutalmazza vagy megbüntesse az emberi lényeket. Inkább azt mondják, hogy az ember természetszerűen tele van jó tulajdonságokkal és az olyan vallásos kijelentésektől vált rosszá, miszerint ő bűnös, és/vagy a korrupt társadalom miatt, amely mesterségesen egyenlőtlenségeket teremt, irigy versengést és küzdelmet. E nézet szerint tehát a gyerekek születésükkor teljesen ártatlanok és ezért teljesen ki vannak később szolgáltatva környezetüknek. Nevelési elvük az, hogy „Szabályozd a környezetet, s így fogod tudni irányítani a gyerek jó tulajdonságait!” E nézet szerinti nevelők tehát mesterségesen akarnak létrehozni egy erkölcsös és igazgságos társadalmat a vallások korlátozásai nélkül. Sőt szerintük ezek a vallások csak akadályok a képességek kibontakoztatásában. Ha a gyerekek eredetileg tiszták és jók, akkor csak egyszerűen el kell választanunk őket a korrupt társadalomtól, s teljes szabadságot kell adni nekik.

A legtöbb un. „alternatív” és újkori iskola e célok valamilyen extrém változata. Azt sugallják az itt tanulóknak, hogy létre lehet hozni egy olyan társadalmat, ahol „mindenki szeretni fog mindenkit”, vagy ahol „senki nem büntet meg senkit”.

A leggyakoribb oktatási filozófia a modern világban a világi humanizmus. Az emberek (azaz az evolució csúcsán levő élőlények) nem azért jók, mert Isten így alkotta őket, hanem pusztán azért, mert a természetben minden automatikusan egyre jobb lesz. Itt az oktatás célja, hogy a gyermek kielégítse testi vágyait és a világot egy olyan hellyé tegye, ahol erre jó lehetőség van.

A védikus perspektiva:

Az ember alapvető lelki természete valóban jó, azonban ez be van fedve feltételekhez kötöttsége (tökéletlenek az érzékei, ezért illúzióban van, így hibákat követ el, és hajlamos becsapni másokat) miatt és ami így megnyilvánul, az egyedenként eltérő mértékben rossz, ezért vissza kell állítani a tanulók eredeti lelki természetét. Ehhez bizonyos lelki elvek követésére van szükség, amíg az eredeti lelki természet újra vissza nem áll.

Miközben a lelki elvek működnek a gyerek ráébred valódi természetére a tiszta jóságban. A gyerekek olyan tulajdonságokat fejlesztenek ki, amilyenekkel társulnak. (Sríla Prabhupáda: „A gyerekek olyanok, mint a puha tészta, bárhogy lehet formázni őket.”)

Azonban előző életeik miatt a gyerekek bizonyos hajlamokkal már születésükkor rendelkeznek. A kéj, düh, irigység, mohóság, büszkeség már bennük van, nincs szükségük arra, hogy külső forrásból szert tegyenek ezekre. A szülő gyakran így gondolja: „Óh, az én drága, egyetlen gyermekem ezt a rossz viselkedést más gyerekektől tanulta, akiknek a szülei nem nevelik szépen a gyerekiket!” Ez illuzió. Fontos tudni, hogy nem tudjuk kifejleszteni gyermekeink jó tulajdonságait azáltal, hogy „szabadságot” biztosítunk nekik. Egy Krisna-tudatos légkörben kell őket tartanunk, ami által valóban megtisztulhatnak. Ez a tökéletes megértése az „öröklés” (egy személy tulajdonságai születéskor az előző életei alapján) kontra „környezet” rejtélyének.

—————————-

Bizonyára Önben is felmerültek a témához kapcsolódó kérdések. Írja meg a hozzászólását, s szívesen megválaszoljuk azokat.

Leave a Comment