»
S
I
D
E
B
A
R
«
A Jayá-ekádasí böjtnap története
2018 01 27 by premamoya
Szentírásainkból

Szentírásainkból

A Jayá-ekádasí (vagy Bhaimi-ekádasí) böjtnap történetét a Bhavisya-uttara-purána írja le.

“Yudhisthira Mahárája így szólt: – Ó, urak Ura, Sri Krsna, minden dicsőség neked! Ó, világegyetem ura, egyedül te vagy a forrása a négyféle élőlénynek: azoknak, akik tojásból, izzadságból, magvakból és anyaméhből születtek. Egyedül Te vagy mindennek az alapvető oka! Ó, Uram, és ezért Te vagy a teremtő, a fenntartó és az elpusztító.

Uram, olyan kegyesen elmagyaráztad nekem a Sat-tilá-ekádasi néven ismert kedvező napot, amely Mágha hónap (január-február) sötét felére esik. Most kérlek, magyarázd el azt az ekádasit, amely e hónap világos felében van. Milyen néven ismerik, hogyan kell megtartani? Melyik múrtit kell imádni ezen a fenséges napon, amely olyan kedves neked?

Az Úr Srí Krsna válaszolt: – Ó, Yudhisthira, örömmel beszélek neked arról az ekádasiról, amely Mágha hónap világos felében van. Ez az ekádasi minden bűnös visszahatást és démonikus befolyást elhomályosít, ami megérinti a szellemi lelket. Jayá-ekádasiként ismerik, és a kísértet-lét nagy terhétől szabadítja meg azt a szerencsés lelket, aki ezen a szent napon böjtöl. Nincs ennél jobb ekádasi, mert ez valóban megszabadít a születéstől és a haláltól. Meg kell tartani nagyon gondosan és szorgalmasan. Ezért arra kérlek, ó, Pándava, hallgass nagyon figyelmesen! Elmondok neked ezzel kapcsolatosan egy nagyon csodálatos történetet, amelyet már említettem a Padma-puránában.

Valamikor réges-régen a mennyei bolygókon Indra nagyon szépen uralkodott mennyei királyságában, az ott élő félistenek boldogok és elégedettek voltak. A párijáta virágokkal gyönyörűen felékesített Nandana erdőben Indra akkor itta a nektárt, amikor csak szerette, és élvezte az ötven millió mennyei leány, az apsarák szolgálatát, akik eksztatikusan táncoltak az örömére.

Puspadanta vezetésével nagyon sokan, páratlanul édes hangon énekeltek. Ott volt Citrasena, Indra fő zenésze a felesége, Málini és szép fia, Máljaván társaságában. Kámadeva éles nyilai átfúrták az egyik apsará, Puspavati szívét, és egyszerre nagyon vonzódni kezdett Máljavánhoz. A fiút egészen lenyűgözte gyönyörű teste és arca, valamint szemöldökeinek varázslatos játéka.

Ó, király, hallgasd meg, most elmondom, milyen ragyogó szépség volt Puspavati! Páratlanul kecses karjai voltak, amelyekkel úgy ölelt, mint  finom selyem pányva; arca a holdhoz volt hasonló, lótuszvirág szemei csaknem bájos füleiig értek, melyeket csodálatos fülkarikák díszítettek. Vékony, felékszerezett nyaka olyan volt, mint egy kagyló, a dereka nagyon karcsú volt, akkora, mint egy ököl. A csípője széles volt, combjai pedig olyanok, mint a banánfa törzse, természetes, gyönyörű vonásait még jobban kiemelték a káprázatos ékszerek és ruhák. Mellei magasan álltak, és a lábaira tekinteni olyan volt, mint megpillantani a frissen nyíló piros lótuszvirágokat.

Máljavánt azonnal megbabonázta, amikor meglátta Puspavatit teljes mennyei szépségében. Azért jöttek, hogy örömöt szerezzenek az Úr Indrának varázslatos énekükkel és táncukkal, de mivel Kámadeva, a megszemélyesült kéj nyilai átfúrták a szívüket, annyira beleszerettek egymásba, hogy képtelenek voltak illő módon énekelni, vagy táncolni a mennyei birodalom ura és mestere előtt. A kiejtésük rossz volt, a ritmusuk hanyag. Az Úr Indra azonnal látta, mik a hibák okai. A hangzavar sértette a fülét, nagyon dühös lett, és rájuk kiáltott:

– Haszontalan bolondok! Úgy tesztek, mintha nekem énekelnétek, de a valóságban teljesen belebolondultatok egymásba. Gúnyt űztök belőlem! Megátkozlak benneteket, hogy gonosz szellemekként (pisácákként) szenvedjetek. Menjetek le a Földre, mint férj és feleség, és arassátok le sértésetek visszahatásait!

Máljavánt és Puspavatit teljesen elnémították ezek a kemény szavak, egyszerre elkomorultak, és a mennyei királyságból, a szépséges Nandana erdőből leestek a Föld bolygóra, a Himalája egyik csúcsára. Mérhetetlenül elszomorodtak, mennyei értelmüket rendkívül lecsökkentette Indra tüzes átka, elvesztették ízlelési és szaglási képességüket, de még a tapintás érzékét is. Olyan hideg volt, olyan magasan voltak a Himalája hó- és jégsivatagában, hogy még a felejtést hozó alvást sem élvezhették.

Céltalanul kóboroltak fel és alá ebben a zord hegységben, és pillanatról pillanatra egyre jobban szenvedtek. Még ha be is húzódtak egy barlangba, a hóesés és a hideg miatt a foguk szüntelenül vacogott, félelmükben és zavarodottságukban égnek állt a hajuk.

Ebben az elmondhatatlanul kétségbeejtő helyzetben Máljaván így szólt Puspavatihoz: – Milyen gyalázatos bűnt követtünk el, hogy ezekben a pisáca testekben kell szenvednünk, ilyen lehetetlen környezetben? Ez maga a pokol. Bár a pokol nagyon ádáz, mi itt még nagyobb szenvedésen megyünk keresztül. Ezért nagyon is világos, hogy soha, semmilyen bűnt nem szabad elkövetni.

Az elhagyatott szerelmesek nagy nehezen vánszorogtak a havon és a jégen. Nagy szerencséjükre azonban úgy esett, hogy ez a napon éppen Jayá-ekádasi volt, Mágha hónap világos felének ekádasíja. Mivel nagy nyomorúságukban eszükbe sem jutott, hogy vizet igyanak, megöljenek egy vadállatot, vagy akár egyenek abból a pár gyümölcsből és levélből, amit abban a nagy magasságban találhattak volna, így  minden ételtől és italtól tartózkodva öntudatlanul  megtartották az ekádasit. Nagy bajukban Máljaván és Puspavati összeestek egy pipala-fa alatt, és meg sem próbáltak felkelni. Ekkorra a Nap már lenyugodott.

Az éjszaka még hidegebb és sanyarúbb volt, mint a nappal. Reszkettek a jeges hóesésben, fogaik egy ritmusban csendültek össze a nagy vacogástól, és amikor már egészen dermedtté fagytak a hidegtől, csak azért ölelték át egymást, hogy valamennyi meleghez jussanak. Karjaik összefonódtak, de az alvást sem tudták élvezni. Egész éjszaka így szenvedtek, Indra hatalmas átkától sújtva.

Ó, Yudhisthira, az ekádasín véletlenül megtartott böjt miatt, s mivel egész éjjel ébren maradtak, mégis áldásban részesültek. Kérlek, hallgasd meg, mi történt a következő napon! Amikor dvádasí reggele felvirradt, Máljaván és Puspavati megszabadultak démonikus formáiktól, és megint gyönyörű, káprázatos ékszereket és ruhákat viselő mennyei lényekké váltak. Amint elképedve egymásra tekintettek, leszállt mellettük egy mennyei repülő (vimána). A mennyek lakóinak kórusa magasztalta őket, amint beszálltak a szépséges repülőbe és egyenesen a mennyei világba repültek, mindenki jó kívánságainak szárnyán. Mályaván és Puspavati hamarosan megérkeztek Amarávatiba, Indra fővárosába. Azonnal uruk elé siettek, és vidáman a tiszteletüket ajánlották neki.

Indra megdöbbenten látta, hogy még csak most kárhoztatta őket arra, hogy a mennyei királyságtól nagy-nagy messzeségben démonokként szenvedjenek, és ők máris visszakapták eredeti formájukat. Megkérdezte tőlük: – Milyen rendkívül érdemdús dolgot hajtottatok végre, hogy az átkom után ilyen gyorsan letehettétek pisáca testeteket? Ki oldozott fel benneteket ellenállhatatlan átkom alól?

Máljaván így felelt: – Ó, Uram, az Istenség Legfelsőbb Személyisége, az Úr Vásudeva kegyelméből és a Jayá-ekádasí hatására szabadultunk meg a pisácák szenvedésétől. Ez az igazság, ó, uram. Boldogan visszanyertük korábbi helyzetünket, mert odaadó szolgálatot végeztünk az Úr Visnunak, és megtartottuk a Jayá-ekádasít, a Számára legkedvesebb napot.

Indra így szólt: – Mivel a Legfelsőbb Urat, Kesavát szolgáltátok az ekádasí megtartásával, azt is kiérdemeltétek, hogy imádjalak benneteket, és látom, hogy teljesen megtisztultatok a bűnötöktől. Dicséretre érdemes lesz az, és még én is imádni fogom, aki odaadó szolgálatot végez az Úr Srí Harinak, vagy az Úr Sivának. Efelől semmi kétség.’ Ezután Indra elengedte Máljavánt és Puspavatit, hogy együtt lehessenek és bejárják a mennyei bolygókat.

Ezért, ó, Yudhisthira, szigorúan meg kell tartani a böjtöt az Úr Hari napján, de különösen Jayá-ekádasín, amely még egy kétszer született bráhmana meggyilkolásának bűnétől is megszabadít. Az a nagy lélek, aki ezt a böjtöt teljes hittel és odaadással megtartja, valójában már elvégzett mindenféle adományozást, bemutatott mindenféle áldozatot, és megfürdött valamennyi szent zarándokhelyen. A Jayá-ekádasín való böjtölés feljogosítja arra, hogy Vaikunthán lakozzon és végtelen boldogságot élvezzen sok milliárd korszakon (yugán) át – sőt örökkön örökké. Ó, nagy király, aki csak hall, vagy olvas a Jayá-ekádasí dicsőségéről, annyi áldásos érdemet szerez, mintha elvégzett volna egy agnistoma-áldozatot, melynek során a Sáma-veda himnuszait éneklik.

Így végződik a Márga-sukla-ekádasí, vagy Jayá-ekádasí dicsőségének története, a Bhavisja-uttara-puránából.


Hozzászólások

»  Substance: WordPress   »  Style: Ahren Ahimsa