»
S
I
D
E
B
A
R
«
A szent név nektáróceánja
2013 09 24 by premamoya
A szent név nektáróceánja

A szent név nektáróceánja

A Krisna-völgyi gyerekek egyre lelkesebbek, hogy az Úr Krisna szent neveinek nektáróceánját megízleljék.

Már a reggeli templomi meditáción iskolánk szinte mindegyik tanulója ott van, és figyelmesen imádkoznak a szüleikkel együtt. A Hare Krisna mantra éneklése a fő lelki gyakorlatunk, s úgy tűnik, hogy mindegyikük nagyon komolyan elmélyed ebben. A szentírások szerint a viták és nézeteltérések jelenlegi korszakában az Úr szent neveinek közös éneklése a leghatékonyabb folyamat ahhoz, hogy fejlődjünk az odaadó szolgálatunk útján, s végül elérhessük az élet végső célját, a tiszta istenszeretetet.

Egyházi iskolánkban természetesen hangsúlyozzuk a lelki gyakorlatok, s így a szent név éneklésének fontosságát is. Mivel a szüleik jó példát mutatnak nekik, ezért a gyerekek egy idő után elkezdik ebben is követni őket. Nagyon fontos nevelési elv, hogy a szent név éneklését sem szabad erőltetni. A szülői példamutatásnak elsődleges szerepe van, s a tanárok megpróbálják lelkesíteni, támogatni ezt a törekvést.

Persze emellett az is nagyon fontos, hogy a szülőknek előző este időben sikerült-e ágyba dugni a csemetéiket :-). Ha a szülők igyekeznek biztosítani a gyerekeknek a lehetőséget, hogy minden reggel együtt részt tudjanak venni mantra-meditáción, akkor az nagyban hozzájárul ahhoz, hogy ez a kiemelkedő lelki gyakorlat elválaszthatatlan része legyen a gyerekek későbbi mindennapi életének. Egy szülő számára nincs nagyobb öröm, mint amikor azt látja, hogy a szent név nektáróceánját megízlelve gyermeke komolyan elindult a haza felé vezető úton, vissza Istenhez.

Haré Krisna Haré Krisna

Krisna Krisna Haré Haré

Haré Ráma Haré Ráma

Ráma Ráma Haré Haré


Hozzászólások

»  Substance: WordPress   »  Style: Ahren Ahimsa