»
S
I
D
E
B
A
R
«
A tanítás művészete 4. rész – A Kṛṣṇa-tudatos képzés céljának letisztázása
2015 10 13 by premamoya
A tanítás művészete

A tanítás művészete

Tudnunk kell, hogy mi a Kṛṣṇa-tudatos képzés célja.

1. Növeljük a diák vágyát az Úr Kṛṣṇa szolgálatára

A fegyelmezési technikáknak összhangban kell lenniük a nevelési céljainkkal. Mi a gurukula oktatás célja? Sok bhakta (hívő) saját célt tűzött ki magának. Néhány ezek közül: erkölcsös polgár legyen, nem legyen hippi, a külső társadalomnak olyan eredményes tagja legyen, akik az odaadó elvek szerint tud élni, misszionárius legyen, templomi bhakta  legyen, vagy a varṇāśrama társadalom tagja legyen.

Segít nekünk a gurukula igazi céljának eldöntésében, ha megvizsgáljuk Śrī Nārada Muni gyakran idézett leírását a gurukula képzésről: „A tanítvány gyakorolja a teljes érzékszabályozást. Legyen engedelmes, és a lelki tanítómesterhez az elszakíthatatlan barátság érzése fűzze. Szigorú fogadalmat téve éljen a gurukulában, egyedül a guru érdekét szem előtt tartva.” (ŚB. 7.12.1)

Śrīla Prabhupāda leírja, mik a céljai a gurukulának:

„Szervezd nagyon szépen a gyerekeknek a Kṛṣṇa-tudatos iskolát 15 éves korukig. A szülők ne ne kísérjék el a gyerekeiket. Valójában ez a gurukula-rendszer. A gyerekeknek teljesen védelmet kell venniük a lelki tanítómesternél, szolgálniuk kell őt, s szépen tanulniuk tőle. Indiában látjuk, milyen szépen szolgálnak a brahmacārīk. Korán reggel elmennek, s egész nap koldulnak a guru utasítására. Este visszajönnek, esznek egy kis rizst és takaró nélkül alszanak a földön. Azt gondolják, hogy ez a feladat nagyon kellemes. Ha nem kényeztetik el őket az érzékkielégítés mesterséges sztenderdjeivel már fiatalkorukban, akkor a gyerekek nagyon szépen józan polgárokká válnak, mivel megtanulták az élet igazi értelmét. Ha arra képzik őket, hogy elfogadják élvezetesnek a lemondást, akkor nem lesznek elkényeztetve. Mindent úgy szervezzetek, hogy ezeket a lelkeket vissza tudjuk juttatni Kṛṣṇához. Ez a mi igazi feladatunk.” (Levél Satsvarūpa dāsának, 1971. november 25.)

Legyen világos, hogy mi a gurukula képzésben a célunk! Azt akarjuk, hogy a gyermekeinket az Úr tiszta bhaktáivá képezzük, s ezáltal véget vessünk anyagi létezésüknek azzal, hogy visszamennek Istenhez.

Az Úr Kṛṣṇa a Bhagavad-gītāban (15.1) ad egy példát, hogy segítsen megértenünk, mi a lélek helyzete az anyagi világban. A példa, amit Kṛṣṇa ad, valamint Śrīla Prabhupāda magyarázata is vonatkozik arra, hogyan fegyelmezzük a gyerekeket.

Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt: Van egy elpusztíthatatlan banjanfa, melynek gyökerei felfelé, ágai pedig lefelé nőnek, s melynek a védikus himnuszok a levelei. Aki ismeri ezt a fát, az ismeri a Védákat.

Magyarázat: Ebben a világban nem tudunk olyan fáról, melynek ágai lefelé, gyökerei pedig fölfelé nőnének. Ám mégis létezik ilyen, s a tóparton magunk is láthatjuk. A parton álló fa tükröződik a vízen, s a tükörképen az ágai lefelé, gyökerei pedig felfelé nőnek. Más szóval az anyagi világ fája csupán tükörképe a lelki világ igazi fájának. A lelki világ tükröződésének alapját a vágyak jelentik, mint ahogyan a fa tükröződésének alapja a víz. A vágy okozza tehát, hogy a dolgok e tükrözött anyagi fényben léteznek. (Bg. 15.1)

Ahogyan a vágy az alapja annak, hogy az anyagi világban vagyunk, úgy szintén a vágy az alapja annak is, hogy elérjük Kṛṣṇa lótuszlábát. Éppen ezért ez a tanítás lelki szintű, mivel nem erőltethetjük rá senkire azt a vágyat, hogy Goloka Vṛndāvanában éljen Kṛṣṇa lótuszlábánál. A tanítás azonban olyan légkört tud teremteni, amiben a tanítványoknak hajlandóságuk lesz arra, hogy növeljék a vágyukat Kṛṣṇa-tudatossá válni. Ezért a gurukula képzés és fegyelmezés általános célja úgy tanítani, hogy a gyermekeink szabadon döntsenek úgy, hogy Kṛṣṇa bhaktái lesznek.

2. Hogyan segítsünk gyermekeinknek abban, hogy helyesen Kṛṣṇát válasszák

A védikus kultúra „fejlődéses” gyermekképet foglal magába. A Kṛṣṇa-könyv 15. fejezete így kezdődik:

„Kṛṣṇa és bátyja, Balarāma a gyermekkorból – melyet kaumārának hívnak – a paugaṇḍa korba lépett, mely hatéves koruktól tízéves korukig tart. Tízéves kortól tizenöt éves korig kaiśorának, tizenötéves kortól pedig yauvanának, vagyis fiatalnak hívták a fiút.

A gyermekek életének különböző szakaszaiban másként kell velük bánni, hogy elősegítsük ezt a választást.

  • kaumāra: születéstől 5 éves korig

Általában azt javasolják, hogy születéstől 5 éves korig mindent adjunk meg a gyermeknek, amit szeretne. De mit jelent ez? Kaphat-e a gyerek bírálatot ezekben az években? A szülők milyen mértékben legyenek engedékenyek? Mit érjen el a gyerek életének ebben a szakaszában?

Az alapvető pszichológiai cél a gyermeknél ezekben az években az, hogy önbizalmat és biztonságérzetet fejlesszenek ki. Habár a józan észt is használni kell, hogy biztosítsák a gyermekek mentális, fizikai és lelki épségét, de mindamellett kapják meg családjuk teljes szeretetét, hogy jól fejlődjenek.

Születésétől 5 éves koráig a gyermek testi fejlődése drámai. Egy csupán evésre, alvásra és sírásra képes csecsemőből egy olyan független egyénné változik, aki jár, lépcsőn jár fel és le, szalad és játszik. A kommunikációs képessége sírással és mosolygással kezdődik, s egy szótagú szavakká, teljes mondatokká, majd az igék, igeidők, többes számok helyes használatává fejlődik. Társadalmilag kezdetben csak az anyához ragaszkodik, majd ragaszkodik az apjához és más családtagokhoz, mielőtt megtanulja, hogyan barátkozzon. Ötéves korára a gyerek már csak akkor keresi a szüleit, amikor nehéz helyzetben van. Ezekben az években a gyerek egocentrikus. Azt hiszi, hogy a világ az ő szükségletei körül forog. És tipikus, hogy miután átmegy ezen a szakaszon, 5 éves korában úgy megy iskolába, hogy hercegnek gondolja magát.

  • paugaṇḍa: 5-től 10 éves korig

Öttől tíz éves korig a gyermek jártasságot fejleszt ki a szocializációban és magáévá teszi a társadalmi viselkedés alapvető szabályait, melyeket az életben felhasznál majd. Alapvető akadémikus jártasságot is szerez. A gyermek a növekvő társadalmi és megismerési fejlődése folytán veszít valamennyit az önzőségéből. Így megtanul mások perspektíváján át nézni helyzeteket. Mondhatjuk, hogy ebben a szakaszban a cél a zavartalan átmenet: biztosítani a szükséges alapvető – lelki, testi, megismerő és társadalmi – képességeket, amelyek segítik majd, hogy a gyermekkorból a serdülőkorba, s aztán a felnőttkorba lépjenek.

Az engedékenységnek, mely uralkodó volt a gyermek életének első 5 évében, fokozatosan át kell alakulnia, fegyelmezéssé és az autoritás tisztelésévé. Ennek a változásnak fokozatosnak kell lennie, hogy a „friss hatás” hajoljon, s ne törjön el. Mire a gyermek 10 éves lesz, ideálisan el kell hogy érje – a szeretet, kapcsolat, fegyelmezés és képzés megfelelő kombinációján keresztül -, hogy alapvetően kontrollálja az elméjét és az érzékeit.

Ebben a periódusban vigyázzunk arra, hogy a gyermekeknek ne legyen megengedve az érzékek ösztönzése. Śrīla Prabhupāda azt állítja, hogy érzékkielégítést adni egy gyermeknek fiatalkorban, amikor már természetesen elégedett és boldog minden körülmények között, az a„legnagyobb erőszak”. Ha egy gyerek ebben a periódusban úgy látja, hogy az élet célját az érzéki örömök jelentik, rendkívül nehéz lesz újra fegyelmezni és korlátozni a serdülőkor féktelen éveiben.

  • kaiśora: 10-től 15 éves korig

Ez a periódus válságos. Valamikor ebben az időszakban a fiúk és a lányok is elérik a serdülőkort.

“Aki nem részesül egy kiváló lelki tanítómester szigorú és következetes nevelésében, hogy brahmacārī legyen, vagy ha nem engedelmes tanítvány, az csupán nevében lehet brahmacārī, s biztos hogy a nemi vágyak áldozata lesz.” (ŚBh. 3.14.20 magy.)

A gyermekek dinamikus változásokon mennek keresztül, ezekben az években. Szellemileg a fogalmi képességeik növekednek; testileg a gyerekből felnőtt lesz; és társadalmilag megerősödik a hajlam arra, hogy az ellentétes nemmel társuljanak. A serdülők érzelmei gyakran féktelenek, mivel kialakul a saját külön azonosságtudatuk. Śrīla Prabhupāda egyszer azt az utasítást adta a gurukula tanároknak, hogy legyenek szigorúak a serdülőkkel, hogy tartsanak az engedetlenség következményeitől.

  • yauvana: 15 éves kortól

Jagadīśa: Láthatjuk, hogy ha jó a fegyelmezés, szépen reagálnak rá.

Śrīla Prabhupāda: Igen. Miért kellene elnézőnek lenned? Az a te hibád. „Szeretetből” látni fogjuk, ahogyan a fiaink és a tanítványaink a pokolba mennek? Ez nem jó, ez ostobaság. Amikor azonban felnőnek, 16 évesek, barátként kell kezelni őket. Prāpte tu ṣodaśe varṣe putraṁ mitra-vad ācaret. Ezek Cāṇakya instrukciói 5-től 15 éves korra. Szigorúan fegyelmezni kell minden fiút és tanítványt. Ha nem követnek, akkor meg kell őket büntetni. Aztán mihelyt elérik a 16-dik életévüket, barátként bánj velük. Ekkor ne kényszerítsd őket, mert el fognak menni. (Beszélgetés a tanárokkal Dallasban, 1975. július)

 15 éves koruktól a gyerekeket barátként kell kezelni. Ez Śrīla Prabhupāda instrukciója. Az a gyerek, aki betöltötte a 16-dik életévét, értelmileg és érzelmileg is elég érett már ahhoz, hogy magába szívja a Kṛṣṇa-tudat legtöbb instrukcióját, és a saját akarata szerint tudja végrehajtani azokat. A 16 év feletti gyerekek lázadni fognak, ha arra kényszerítik őket, hogy akaratuk ellenére tegyenek valamit. Ráadásul, ha folyamatosan kényszerítik őket, pszichológiailag kiegyensúlyozatlanná, vagy túlságosan ráutaltakká válhatnak.

Ez nem jelenti azt, hogy 16 éves korában egy gyerek varázslatosan egyenértékű minden felnőttel, a szülőkkel és tanárokkal, s hogy a felnőttek nem adhatnak neki instrukciókat, utasításokat vagy tanácsokat. Csupán azt jelenti, hogy figyelembe kell venni egy felnőtt gyerek hamis egóját.

3. A homokóra kihívása

Öt éves korában a gyerek engedelmeskedik a feletteseinek. Azt csinálja, amit mondanak neki. Kṛṣṇa-tudatos cselekedetekkel foglalja le magát pusztán azért, mert azt mondták neki, hogy tegye azt. Még akkor is, ha nem is szeret valamit csinálni. Nincs függetlensége.

Śrīla Prabhupāda: Hol van függetlensége? Nem lehet független. Függőnek születik, mert Isten szerves része. Állandó helyzete a függőség. Mint egy gyerek. Egy gyerek nyilatkozik a függetlenségről. Mit jelent számára ez a függetlenség? Veszélyt. Ez minden. Csak a veszélyt hívja ki. Egy gyerek ezt akarja: „Óh, nem érdekelnek a szüleim. Átmegyek az úton. Mindenhová elmegyek. Ha tehát megengedik neki, hogy azt tegye, az azt jelenti, hogy csak a veszélyt hívja. De ha a szülők védelmében marad, akkor mindig biztonságban van. Ennek az élőlénynek a függetlenség meghatározása azt jelenti, hogy őrült. Ezek csak az őrültség különböző fajtái. Nem lehet független. Azt gondolja, hogy független Istentől, de függ az érzéki élvezetétől. Ez minden. Ki független? Van valaki, aki független? Senki sem független. Függetlenségre gondolni māyā (illúzió). A legjobb dolog ez: alárendelt vagyok és hadd maradjak megfelelő függésben. Akkor védett helyzetben vagyok. (Beszélgetések, 1. kötet, 1969. május. 10., Columbus, Ohio)

16 éves korára azonban a gyereknek joga van önállóan választani és többé már nem lehet kényszeríteni. Śrīla Prabhupāda persze azt mondja. „Ki független? Van valaki, aki független? Senki sem független. Függetlenségre gondolni māyā.” Mégis, ekkor egy 16 éves azt fogja igényelni, hogy a Kṛṣṇa-tudat iránti személyes elkötelezettsége határozza meg a lelki tevékenységei mértékét. Nem fogja engedni, hogy egy külső autoritás semmibe vegye a függetlenségét és a szabadságát. Egy intelligens és jámbor fiatal saját akaratából meghódol, mint az autoritás kérésére.

A mi feladatunk az, hogy segítsük a gyerek utazását 5-től 16 éves korig, és hogy a végén Kṛṣṇát válassza. Egy fiatal sikeres képzésének az a bizonyítéka, ha ő maga azt választja, hogy fejlődni fog a Kṛṣṇa-tudatban. 16 éves korára szilárdan meg kell ezt alapozni a tudatában. És ahogy az 5 éves felnő, az idő – akárcsak a homokórában, pergő homok – elfogy. A tanároknak emlékezniük kell rá, amikor a tanítványaikkal bánnak, hogy 11 rövid évük van arra, hogy bevégezzék ezt az átmenetet.

4. Alapvető lépések:

  1. A gyereknek el kell fogadnia az autoritást és meg kell hódolnia neki, amilyen hamar csak lehet.
  2. Ahogy fejlődik az intelligenciája, fokozatosan képezik a gyereket. Ahogy elfogadja a képzést és Kṛṣṇa-tudatos döntéseket hoz, több önállóságot kell adni neki. Más szóval, a gyereket irányító tanár helyett fokozatosan a gyerek saját intelligenciája legyen az autoritás. Ez elsődlegesen fontos. Ha a gyerek az intelligenciájával sikeresen magába szívja tanára instrukcióit, a gyerek megtarthatja a tanárt — az instrukcióin át —, hogy egész életében vele legyen. Egy ilyen gyerek számára „a vāṇī (tanár utasítása) fontosabb, mint a vapu (a tanár fizikai jelenléte).”
  3. 16 éves korra ennek az áthelyeződésnek be kell fejeződnie. A gyereknek ekkorra szilárd, képzett Kṛṣṇa-tudatos intelligenciával kell rendelkeznie, és ennek az intelligenciának az erejével kontrollálnia kell az elméjét és az érzékeit. Saját Kṛṣṇa-tudatos megvalósításainak szilárdnak és erősnek kell lenniük.

evaṁ buddheḥ paraṁ buddhvā     saṁstabhyātmānam ātmanā
jahi śatruṁ mahā-bāho     kāma-rūpam durāsadam

„Óh, erős karú Arjuna! Ha megértette, hogy transzcendentális az anyagi érzékekhez, az elméhez és az értelemhez képest, az ember megfontolt lelki értelmével [Kṛṣṇa-tudatával] szilárdítsa meg elméjét, s így lelki erejével győzze le a kéjként ismert telhetetlen ellenséget.” (Bg. 3.43)

 

 5. Hogyan csináljuk?

Hogyan segíthetünk a gyereknek Kṛṣṇa-tudatos megvalósításai növekedésében addig a pontig, hogy 16 éves korában önszántából Kṛṣṇát válassza? Mit tehet egy tanár, hogy a tanítványait ebbe az irányba vezesse? Semmi esetre sem nem kényszeríthetjük arra a gyereket, hogy „önszántából Kṛṣṇát válassza”.

a) A tanár felügyeletét meghaladó tényezők:

Nincsenek kész válaszok és sok változó van a tanár felügyeletén túl, ami miatt nehéz megjósolni, hogy sikeres lesz-e a gyerek nevelése, vagy nem. A változók közül néhány a következő:

  • A szülők tudata a gyermek fogantatásakor.
  • A gyermek által hordozott karma.
  • A gyermek tapasztalatai abból az időből, amikor még nem volt bhakta (hívő), ha voltak ilyen tapasztalatai.
  • Látható-e előre, hogy megfelelő lesz-e a gyereknek egy bizonyos Kṛṣṇa-tudatos elfoglaltság a jövőben.
  • Külső befolyások, mint pl. a kultúra, a szülők és az ISKCON (Kṛṣṇa-tudatú Hívők Nemzetközi Közössége) stabilitása.
  • Egyenrangú társulás.
  • Élete első 5 éve stabil volt-e, s kedvezett-e a Kṛṣṇa-tudatnak?
  • Megkapta-e Kṛṣṇa kegyét?

b) A tanár kezében lévő tényezők:

Itt következik még néhány változó a tanár felügyeletében, ami befolyásolhatja a gyereket, hogy szaporítsa Kṛṣṇa-tudatos megvalósításait.

  • Legyél Kṛṣṇa-tudatos

A tanárok legyenek őszinték, boldogok és elégedettek saját Kṛṣṇa-tudatukban.

„Ha egy bhakta ingatag a Kṛṣṇa-tudatában, hogyan taníthatja a gyerekeket? Azt gondolom, hogy ha nincs szilárd meggyőződése a Kṛṣṇa-tudatról, a gyerekek nem megfelelően fognak tanulni egy ilyen személytől.” (Levél Satsvarūpa dāsának, 1972. február 16.)

  • A tanárok legyenek alaposak és jól tájékozottak.

„Amikor tanítod a gyerekeket, gondosan utalj a könyveimre. Tanítsd meg a brāhmana tulajdonságait, amit a Bhagavad-gītā említ. Ezek a tulajdonságok természetesen ki fognak fejlődni, ha a tanárok tisztán adják a folyamatot. Az információ ott van a könyveimben.” (Levél Hiraṇyagarbha dāsának, 1974. augusztus 19.)

  • A tanárok legyenek jó példái mindannak, amitől szeretnék, hogy a tanítványai olyanok legyenek

Śrīla Prabhupāda ezt írta 1969-ben:

„Helyesen mondod, hogy a legtöbb tanítás példát mutatni a fiúknak. A példa jobb, mint a tanítás. A példamutató személyiség a négy alapelv szigorú követésén múlik. Ez le fogja győzni az egész világot.”

  • A tanárok prédikáljanak a tanítványaiknak! Legyél meggyőződve róla, és tudasd a tanulókkal a gurukula oktatás célját.

„A tanítás végső célja, hogy arra képezzük a tanulókat, hogy legyőzzék a születés és halál ismétlődését. A tanárnak ki kell tudnia fejleszteni ezt a megértést a tanítványban. Ez a tökéletes tanítás. Senki nem akar meghalni, de senki sem tudja, hogyan szabadulhat meg a halál büntetésétől. A Kṛṣṇa-tudat véget vet ennek a kellemetlen dolognak a születés és halál ismétlődésének. A nagy tudósok olyan sok csodálatos dolgot felfedeznek, de nem tudnak feltalálni semmit, ami véget vetne saját haláluknak. Az összes nagy tudós meghal. Mi is meg fogunk halni, de ez után a halál után nem foguk elfogadni egy újabb anyagi testet. Ez azt jelenti, hogy nem lesz több halál. Ez az utolsó halál. Ez a mi tanításunk. Ezt kell a tanulók tudatába vésni, s a tanároknak tudniuk kell ezt. Akkor lesz sikeres az oktatás. (Beszélgetés gurukula tanárokkal Dallasban, 1975. július)

  •  A tanítást tedd Kṛṣṇának szóló odaadó felajánlásoddá!
  1. Tudd, hogy Kṛṣṇa a Legfelsőbb Úr, és hogy a tanár dolga az Ő szerves részeként az, hogy szolgálja Őt. A tanároknak tehát ki kell fejleszteniük azt a hangulatot, hogy a tanítás a Kṛṣṇának tett odaadó felajánlásuk.

„Megszabadulván a ragaszkodástól, a félelemtől és a haragtól, teljesen elmélyülvén Énbennem, oltalmat Énnálam keresve már sokan megtisztultak a múltban a Rólam szóló tudás által, s így felébredt bennük az Irántam érzett transzcendentális szeretet. (Bg. 4.10)

  1. A tanárok mélyedjenek el a szolgálatukban!
  2. A tanárok legyenek jártasak és jól tájékozottak a tananyagban és a tanítási módszerekben is!
  3. A tanárok legyenek elkülönültek!

 

  • Ismerd és tiszteld a tanulókat
  1. A tanároknak tudniuk kell, hogy ha azt várják el a tanítványaiktól, hogy gazfickók legyenek, akkor úgy fognak hatni a tanítványaikra, hogy úgy cselekedjenek, mint a gazfickók. Ha a tanulók tudják, hogy odaadást várnak tőlük, hajlani fognak arra, hogy eleget tegyenek ezeknek az elvárásoknak.
  2. A tanárok ismerjék azt a két módot, ahogy a gyerekeket nézhetik: „A gyerekek alapvetően rosszak” és „a gyerekek alapvetően jók.”

„Bárki, aki rendszeresen vibrálja ezeket a neveket, előző életében már elvégzett minden tapasyát. Már elvégezte a lemondás minden fajtáját és minden áldozatot – ő ārya. Ārya azt jelenti, hogy fejlett a lelki tudásban, jártas a védikus tudásban.” (Beszélgetés gurukula tanárokkal, Vṛndāvana, 1976. április)

 

„Az ember rendületlenül erősítse meg a hitét a hiteles guruban. Ha valaki elfogad és követ egy hiteles gurut az élete sikeres. A gurukula arra tanít, hogy az ember legyen nagyon-nagyon hűséges a hiteles guruhoz.” (Beszélgetés tanítványokkal, Új Māyāpura, 1976. július)

 

  • Bátran próbáld lelkesíteni a tanítványaidat a Kṛṣṇa-tudatban

“A tanítási módszered bizonyítéka a gyerekek lelki fejlődése és friss lelkesedése lesz.” (Levél Stoka-Kṛṣṇa dāsának, 1972. június 13.)

 

  1. Az alapelvek és technikák szétválasztása

Egyszer a Hyderabad farmon egy reggeli séta során megkérdezték Śrīla Prabhupādától, hogy egy bizonyos mantrát lehet-e énekelni a templomban. Śrīla Prabhupāda azt válaszolta, hogy a mantrával nincs semmi baj, de az legyen az elvünk, hogy ne változtassunk semmin. Egy másik alkalommal, amikor 1975-ben Melbourneben masszázs közben hallottam, amint Śrīla Prabhupāda azzal magyarázta nyugati prédikálása sikerét, hogy megengedte, nők is élhessenek a Kṛṣṇa-tudatos mozgalom templomaiban. Majd nevetett és azt mondta, hogy az istentestvérei megbírálták a változtatásért, de ők meg nem voltak sikeresek. És egyedül a parikramākon vannak látogatóik Gaura-pūrṇimākor Māyāpurában. És kik vesznek részt rajta? Nők. Öreg özvegyasszonyok fehérben. Nevetett. „És mivel ilyen elrendezést tettem – folytatta Śrīla Prabhupāda -, sikeres voltam.”

Śrīla Prabhupāda szolgája akkor feltett egy intelligens kérdést. „Prabhupāda – kérdezte -, honnan tudjuk a különbséget az elrendezés és az elvek megváltoztatása között?” Ezt hallva Prabhupāda behunyta a szemét, komolyan így válaszolt: „Ehhez szükség van egy kis intelligenciára.”

A Kṛṣṇa-tudat alapelveit nem lehet megváltoztatni, tekintet nélkül az elméletileg pozitív hatásra, amit egy ilyen változás hoz. Másrészről a technikák – az elveken alapuló sajátságos cselekedetek – hozzáigazíthatók az idő és hely szerint. A bhaktáknak óvatosaknak kell lenniük, amikor változtatásokat csinálnak. Nagyon könnyű összetéveszteni a technikát az elvvel. Tanácskozz mindkét oldallal, azokkal, akik a változtatást akarják és azokkal, akik ellene vannak. Itt van néhány irányelv a tanítási elvek és technikák megkülönböztetésére:

  1. Tanulmányozd azokat az irányelveket, amit Śrīla Prabhupāda adott.
  2. Ne csökkentsd a minimálisra intézményünk, az ISCKON irányelveit. Az intézmény szabályai szükségesek.
  3. Lehetővé teszik, hogy harmonikusan együtt működhessünk.
  4. Megvédik az intézményt, a tanulókat és a tanárokat.
  5. Ne hágd át és ne csökkentsd minimálisra a felnőttek és gyerekek közti érintkezés etikettjének sztenderdjeit.

A tanító úgy tartsa fenn és fokozza tanítványaival a kapcsolatát, hogy ne hágja át a vaiṣṇava etikett alapszabályait. Habár megértjük, szükség van arra, hogy mély kapcsolat legyen a tanárok és diákok között, mi abban térünk el sok mai pedagógustól, hogy ezt hogyan valósítjuk meg. A társadalmi struktúrát és etikettet nem látjuk akadálynak ebben a kapcsolatban. A meghittség – sokaknak a modern, nyugati kultúrában – azt jelenti, hogy nem mutatnak sem etikettet, sem tiszteletet. De a gurukula tanároknak és a szülőknek úgy kell bánniuk a gyerekekkel, hogy kapcsolataikban kifejezésre kerüljön a viszonylagos felsőbbrendű/alsóbbrendű helyzetük. Ez teszi majd erőssé kapcsolataikat.

Itt következik néhány ötlet.

 

  • Tisztelet kimutatása

A tanítványoknak tiszteletet kell mutatniuk a tanáraik felé. Ha a tanárok megfelelően végzik a szolgálatukat, akkor az automatikusan tiszteletet parancsol majd a tanítványokban. A tanítványok természetes módon tisztelik azokat, akiktől valami érdemleges dolgot kapnak.

 

  • Összpontosítás a célra

Az élet célja világos: hogy elkülönüljünk a testtől, hogy kifejlesszük a szükséges tulajdonságokat és a szentírás ismerete által végül hazamenjünk, vissza Istenhez.

 

  • A Kṛṣṇa-tudatos filozófia tanítása

A tanárok úgy magyarázzák el a filozófiát, hogy a gyerekek igaz Kṛṣṇa-tudatos megvalósításokat nyerjenek. Egy tehetséges tanár összevegyíti a személyiségét, tanítási technikáit, megvalósításait és Kṛṣṇától való imádkozó függését, hogy segítsen a tanítványainak megvalósítani a Kṛṣṇa-tudatos filozófia végkövetkeztetéseit. Az oktatás fontos, de bele kell venni a megvalósítást elősegítő tevékenységeket is.

 

  • A templomszobai viselkedés sztenderdjeinek követése

A gurukula tanulóinak fontos, hogy kövessék a sādhana-bhakti szabályait és előírásait Śrīla Prabhupāda utasításainak megfelelően az idősebb bhakták társaságában. A viselkedésük legyen tiszteletteljes, különösen a templomszobában.

 

  • Tiltott dolgok elkerülése

Vannak olyan tevékenységek, amelyeket nagymértékben beszennyez māyā, s ezért ezek tiltottak. Egyik példa erre az ellentétes nemmel való társulás. A másik a televízió. Szintén ilyen az anyagi irodalom olvasása.

 

  • Ahogyan az akadémiai tárgyakat tanítják

A tanárok és iskolák maguk választják ki oktatási rendszerüket.

 

  • Fegyelmezési módszerek

Nincs egyetlen helyes módja és egyik-másik tanár különböző fegyelmezési eljárást talál majd sikeresnek. A módszer bizonyítéka a helyreigazítás, a tisztelet és a gyermek növekvő lelkesedése.

 


Hozzászólások

»  Substance: WordPress   »  Style: Ahren Ahimsa