Marcaliban került megrendezésre 2010 május 10-15 között A zene városa programsorozat, melyen mi is részt vettünk.
Először a Mrigári zenés színdarabunkat mutattuk be, melyet kb. 180 óvodás izgult végig nagy figyelemmel.
Az óvónénik azt nyilatkozták a műsorról, hogy a Krisna-völgyi gyerekek természetes viselkedése és fegyelmezettsége nagyon vonzó volt számukra, melyet ők hasonló korosztályú gyermekek esetében még nem tapasztaltak. Az előadás olyannyira lekötötte az ovisok figyelmét, hogy még fegyelmezni sem kellett a gyerekeiket, ami pedig szokatlan eset volt tőlük
Ezután egy fergeteges zenei bemutató (bhadzsan) következett tradicionális, indiai hangszerekkel. A végén a kis zenészeink az ovisokkal kéz a kézben a nézőtéren énekelték el a He Gopála Nanda-lála című dalt közösen.
Videórészlet a bhadzsanból
Akik a leglelkesebben kiáltották, hogy Gauranga! (Légy boldog!), azknak jutalmul Gauranga-matricákat osztogattunk, melynek szintén hatalmas sikere volt.
A program után meghívtak bennünket a helyi zeneiskola tanárai egy kis tízóraira, és megmutatták a hangszergyűjteményüket, amit ki is próbálhattunk. Gyakorlás nélkül is hamar sikerült a templomi dallamokat előcsalni az új zeneszerszámokból.
Videórészlet a hangszerek birodalmából
-
-
-
Előkészületek
-
-
-
Feszült figyelemmel
-
-
-
-
-
-
-
Tapsoljunk ütemre
-
-
Együtt a közönséggel
-
-
He Gopála Nanda-lála
-
-
Köszönjük, hogy eljöttetek
-
-
Gauranga azt jelenti: Légy boldog!
-
-
Én is kérek!
-
-
Tessék!
-
-
Ez egy nagy harmónium?
-
-
Finom falatok
-
-
Csörögjek egyet?
-
-
Xilofon az előző korszakból
-
-
Micsoda csoda?
-
-
Kisdobos és nagydobos
-
-
Varázs-sípot fújva