»
S
I
D
E
B
A
R
«
Amikor a gyerekek 18 évesek lesznek
2015 03 26 by premamoya
Amikor a gyerekek 18 évesek lesznek

Amikor a gyerekek 18 évesek lesznek

Sivarāma Mahārāja gondolatai arról a témáról, hogy a felnőttkor küszöbén a gyerekeik lelki jólétét hogyan segíthetik a szülők.

Hare Kṛṣṇa. Nemrég Angliában egy érdekes helyzetbe kerültem amikor beszéltem a tanítványokkal. Teljes idős önkéntesek voltak, saṅkīrtanások mondjuk 10 éven át és még mindig önkéntesi szolgálatot csinálnak, de a gyereküket nem úgy irányították, hogy költözzenek be a templomba, lakjanak āśramába, osszanak könyveket, vagy tanulják meg azt, mit jelent önkéntesnek lenni és hogy legyenek misszionáriusok. Aztán végre beszéltem a gyerekekkel és egyik úgy döntött, hogy legalább 1 évig be fog költözni a templomba saṅkīrtanázni (könyvet osztani). Persze ezt a témát Angliában elég sokszor már említettem és nem is csak a teljes idős bhaktáknak, de azoknak a támogatóknak, akiket régóta ismerek. Ahelyett, hogy elküldik a saját gyereküket egyetemre, oktatásra stb., inkább küldjék legalább valamilyenféle önkéntes képzésre. Ez megint egy olyan kulturális helyzet, amit a bhakták még nem szoktak meg. Hát igen, Śrīla Prabhupāda elképzelése az volt, hogy a bhakták gyerekei még jobb bhakták lesznek és teljes idős önkéntesekként szolgálnak majd és ők vesznek felelősséget a misszióra. Ők fogják terjeszteni a Kṛṣṇa-tudatú mozgalmat, és ők fogják tűzáldozatnál mantrával gyújtani a tüzet, mert annyira tiszták lesznek. Nemhogy ők lesznek azok, akikből szakemberek, egyetemisták, phd-k stb válnak.

Nekünk Magyarországon már elindult egy jó tapasztalat. Itt van bhakta Acyuta, akit ismerek kisfiú kora óta Szegedről. Amikor találkoztam vele tavaly nyáron, akkor beszéltünk és most beköltözött Kṛṣṇa-völgybe. Nagyon jól saṅkīrtanázik. Hasonló volt a Bozóky Dia, aki nagyon lelkesen jött a templomba, hogy könyvosztó lehessen. Ez igazából nagy inspirációt jelentett nekem. Rādhā-priyā is szeretne beköltözni. Szóval ezen nekünk is, mint vaiṣṇavák kell meditálni és mint vaiṣṇava szülők képezni a gyerekeket már fiatal kortól, hogy: “igen én szeretném, ha  lennél egy önkéntes, laknál egy templomban és ha tudsz, akkor legyél misszionárius”. Mert hát a legfontosabb képzés az, ami jön a szülőktől a gyerekeknek. Aztán ha ők akarnak mást csinálni, stb. az a lehetőség mindig fennáll. Kiváló példa szerintem a mormonok, akiknél mindegyik fiút 2 évig elküldik a világba prédikálni, hogy ők is kapják meg azt a tapasztalatot, mit jelent a misszionárius élet. Ez egy olyan aspektusa a Kṛṣṇa-tudatnak, amit igazából nem szabad, hogy megtagadjuk a gyerekeknek ezt a jogát. Lehet, hogy nem szükségszerűen látják, (persze nem volt nekik még erről tapasztalatuk), s főleg azok, akik meg városban élnek, annyiféle befolyás alatt vannak, más dolgokat látnak. De látjuk, hogy mondjuk Budapesten is kis gyerekek már mennek ki könyvet osztani és ők is kifejezik, hogy lelkesek erre. De ugye a legfontosabb szerep, ahogy mondtam az a szülőké, hogy megmintázzák a gyerekeknek ezt a jogát, legyen nekik ez az alternatíva, legyen nekik az alternatíva a misszionárius szerzetesi életre, amit csak akkor fognak tudni, amikor igazából gyakorolják, mint önkéntesek. Menjenek a bhakta-programra, saṅkīrtanáznak, s csináljanak mindent, amit az önkéntes bhakták. A szüleik is így éltek, és amikor ők önkéntesek, akkor fogják tudni igazából eldönteni: “na én most ezt akarom csinálni az egész életemben, vagy nem”. De ha nekik nincs az a tapasztalat, akkor milyen alapon fognak tudni dönteni? Hogy akarjanak-e egyetemisták lenni, ez könnyen eldönthető, s ez a lehetőség a végtelenségig ott van. Még amikor 80 évesek, akkor is mehetnek egyetemre, de önkéntesnek 80 éves korban már nem fogadjuk el.

Persze itt most nemcsak arról beszélek, hogy azok a bhakták, akik maguk önkéntes voltak, hogy ők bátorítsák a gyereküket, hanem mind a támogató bhakták is. Lehet, hogy nekünk van egy saját elképzelésünk az életünkről, de a fontos az, hogy a szülők adjanak a gyerekeknek lehetőséget namo ceyat sa….. mrtyu, hogy igazából megkaphassák a lehetőséget a felszabadulásra. Legyen nyitott az a kapu, hogy a bhakták élhessenek azzal a lehetőséggel, hogy teljes idős prédikátorok lesznek, könyvosztók lesznek, pūjārīk lesznek, felelősséget vállalnak a Kṛṣṇa-tudatú mozgalomra, mert akkor biztos, hogy namo ceyat sa … mrityu. Akkor biztos, hogy a felszabadulás kapuja nyitva áll majd nekik. Lehet, hogy másképp is, de ugye az csak akkor, ha nagyon jó sādhakák lesznek, amikor dolgoznak, vagy otthon élnek és mennyivel járulnak hozzá a Kṛṣṇa-tudatú mozgalomhoz. Itt is minden lehetőség megvan, de tapasztaljuk, hogy ugyanakkor nem szükségesen olyan könnyű. Még a mi misszionárius tevékenységünk sem olyan meghatározott, megalapozott, mint amilyen sziklaszilárdnak kellene lennie. Szóval ez volt az egyik gondolat, ami feljött bennem, amikor itt Magyarországon beszéltem bhaktákkal, de amikor megyek Angliába, ahol már több generáció bhakta van, és valahogy látom, hogy ez nem szükségesen olyan természetesen épül be a szülők tudatába. Úgy látom, hogy emiatt a gyerekek meg vannak fosztva ettől a lehetőségtől, mert nem úgy gondolkodnak. Ugyanakkor a Kṛṣṇa-tudatú mozgalom meg elveszíti a lehetőséget ezeknek a vaiṣṇaváknak a szolgálatára. Hare Kṛṣṇa!


Hozzászólások

»  Substance: WordPress   »  Style: Ahren Ahimsa