Aratófesztivál
Aratófesztivál

Eljött a várva-várt aratófesztivál ideje. Kicsik és nagyok a tavalyinál még lelkesebben készülődtek, mivel most próbáltuk ki először a saját cséplőgépünket.

A Bánkúti-búza tábláját kezdtük el először kézi kaszákkal aratni. Minden kaszásra jutott egy-két marokszedő és kévekötő is segítségül. Az iskolás gyerekek egy csapatként vettek részt a kézi aratásban, és nagyon szépen helyt álltak.

Az ovisok kis cséphadaróikkal már várták, hogy mikor kezdhetik el a kézi cséplést. Aztán amikor megérkezett az első kéve, akkor komolyabban nekilendültek.

Ezután az ökrös kaszálógépekkel folytattuk az aratás. Az állati erő bevonásával sokkal gyorsabban haladtunk és nemsokára hegyekben álltak az összekötözött kévék.

A cséplőgép nagyon szépen működött, s mindössze egy óra alatt kicsépelte az aznap learatott búzát. A hozzáértők véleménye szerint még szebben kitisztította a szemeket, mint a modern kombájn.

Eközben az iskolás gyerekeink annyira belelkesedtek, hogy kézzel kicsépeltek néhány kévét, amit aztán szakszerűen kiszelelve megtisztítottak a pelyvától, majd egy kézi malom segítségével megőröltek.

Ebből a lisztből is került abba a csapáti-ba (indiai lepény) amit az idei gabonából először ajánlottunk fel az oltáron az Úr Krisnának. Nem lehet igazán szavakba önteni ennek az első kenyérnek az ízét. 🙂

Leave a Comment