»
S
I
D
E
B
A
R
«
Az Ámalaki-ekádasí böjtnap története
2018 02 24 by premamoya
Szentírásainkból

Szentírásainkból

Az Ámalaki-ekádasí dicsőségének történetét a Brahmánda-puránából ismerhetjük meg.

Mándhátá király egyszer így szólt Vasistha Munihoz:

– Ó, nagy bölcs! Légy kegyes hozzám, és beszélj nekem egy olyan szent böjtről, amelynek örökre hasznát veszem!

Vaszistha Muni válaszolt:

– Ó, király, kérlek, hallgasd meg, amit elmondok most neked valamennyi böjtnap közül a legjobbról, az Ámalaki-ekádasíról. Az, aki hittel megtartja ezt a böjtöt, hatalmas gazdagságot nyer, megszabadul mindenféle bűn hatásától, és eléri a felszabadulást. A böjt ezen az ekádasín jobban megtisztít, mint az, amikor ezer tehenet adományoznak egy tiszta bráhmanának. Ezért kérlek, hallgasd meg figyelmesen, amikor elmondom neked a vadász történetét, aki annak ellenére, hogy naponta ártatlan állatokat ölt meg a megélhetéséért, mégis elérte a felszabadulást azzal, hogy az Ámalaki-ekádasin böjtölt, és követte az imádat előírt szabályait és utasításait.

Volt egyszer egy Vaidisá nevű királyság, ahol az összes bráhmana, ksatriya, vaisya és súdra egyformán ismerte a védikus tudást, nagy testi erővel és kiváló értelemmel rendelkeztek. Az egész királyságban mindenhol védikus hangvibrációk hallatszottak , senki sem volt ateista, és senki sem követett el bűnt. Ebben a királyságban Pásabinduka király uralkodott, Soma, a Hold dinasztiájának egyik tagja. Ismerték Citraratha néven is, nagyon vallásos és igazságos volt. Azt mondják, hogy Csitraratha király olyan erős volt, mint ezer elefánt, nagy gazdagsággal bírt, és tökéletesen ismerte a védikus bölcsesség hat ágát (sat-darsanát).

Citraratha Mahárája uralkodása alatt királyságában egyetlen személy sem tett kísérletet arra, hogy másnak a dharmáját (kötelességét) teljesítse, olyan tökéletesen végezte a saját dharmáját az összes bráhmana, ksatriya, vaisya és súdra. Sem fukar, sem szűkölködő embert nem lehetett látni az országban, ahol soha sem volt aszály vagy árvíz. Mi több, az egész királyságban nem volt betegség, és mindenki jó egészségnek örvendett. Az emberek szerető, odaadó szolgálatot végeztek az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, az Úr Visnunak, éppen úgy, ahogyan a király, aki még külön szolgálatot is végzett az Úr Sivának. Ezenkívül mindenki havonta kétszer böjtölt ekádasín.

Ó, királyok királya! Vaidisá polgárai hosszú éveken át nagy boldogságban és jólétben éltek. A materialista vallás minden változatával felhagyva teljesen átadták magukat a Legfelsőbb Úr, Hari szerető szolgálatának.

Történt egyszer, Phálguna havában, hogy az Ámalaki-ekádasí szent böjtje összekapcsolódott a dvádasíval. Citraratha király belátta, hogy ez a böjtnap különösen előnyös lesz, ezért ő is, és Vaidisá polgárai is nagyon szigorúan, valamennyi szabályt és előírást követve tartották meg ezt a szent ekádasít.

A király és valamennyi alattvalója megfürdött a folyóban, majd az Úr Visnu templomába mentek, ahol egy ámalaki-fa nőtt. Először a király és az összes vezető bölcs felajánlott a fának egy vízzel teli edényt, majd egy nagyon szép baldachint, cipőket, aranyat, gyémántokat, rubintokat, gyöngyöket, zafírokat és illatos füstölőket. Ezután az Úr Parasurámát tisztelték meg az alábbi az imákkal: “Ó, Úr Parasuráma, ó Renuká fia, ó mindenkinek tetsző, ó világok felszabadítója, jöjj el kegyesen az ámalaki-fa alá, és fogadd el alázatos hódolatunkat!” Ezután az ámalaki-fához imádkoztak: “Ó, ámalaki, ó Brahmá sarja, te mindenféle bűnös visszahatást el tudsz pusztítani. Kérünk, fogadd el tiszteletteljes hódolatunkat, és ezeket a szerény ajándékokat. Ó, ámalaki, te magad vagy a Brahman formája, és egykor maga az Úr Rámacandra imádott téged. Ezért aki téged csak körüljár, azonnal megszabadul az összes bűneitől.”

E kiváló imák felajánlása után Citraratha király és alattvalói egész éjjel virrasztottak, imádkoztak és végezték az imádatot a szent ekádasí böjtre vonatkozó szabályok szerint. Történt, hogy a böjt és az ima e kedvező idejében egy nagyon vallástalan ember közeledett hozzájuk, egy olyan ember, aki állatok megölésével tartotta fenn magát és a családját. A fáradtság és a bűnök terhe alatt roskadozó vadász látta, hogy Vaidisá királya és polgárai olyan módon tartják meg az Ámalaki-ekádasít, hogy egész éjjel ébren maradnak, böjtölnek, és az Úr Visnut imádják a gyönyörű erdőségben, amelyet káprázatosan megvilágított a sok-sok lámpa. A vadász elrejtőzött a közelben, és azon tűnődött, mi az a rendkívüli látvány, ami a szeme elé tárult. “Mi folyik itt?” – kérdezte magában. Látta, hogy a bájos erdőben, a szent ámalaki-fa alatt az Úr Dámodara múrtiját imádják. Hallotta, hogy a bhakták az Úr Srí Krsna transzcendentális formáit és kedvteléseit leíró, szent dalokat énekelnek A vadász, aki rendíthetetlenül és vallástalanul gyilkolta az ártatlan madarakat és állatokat, szándéka ellenére az egész éjjelt nagy álmélkodásban töltött el, miközben az ekádasí megünneplését figyelte és hallgatta az Úr magasztalását.

A király és királyi kísérete – ideértve az udvari bölcseket és az összes polgárt – a napfelkelte után hamarosan befejezték az ekádasít, és visszatértek Vaidisá városába. A vadász is visszament a kunyhójában, és boldogan megette az ételét. Idővel meghalt, de annyi érdemet gyűjtött össze azzal, hogy az Ámalaki-ekádasín böjtölt, hallotta az Istenség Legfelsőbb Személyisége dicsőítését, valamint egész éjjel ébren maradt, hogy nagy királyként született újjá, aki sok-sok kocsival, elefánttal, lóval és katonával rendelkezett. Vidúratha királynak volt a fia, Vasúratha néven, és Jayanti királyságában uralkodott.

Vasúratha király erős volt és nem ismerte a félelmet, ragyogó volt, mint a Nap, szép külsejű, mint a Hold. Erős volt, mint Visnu, megbocsátó, mint maga a Föld. Sokat adományozott, mindig igazat mondott, szeretettel és odaadással szolgálta a Legfelsőbb Urat, Sri Visnut. Ezért nagyon jártassá vált a védikus tudásban. Mindig aktívan lefoglalta magát az államügyekkel, kiválóan gondját viselte alattvalóinak, mintha a saját gyermekei lettek volna. Senkiben sem szerette a büszkeséget, és amint ilyet látott, azonnal tönkrezúzta. Sokféle áldozatot mutatott be, és mindig biztosította, hogy királyságában a szűkölködők elegendő adományhoz jussanak.

Egy napon Vasúratha király a dzsungelben vadászott, letért az ösvényről és eltévedt. Vándorolt egy ideig, végül kimerülten megpihent egy fa alatt, és párnaként karját használva elaludt. Eközben rátalált egy barbár törzs néhány tagja. Már régóta ellenségességként viseltettek iránta, és most egyszerre azon kezdtek vitatkozni, hogyan öljék meg: “Azért kell céltalanul ide-oda kóborolnunk, mint az őrülteknek, mert megölte az apánkat, anyánkat, sógorainkat, unokáinkat, unokatestvéreinket és nagybátyáinkat.” Így már-már készen álltak arra, hogy megöljék Vasúratha királyt különféle fegyvereikkel, lándzsákkal, kardokkal, nyilakkal és misztikus kötelekkel.

De ezek a halálos fegyverek még csak meg sem tudták érinteni az alvó királyt, és a műveletlen, kutyaevő törzs tagjai hamarosan megrémültek. Félelmük elvette az erejüket, rövidesen még azt a kis értelmüket is elvesztették, amijük volt, zavarukban és gyengeségükben csaknem elvesztették az eszméletüket. Hirtelen megjelent egy gyönyörű hölgy a király testéből, és teljesen rémületbe kergette a bennszülötteket. A hölgyet sok-sok ékszer díszítette, csodálatos illatot árasztott, pompás virágfűzért viselt a nyakában, szemöldökeit ádáz haragban vonta össze, tűzvörös szemei lángoltak, és olyannak tűnt, mint maga a halál. Lángoló cakrájával gyorsan végzett a törzs vadászaival, akik megpróbálták megölni az alvó királyt.

Ekkor a király felriadt, megpillantotta a körülötte fekvő halottakat, és megdöbbent. Tűnődni kezdett: “Ezek mind a hatalmas ellenségeim voltak. Ki ölte meg őket ilyen heves erőszakkal? Ki az én nagy jótevőm?”

Ebben a pillanatban egy égi hangot hallott: “Azt kérdezed, ki segített neked. Nos, ki az a személy, aki egyedül képes arra, hogy nagy bajában bárkit megsegítsen? Nem más Ő, mint Srí Kesava, az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Ő, Aki mindenkit megment, ha önző indíték nélkül Nála talál menedéket.”

E szavak hallatán Vasúratha királyt teljesen hatalmába kerítette az Istenség Személyisége iránti szeretet. Visszatért a fővárosába, és ott úgy uralkodott, mint egy második Indra, mindenféle akadály nélkül.

A tiszteletreméltó Vasistha Muni hozzátette:

– Ezért ó, Mádhátá király, aki ezt a szent Ámalakiekádasit megtartja, olyan sok vallásos érdemet szerez, hogy kétségkívül eljut az Úr Visnu legfelsőbb hajlékára.

Így végződik a Phálguna-sukla-ekádasí, vagy Ámalaki-ekádasí dicsőségének története, a Brahmánda-puránából.

(A fordítás Vass Andrea odaadását dicséri)


Hozzászólások

»  Substance: WordPress   »  Style: Ahren Ahimsa