»
S
I
D
E
B
A
R
«
A Srí Prahláda Általános Iskola bemutatása
2009 07 08 by premamoya

Az iskola épülete

Az iskola épülete

Krisna-völgyben az általános iskolai oktatás már a Templom átadásának évében, 1996-ban elkezdődött. A gyerekek magántanulóként jártak a környékbeli (főként a somogyvámosi) iskolába. Krisna-völgyi tanárok készítették fel őket a félévenkénti vizsgákra, amiken rendszeresen szép eredményekkel szerepeltünk.

2002-ben került átadásra a jelenlegi épület az egyik gyülekezeti támogatónk, Prija-szakhí déví dászí adományaként, illetve Gokularádzsa dásza tervei alapján. Azóta folyamatosan itt zajlik az oktatás.

DSCF1063

Az épület maximálisan 24 tanuló befogadására alkalmas. A tantermek, a tornaterem, a tanári szoba és a többi helyiség felszereltsége megfelel az állami előírásoknak.

A kis osztálylétszámok miatt a gyerekek kellemes, családias hangulatban tanulhatnak, ami hatékonyabbá teszi az oktatásukat és a nevelésüket.

Pedagógusaink  mind általános iskolai tanítói, vagy tanári végzettséggel rendelkeznek, emellett a  vallási tárgyak oktatásában is képzettek.

P7271387_201717

Az iskola oltára

Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a gyerekek ugyanazt az értékrendet kapják a tanáraiktól az iskolában, mint a családtagjaiktól otthon, valamint Krisna-völgyben annak minden lakójától.

A Nemzeti Alaptanterv közismereti tananyagain túl célunk a lelki neveléshez kapcsolódó tárgyak (templomi ének-zene, védikus irodalom, szent helyek, templomi imádat, …) megtanítása.

anyaink_napja

Mivel egy önfenntartó közösséget fejlesztünk, ezért a biofarmhoz kötődő tevékenységek (biokertészet, tehénvédelem, kézművesmesterségek, vegetáriánus főzés,  stb.) megtanítása is része a mindennapi képzésnek.

A gyerekek rendszeresen el szoktak látogatni a tehenészetbe, hogy elsajátítsák a tehénvédelemhez kapcsolódó teendőket; a biokertészetünkbe, hogy ellessék a növények termesztésének fortélyait; valamint az étterem konyhájára, hogy megtanulják a vegetáriánus főzés titkait. Az iskolában külön kézművesóráik is vannak, s ezek során a szövés, fonás, csuhékészítés, varrás, hímzés, batikolás és még számtalan más mesterség rejtelmeibe is bepillantást nyernek.

Egyházunk Oktatási Tanácsának és Krisna-völgy elnökének, Gaura Sakti prabhunak a felkérésére 2008-ban elkezdtünk dolgozni az iskola akkreditációján, amit 2009. júniusában sikerült is megvalósítanunk.


Hozzászólások

»  Substance: WordPress   »  Style: Ahren Ahimsa