Nagy kegyben volt részünk a héten, amikor is ellátogathattunk a Krisna-völgyi oltár mögött lévő titkos birodalomba, amit szakavatott nyelven Púdzsárí-osztálynak neveznek.
A púdzsárí szó azokra a személyekre utal, akik az oltáron végzett imádathoz közvetlenül kapcsolódó tevékenységeket végzik. Ennek a részlegnek a vezetője Asta-szakhí mátádzsí kalauzolt körbe bennünket.
Ám ahhoz, hogy ide földi halandó beléphessen, először is púdzsá-tisztának kell lennie. Ez azt jelenti, hogy előtte le kell tusolnia, és tiszta ruhát kell öltenie magára. A másik feltétel pedig az, hogy csak szolgálati ügyben szabad ide belépnie. Ezek miatt számít ilyen titkosnak ez a lelki birodalom. Mivel mi most tanulni jöttünk az itteni szolgálatokat, ezért bebocsátást nyertünk.
Először a ruhaszobát tekintettük meg. Számtalan, szebbnél-szebb ruhaköltemény várja itt, hogy másnap az Urak testéhez simulva “átölelhessék” Őket. Ezután az előkészítő szobában megcsodáltuk a ékszereket. Mivel az Úr Krisna minden teremtett dolog birtokosa, ezért minden ékszer Őt illeti meg. A másik fensége, hogy a leglemondottabb is egyben, s ezért csak egy keveset tartott meg Magának.
Ugyanitt találhatóak az imádathoz szükséges réz és ezüst eszközök is.
A következő állomásunk a konyha volt, ahol éppen Mandzsuválí mátádzsí készítette az Urak ebédjét, valamint Kírtirádzsa prabhu a másnap hajnali édességet.
Mivel belépésünk egyik feltétele volt, hogy szolgálatot is végzünk, ezért a kellő előtanulmányok elsajátítása után kendőket hajtogattunk, ezüstedényeket tisztítottunk, s az ebéd elkészítésében is segítettünk.
E titkokkal teli csodálatos birodalomban az alábbi képek készültek:
-
-
A ruhaszobában
-
-
-
-
-
-
Rádhárání legyezői
-
-
-
-
Szantálpépet készítünk
-
-
Lelki titkok könyve
-
-
Megtaláltam Krisna fuvoláját!
-
-
… én meg Rádhárání napernyőjét!
-
-
Govardhana-lála Kincses Szekrénye
-
-
-
-
Púdzsá-kendők
-
-
A konyhában készül a lakoma
-
-
Mandzuválí mátádzsí az isteni ízek mestere
-
-
Kendőhajtogatás közben
-
-
Így kell tisztítani az ezüsttálat
-
-
Fátylat rá
-
-
Nézd, így kell csinálni!
-
-
-
Szirupba bemártom
-
-
Pisztáciával megszórom
-
-
-
Ettől tisztul a szívem
-
-
Ezt kell megpucolni a salátához
-
-
Nézd, így kell felvágni
-
-
Szépen felvágom
-
-
készül a saláta
-
-
Az odaadás boldogsága
-
-
-
Fel a kezekkel!
-
-
Benne van az odaadás
-
-
nézzétek, ilyen fényes lett
-
-
Így készül a szandes