Gyerekek a templomban
A reggeli templomi szertartás nem csak a felnőtteket, de a gyerekeket is vonzza. Néha még az is megesik, hogy a kicsiknek erősebb a vágyuk részt venni a templomi programon, mivel ott rengeteg izgalmas dolog történik
Tovább »
Ajándékcsomag az ovisoknak
Az általános iskolásokkal a decemberi Ügyes kezek órákon egy ajándékcsomagot készítettünk az ovisoknak, amit aztán Karácsony előtt el is vittünk hozzájuk.
Teheneink földje
A gyerekek is hallják a szüleik beszélgetése közben, hogy veszélybe került a teheneink földje.
Dípávali - A fény ünnepe
Dípávali, vagyis a fény ünnepe az Úr Rámacsandra Ajódhjába való visszaérkezésének megünneplését jelöli. Ezen a napon nagy izgalom vette kezdetét a Krisna-völgyi gyerekek között.
A fuvola dala (Venu-gítá)
Két újabb kifestővel szeretnénk kedveskedni a gyerekeknek, melyek az Úr Krisna elbűvölő vrindávanai kedvteléseibe kalauzolnak el mindenkit.
Ovis tízórai
Ahogyan Krisna és a tehénpásztorfiúk gyakran annyira belemerülnek a játékba, hogy megfeledkeznek a tízórairól, úgy nincsen ez másképpen az ovisok esetében sem.
Rámacsandra győzelme
Nemrégiben ünnepeltük az Úr Rámacsandra győzelmének ünnepét, melynek során elpusztította Rávanát, a szörnyűséges démont.
Öko-konferencia
Az idei Öko-völgy Konferenciánk is nagy sikert aratott.
Új játszótér
Nagy a boldogság az ovi tájékán, mivel néhány nappal ezelőtt egy új játszóteret vehettek birtokukba az itteni gyerekek.
Ovi - pancsolás
A meleg időben mindenkinek jól esik egy kis pancsolás, ezért a nevelőink megoldották, hogy az ovisok is tudjanak a szabadban fürdőcskézni.
Szekerek fesztiválja
Krisna-völgyben is meg szoktuk rendezni a Szekérfesztivált, ami a növekvő babakocsis gyermeksereg révén immár kivívta a Szerekek fesztiválja címet
Aratófesztivál
Eljött a várva-várt aratófesztivál ideje. Kicsik és nagyok a tavalyinál még lelkesebben készülődtek, mivel most próbáltuk ki először a saját cséplőgépünket.
Aruddha mátádzsí
Nemrégiben az iskolánk vendége volt Aruddha mátádzsí az Egyesült Államokból, akivel arról beszélgettünk, hogyan lehet a védikus írások (főként pedig a Srímad-Bhágavatam) alapján tanítani a gyermekeket.
A nagy diófa árnyékában
A nyári melegben az ovisok a nagy diófa árnyékában szokták az idejük legjavát tölteni.
A védikus oktatás legfontosabb 4 tényezője az alábbi:
A, Tisztelet,
B, Bizalom,
C, Érzékkontroll,
D, Tisztaság.