»
S
I
D
E
B
A
R
«
Draupadī-tábor
2018 06 21 by premamoya
Draupadi-tábor

Draupadi-tábor

Az idén kisiskolás lányoknak került megrendezésre a Draupadī-tábor.

Draupadī királynőt számos kiemelkedő jellemvonása miatt a világ egyik legerényesebb hölgyeként tartja számon a védikus irodalom. A tábor során célunk az volt, hogy a kislányok koncentrált formában hallhassanak mindazon témákról, mely segítséget jelent számukra a megfelelő jellem kifejlesztésében.

Minden nap reggel 7 órától közös programon vettünk részt, melyet egy eksztatikus kīrtanával indítottunk. A leckéken nagyon figyeltek a lányok, többször együtt olvasták fel a Bhāgavatam-verset. Ezután közösen elfogyasztottuk a reggelinket, melyet 1-1 szülő készített minden nap számunkra.

A délelőtti foglalkozásokon a kislányok hallhattak Sulalitā és Brijbāsī mātājīktól a nők legfontosabb tulajdonságairól – mint a szemérmesség, hűség, elégedettség – több védikus és világi hölgy példáján keresztül. Ezen kívül Krsna-mayi mātājī mesélt nekik a külső és belső tisztaság elveiről és az előbbiek alkalmazásáról is. A meghívott előadóink közül Rādhā-līlā élménybeszámolót tartott a gurukulás éveiről, valamint a korai BBT-s fordítói csapat sādhanájáról meséltek nekünk az egykori tagok Nalini-kanta, Manjari és Jāhnava-priya mātājīk.

A délelőtti elméleti foglalkozásokat főzőcske követte, minden nap valami újat tanultunk, melyet aztán ebédre jó ízűen el is fogyasztottunk. Az ebéd során mindig más-más kislánypár osztotta ki a prasādamot, ezzel is gyakorolva mások szolgálatát és az önkontrollt. Voltak, akik olyan ízt merítettek ebből, hogy többször is akarták így szolgálni a társaikat. Házigazdánk, Līlā-suka prabhu ilyenkor beszélt nekünk a prasādam-osztás fontosságáról és etikettjéről.

Délután is törekedtünk arra, hogy izgalmas programokat szervezzünk a lányoknak, amely szellemileg nem megterhelő és szívesen vesznek részt rajta. Ilyenek voltak pl, A lelki világ virágai című előadás Pārtha prabhutól, íjászat Nisanta-līlā mātājīval, papírvirág hajtogatás és virágfűzés Kundāvalī mātājīval, valamint hajfonás Jayadā-rādhikā mātājīval.

A tábor végén mindenkinek elismertük az erényeit egy kis oklevél és Asta-sakhī mātājī jóvoltából egy kis mahä-ajándék formájában.

 


Hozzászólások

»  Substance: WordPress   »  Style: Ahren Ahimsa