A délelőtti két tanítási óra után következik a Nagyszünet. Ekkor a gyerekek elfogyasztják az otthonról hozott elemózsiájukat.

A tornateremben szépen sorban leülnek, és mielőtt elkezdenének falatozni, előtte elmondanak egy imát:

saríra abidyá-dzsál, dzsódéndriya táhé kál,
dzsive phele visaya-szágóré
tá’ra madhye dzsihvá ati, lóbhamóy szudurmati,
tá’ké dzsétá kathina szamszáré

krisna baró doyámóy, kóribáré jihvá jay,
szva-prasád-anna diló bhái
széi annámrita páó, rádhá-krisna-guna gáó,
prémé dákó csaitanya-nitái

Ennek az “asztali áldásnak” a magyar fordítása az alábbi:

Óh, Uram! Ez az anyagi test a tudatlanság tanyája, az érzékek szövevényes ösvényei pedig csak a halál felé vezetnek. Valahogyan beleestünk az anyagi érzékkielégítés óceánjába, s az érzékek közül a nyelv a legtelhetetlenebb és a legféktelenebb. Ebben a világban bizony fölöttébb nehéz féken tartani a nyelvet, de Te, drága Krisna, nagyon kegyes vagy hozzánk: e csodálatos praszádát adod nekünk, hogy felülkerekedhessünk a nyelven. Fogyasszuk hát ezt a praszádát teljes megelégedésünkre, dicsőítsük Srí Srí Rádhá-Krisnát, és fohászkodjunk szeretettel az Úr Csaitanya és az Úr Nityánanda segítségéért!

Ezután jöhetnek a finom falatok! Mindenki előveszi, amit a szülei csomagoltak neki.

Persze ahogyan a lelki világban az Úr Krisna és tehénpásztor barátai csere-berélni szokták egymás finomságait, ugyanúgy történik ez itt is

Eközben az egyik tanár (most éppen Dvaipáyana dásza) történeteket olvas valamelyik kedvenc könyvből. Most éppen Sríla Prabhupáda életéből hallhattunk egy izgalmas epizódot.

A tízórai végeztével mindenki elpakolja a holmiját és helyére rakja az ülőpárnáját. A heti beosztás szerint pedig ketten felsöpörnek, illetve felmosnak.