»
S
I
D
E
B
A
R
«
Előadás a védikus oktatásról
2014 05 20 by premamoya
Előadás a védikus oktatásról

Előadás a védikus oktatásról

Ezt az előadást egyházunk vezető lelkésze, Sríla Sivaráma Szvámí tartotta az általános iskolánk legutóbbi évnyitóján (2013.08.30-án).

Sajnos nem egy teljesen védikus kultúrában élünk, és ebben a korban igazából a védikus kultúrának már csak az esszenciális aspektusát tudjuk megvalósítani a körülmények miatt, a politikai helyzet következtében: nincsenek Krisna-hívő királyok, és a védikus társadalmi rendszer (varnásrama), amiről mi beszélünk, s, ami mögött ott vannak az uralkodók, akik biztosítják a közösségi rendszert. Annyiféle más dolog is akadályozza a Krisna-hívők gyakorlatát a Krisna-tudatban, hogy a mi gyerekeink egy igazi, védikus oktatást kapjanak.

De az esszenciát szeretnénk megtartani, és ha most egy védikus kultúrában lennénk, akkor mit jelentene ez? Azt jelentené, hogy a gyerekek nemcsak az iskolatáskákat hoznák, hanem a bőröndjüket is. Mennek el: Szia Mami! 🙂 és költöznek be a gurukulába (védikus iskolába). Én is, amikor középiskolába küldtek, 8. év után, akkor beköltöztem az iskola kollégiumába, és nagyon távol voltam a családomtól. Miért volt ez a rendszer? Mivel a szülők is így megtapasztalják – én is sokszor hallom – hogy gyerekek, akik deviánsan viselkednek, kezelhetetlenek, nagyon vadak, ahogy elkezdenek járni óvodába és aztán iskolába, onnantól megváltoznak, másképp viselkednek. Miért viselkednek másképp? Mert megszoktak egyfajta életmódot otthon, és főleg azt, ahogy a szülők kezelik őket, és amikor egy semlegesebb – ami nem jelenti, hogy szeretet nélküli – de semlegesebb tanítást, kezelést kapnak a tanároktól, és más gyerekek is vannak, akik a társaik, és akik már régebben járnak az iskolába és megszokták ezt az életmódot, ez a befolyás rögtön hatással van rájuk. Sokkal többet számít ez, mint amikor a szülők mondják nekik: “ne csináld ezt, ne csináld azt”, de úgyis tudják, hogyha eleget sírnak, akkor azt csinálják, amit akarnak. De a Gurukulában bármennyit sírnak, nem csinálhatják azt, amit akarnak. Ezért ez az ideális gyakorlat. S ez volt, amit Sríla Prabhupáda vezetett be nekünk is.

Ez egy nagyon komoly beruházást jelentene. Ha most az Igazgató Tanács “nyikorog” a Gurukula gazdasági súlya alatt, akkor sokkal jobban “nyikorogna”, ha fent kellene tartani egy ásramát (bentlakásos iskolát), ami jelentene ásrama-tanárokat, más épületeket, teljesen más étkeztetési-rendszert és nagy falakat, amik távol tartják a szülőket isJ, hogy ne jöjjenek be este hogy különféle édességeket hozzanak a gyereknek. 🙂 Egyszóval gazdaságilag egy nagyon komoly teher lenne. A másik ok, hogy voltak olyan tapasztalatok a külföldi ásramánkban, gurukulákban, hogy sajnos néha nem szépen kezelték a gyerekeket, ami aztán kiderült, hogy nemcsak nálunk történik, hanem mindenféle oktatási intézményben, katolikus, stb., ahol ilyen rendszer van, és erre nem akartunk felelősséget vállalni, legalábbis jelenleg nem. Lehet, hogy a jövőben majd igen, elvégre ez az ideális rendszer. Jobban lehet a gyerekeket tanítani, nevelni, ha kevesebb társulásuk van az otthonnal, a szülőkkel, azokkal a szokásokkal. Ezt nehéz a szülőknek hallani, tapasztalni, de ez a valóság, mert ezt mondja a védikus kultúra, a Srímad-Bhágavatam. Most, hogy a gyerekek otthon laknak, a szülőkön múlik, hogy a védikus kultúra esszenciáját hogyan tudják megérteni, s a gyerekek megkapják-e ezt a védikus nevelést és tanítást.

Mi a mostani nevelési sztenderd? Nekünk a nevelési sztenderd a Srímad-Bhágavatam Hetedik Éneke. A nyugati világban Dr. Spock és hasonló gyermeknevelési szakemberek, illetve pszichológusok alapozzák meg, hogy mi az, ami a gyerekeknek kell. Mi ennek az eredménye? Lehet, hogy vannak kivételes, kitűnő eredmények ebből, de általában csak nézzetek körül, hogy mi történik a világban, és akkor látjátok, hogy mi az eredmény! Sajnos, tudjátok, hogy a gyerekek már tizenévesen kábítószereznek, szexuális életet élnek, nem lehet őket elszakítani a telefontól, a számítógéptől, a pornográfiától, az erőszaktól. Tehát nagyon nem megfelelő termék lesz a mostani rendszerből, és sajnos mi – én, szülők, stb. – is a mostani rendszerben  nevelkedtünk. Emiatt nagyon nehéz máshogy viselkedni, mint ahogyan nevelkedtünk. Éppen ezért itt a gurukula-képzés jobban a szülők képzésére vonatkozik, mint a gyerekekére. Tehát ha a gurukulában folyik a képzés, de minden változatlan marad otthon, vagy Somogyvámoson, a bhakták (hívők) házán kívül, vagy a nagyszülőknél, vagy Londonban, vagy New Yorkban, akkor igazából nem lesz annyira sikeres ez a gurukula-rendszer. Itt megint arról van szó, hogy ki kinek az autoritása, tehát ki a szaktekintély? Mi, mint szülők, ami azt jelenti, hogy akik korábban nem szülők voltak és egy nap biológiailag szülők lettek, de nem mentek semmiféle egyetemre, hogy megtanulják, mit jelent szülőnek lenn, el kell fogadjuk, hogy az egyetem, az oktatás itt van nekünk a Srímad-Bhágavatamban arról, mit jelent szülőnek lenni és még sok minden másról, tehát ez a tökéletes forrás. Krisna a legjobb iskolaigazgató. 16.000 felelőssége van. Van sok bizonyíték, hogy Krisna miért Isten, de az egyik az, hogy 16.000 felesége van és mindegyik elégedett. Aki elégedetté tud tenni 16.000 feleséget, az biztosan Isten! 🙂 És mindegyiknek feleségnek 10 fia van, így összesen 160.000 fia van, és még feleségenként van egy lánya is. Egyszóval Krisna tudja, mit jelent gyerekeket nevelni. Krisna szavai azok, amik nekünk fontosak, és ezt próbáljuk átadni a gurukulában, az iskolában, ezt szeretnénk átadni otthon, és ezt kell átadni a szülőknek. Nekik pedig ezt kell megemészteni és elfogadni, hogy amikor a gyerekek gurukulások, akkor nekünk már másképp kell őket kezelni, mert több és másféle dolgot kell nekik megtanulni.

Én egy szannyászí (lemondott rendben élő) vagyok, nincsen biológiai gyerekem, habár nem biológiai gyerekem nagyon sok van, vagy legalábbis sokat ismerek akik úgy viselkednek, mint a gyerekek 🙂 De itt van Nárada Muni, aki brahmacsárí (nőtlen szerzetes), és valamikor felvetődik az a vita, hogyan is tudna egy szannyászí, vagy egy brahmacsárí beszélni a gurukulásoknak és a szülőknek? Pszichológiailag igazából megérti, hogy a szülők miként gondolkoznak, hogyan kell őket kezelni. De miért? Mivel nem szükséges egy gyerek ahhoz, hogy valaki tudjon gyerekeket nevelni. A bizonyíték erre az, hogy annyi gyerek van ezen a Földön, de a szülők mégsem tudják őket nevelni, hiszen csak azért, mert valaki biológiailag szülő, nem jelenti azt, hogy ő tud valamit. Tudjuk, hogy mit tanultunk, és amit tanultunk az Krisnától ered. A védikus szentírások Krisnától származnak és az lényeg ezekben van. És mit mond Nárada Muni, a brahmacsárí?

brahmacsárí guru-kule      vasan dánto guror hitam
ácsaran dászavan nícso      gurau szudridha-szauhridah

Nárada Muni így szólt: A tanítvány gyakorolja a teljes érzékszabályozást. Legyen engedelmes, és a lelki tanítómesterhez az elszakíthatatlan barátság érzése fűzze. Szigorú fogadalmat téve éljen a gurukulában, egyedül a guru érdekét szem előtt tartva. (Bhág. 7.12.1)

Azért emelem ki, hogy brahmacsárí, mert éppen most ez itt a fiúk és a lányok nevelésének a különbségéről is szól. Most egységes módszer szerint kezeljük az oktatást: másképp nem lenne szükséges a lányoknak iskolába menni. Ha a magyar kormány nem igényelné, akkor a lányok inkább nyugodtan otthon maradhatnának, otthon tanulhatnának a szülőktől, nagyszülőktől (főzést és másféle dolgokat). De a legális rendszer szerint kötelesek vagyunk beiskolázni őket is. Így a lányok is megtanulják ezeket a brahmacsárí elveket: a diák megtanulja teljesen kontrollálni az érzékeit, megtanulja, hogyan legyen nagyon alázatos és egy szoros baráti kapcsolatot alakít ki a lelki tanítómesterrel. Nagy fogadalom, hogy a brahmacsárí lakjon a gurukulában kizárólag a gurukula javára.

brahmacsárí guru-kule      vasan dánto guror hitam
ácsaran dászavan nícso      gurau szudridha-szauhridah

Néhány szót kihangsúlyozok:

vasan: ott lakik, tehát a gurukulában lakik. Erről most beszéltünk, tehát nem otthon lakik.

dánta: irányítani, kontrollálni az érzékeket

Ez nem egy olyan dolog, amiről csak úgy beszélünk. Ez egy felelősség, hogy ezt az iskolában és legfőképpen otthon a gyerekeknek meg kell tanulni: hogyan tudjanak nemet mondani a saját érzéküknek. Mint ahogyan Szanátana Gószvámí megadja az utasítást: 6 éves kor után a gyerekek be tudják tartani az ékádasí böjtöt, 8 éves kor után már tudják követni a Dzsanmástami-vratát. Aztán lehet, hogy ennek vannak részletei, hogy ilyen idős, meg olyan idős, szóval ez csak egy példa, és sok példa van, de korlátozott az idő. Tehát korlátozni az érzékeket. Hogyha a gyerekek önmagukat tudják korlátozni és ők maguktól tudnak nemet mondani, tehát nem mindig a szülők mondják, hogy mit lehet, és mit nem lehet, s nem a tanárok mondják, hogy mit lehet és mit nem lehet, hanem ők mondják, akkor ez már a siker formulája. Mert ha maguktól le tudnak mondani bizonyos csábító dolgokról, amik vonzzák az érzéküket, és maguktól tudják, hogy ez nem jó nekik, nem jó a lelki életüknek, akkor már az alap ott van a Krisna-tudatos fejlődésükre, és igazából példát tudnak mutatni.

guror hitam: nem a saját érdekem, hanem a gurum érdeke

Gyerekek természetesen önző élőlények, egyszóval ők mindig akarnak: én, én, én ezt akarom. És ezt kell megváltoztatni, hogy nem az van, amit én akarok, hanem azt amit a jó személy, a guru akar. Éppen azért, mert könnyebb tisztelni valaki mást, akivel nem éltem együtt az első 5-6-7 évben, aki valamennyire elkényeztetett, megtanította nekem, hogy én vagyok a legfontosabb. Hanem ebben a korban megváltozik valami, mert nekik is megvan ez az elképzelés, hogy: “nem én, hanem valaki más”, és az a valaki más, akit könnyebb tisztelni, vele egy friss kapcsolat kezdődik. A szülőkkel való kapcsolatot nehéz megváltoztatni, de ha valakivel belépek egy új viszonyba, ott sokkal könnyebb.

ácsaran dásza-vat: nagyon érdekes, mert nekünk is dásza a nevünk. Hogy mit jelent ez? Szolga.

nitya: alárendelt, engedelmes, meghódolt. Ezek fontos elvek, amiket megtanulunk. Ez egy közeli kapcsolatot jelent a guruval.

Ezzel a példával folytatja:

Amikor a lelki tanítómester hívja, a tanítványnak rendszeresen tanulmányoznia kell a védikus mantrákat. Mindennap, tanulás előtt és után ajánlja fel tiszteletteljes hódolatát a lelki tanítómesternek. (Bhág. 7.12.3)

Amikor hívja a lelki tanítómester, akkor a diák jön, hogy tanulja a védikus mantrákat, minden reggel, a tanítás előtt, és a tanítás végén a diáknak hódolatát kell ajánlania a lelki tanítómesternek. Ez nagyon fontos. Bejönnek az iskolába, hódolatukat ajánlják, alázatosságot mutatnak, mert most fognak valamit kapni, és aztán amikor elmennek, akkor megint, mert kaptak valamit. Mert megfelelően kell viszonyulni. Kaptunk valamit, akkor köszönjük meg szépen. Aztán kimenni, például amikor karácsonyi maraton van, és megtanulni, hogyan kell adományt kérni.

Reggel és este menjen el, kolduljon alamizsnát, majd mindazt, amit összegyűjtött, ajánlja fel a lelki tanítómesternek. Csak akkor egyen, ha a lelki tanítómester mondja, s ha a lelki tanítómester nem ad erre utasítást, megtörténhet, hogy néha koplalnia kell. (Bhág. 7.12.5)

Tehát menjenek ki adományt kérni. Ez egy fontos dolog, a kapcsolatot a külvilággal, és látják, hogy milyen a ott élni, fenntartani magukat. Mert akkor már korán megtudják a gyerekek, hogy mi az értéke annak, amit kapunk, akár pénzadomány, vagy valami zöldség, gabona. Nem egy játék, nem egy könnyű dolog.

És akkor az utolsó gondolat – mielőtt befejezzük – az önkontrollról, amit tanítanak. Ezt nagyon sokszor hangsúlyozza Sríla Prabhupáda. A gyerekek csak akkor csinálnak valamit, ha irányítják őket. Itt megint a gururól van szó, de amikor gururól van szó, akkor ez a szülőkről is szól. A gyerekek, amikor iskolába mennek, már nem akkor esznek, amikor akarnak. Nem emelnek fel egy almát és kezdik el enni, amikor csak akarják. Akkor esznek, amikor a szülők, amikor a tanárok mondják: Most eszünk. És amikor véletlenül nem mondják, annyira fegyelmezettek lesznek, hogy amikor nem hívja a guru, vagy a szülő, akkor nem esznek. És ha a gyerekek azt mondják: “Hú, de éhes vagyok, éhes vagyok!”, akkor erre a szülők reagálhatnak úgy, hogy igyekeznek azonnal megetetni őket, de az igazi dolog, amikor azt mondják: “Jó, de akkor várjatok addig, amíg jön a vacsora!”. Szóval itt az esszencia, ezek a lényeges dolgok és a gurukulának az elve az, hogy tanítsa a vaisnava sztenderdeket, vagy a bráhmanikus sztenderdeket. Még ha nem lesznek teljesen bráhmanák, akkor is, hogy ott legyen ez a mag.

Aztán lehet, hogy vannak másféle iskolák, ahogy Sríla Prabhupáda hangsúlyozta, hogy szükséges a varnásrama  (védikus társadalmi rendszer) ahhoz, hogy azokat is, akik nem tudják a tiszta odaadó szolgálatot gyakorolni, le lehessen foglalni, szabályokat adni nekik arra, hogy ők is megéljenek, hogy legyenek oktatási rendszerek az ilyen személyek gyerekeinek. De anélkül, hogy szilárd sztenderdek lennének, anélkül nem létezhet a varnásrama. Tehát nem jöhetne létre kompromisszum, amikor nem tudjuk, hogy mihez képest teszünk engedményt. Ezért Sríla Prabhupáda hangsúlyozza, hogy legalább legyen egy tiszta intézmény, ami meghatározza, hogy mi a sztenderd. Az lehet, hogy nagyon kicsi marad és a többség meg az egész világ, de hogyha nem tudjuk, hogy mi a sztenderd, akkor nem tudunk mihez hasonlítani valamit. Ha nincsen az a tiszta élet, amit igazából ebben a gurukulában próbálunk megvalósítani, amit nagyon részletesen a múltkor beszéltünk, akkor nem lesz semmi. Akkor mi lesz? Csak az, ami a külvilágban van. Ugyanúgy, mint egy csónak esetében: a csónakot kikötöd a kikötőben, de ha elvágod a kötelet, vagy az oszlopot, amihez ki van kötve, akkor csak elviszi a szél és az ár és aztán a világ végére elmegy. Egyszóval ez a gurukula különleges feladata, hogy itt van egy sztenderd és a lényeg, hogy a tiszta vaisnavák oktatásának és nevelésének sikere valamennyire ezen az iskolán, de leginkább a szülőkön fog múlni. Ha a szülők ezt elrontják a saját gyerekükkel, akkor nem fog sikerülni, bármit is oktatunk az iskolában. Tehát ezt az esszenciát, ezt az értékrendet vegyék át, amit mi itt tanulmányozunk a Srímad-Bhágavatamban, amit Sríla Prabhupáda is adott nekünk.

Van Prabhupádanak egy kis könyve: Sríla Prabhupáda a gurukuláról. Ha jót akarunk adni, akkor az ne csak egy érzelmi dolog legyen. Majdnem mindig, amikor a feleség terhes, vagy főleg, amikor már születik egy gyermek, akkor a szülők kérik tőlem az áldást, hogy hadd legyen egy tiszta vaisnava, aki majd nagy dolgokat fog véghez vinni Sríla Prabhupáda intézményében, missziójában. Hát persze ez az, amit akarunk, és ez az áldás, amit adunk, de sajnos nem lehet semmit varázsolni, hogy hókuszpókusz, és akkor ez lesz, hanem igazából minden azon múlik, hogyan döntenek, hogyan viselkednek, hogyan nevelnek a szülők és hogy milyen erős igazából a szülőknek a bizalma. És amikor a szülőknek megszakíthatatlan a bizalma Srila Prabhupádában, Krisnában és a Srímad-Bhágavatamban, akkor nagyon nagy lehetőség van arra, hogy sikerülni fog. És mégha nem is sikerül, akkor is mindenki nyugodtan tudja mondani, hogy én igazából megadtam a legjobbat az én gyerekemnek, a legjobb lehetőséget adtam neki, azt a lehetőséget, ami máshol nincs. Mert adni azt a lehetőséget, ami máshol is van, azt jelenti, hogy nem kap új dolgot, de ezt a lehetőséget, hogyan legyenek Prahláda Maháráják.

Kérem a szülőket, hogy vegyék komolyan ezeket a tanításokat! Ezt említettem korábban többször, hogy többé-kevésbe a fő ok, amiért én itt vagyok Krisna-völgyben, amiért itt van Krisna-völgy, az, hogy nagy reményem van abban, hogy itt valóban tudunk olyan gyerekeket hívni ebbe a világba és felnevelni, akik igazából meg tudják változtatni ezt a világot. Emiatt lemondtam a szannyászáról, abból a szempontból, hogy se nem utazom, se nem tudok menni mindenhova prédikálni, és be kell kapcsolódnom ezekbe a dolgokba, amit szívesen csinálok, csak legyen meg az eredménye :-), s akkor tudom, hogy nyugodtan vagyok. Jó lenne egy felelősség nélküli életet élni, ami valamelyest hozzájárul a szannyászí szabadságához, de azért vagyunk itt, és van itt a tehenészet és a farm, hogy igazi lehetőséget a adjon a következő generációnak, és az ő gyerekeiknek, hogy tényleg legyenek ők is Prahláda Maháráják!

 


Hozzászólások

»  Substance: WordPress   »  Style: Ahren Ahimsa