»
S
I
D
E
B
A
R
«
Félévet zártunk
2013 01 31 by premamoya
Félévet zártunk

Félévet zártunk

Elérkezett a félévzáró ünnepe, amit a gyerekek és a szülők is már nagyon vártak. Nálunk ilyenkor nem csak a féléves bizonyítványt kapják meg a gyerekek, hanem más meglepetések is akadnak.

Először iskolánk vezetője, Szusilá mátádzsí köszöntötte a jelenlévőket, majd az elmúlt félév néhány fontosabb eredményét megemlítette. Ezután következett négy tanóra közvetlen bemutatása.

Elsőként a matematika órákon lévő fejlesztéseket mutatta be Dvaipayana prabhu. A védikus matematikában is jól ismert 9-es maradék alapján történő ellenőrzési módszert (navasésa) ismertette, majd pedig a szülők is kaptak egy-egy feladatot, amit nekik kellett az frissen tanult módon ellenőrizni.

Ezután a történelem tantárgyon volt a sor, aminek műhelytitkaiba Szulalitá mátádzsí avatott be bennünket. Ennek végén egy védikus történelemhez kötődő kérdéssort kellett a szülőknek kitölteni. Mindenki vagy 5-öst, vagy 4-est kapott.

Az Ügyes kezek elnevezésű önfenntartó tanóra anyagából azt tanulták meg a szülők, hogyan kell számlálót készíteni a meditációhoz. Kaptunk 16 gyöngyszemet, fonalat és perceken belül el is készültek a szebbnél-szebb számlálók, amiket a szülők megtarthattak maguknak. Én is azt használom azóta.

A zene tanulásról Krisna-mayi mátádzsí beszélt, és egy bemutatót tartott az alsósokkal arról, hogyan kapcsolja össze a ritmusok tanulását egyes testmozgásokkal (felugrás, guggolás, stb.). Természetesen a szülők most sem tudták elkerülni, hogy ne csupán nézői legyenek a zene-órának. Meg lettek ugráltatva, és guggolniuk is kellett néhányat. Ezután pedig megtanultunk közösen a mridangán (indiai agyagdobon) egy alapritmust leütni, és persze a szülőknek be is kellett mutatniuk a tanultakat.

Így többféle meglepetéssel szolgáltak ezek a bemutatók, s az igazi meglepi, a bizonyítványosztás csak ezek után következett. Nagy izgalommal lapozgatták gyerekek és szülők a tájékoztató-füzetben lévő eredményt.

Az elmúlt időszak legizgalmasabb fotóiból és videóiból egy vidám hangvételű vetítést nézhettünk meg, s ennek teljes anyagát minden család megkapta cd-n.

A félévzáró utolsó élménye pedig a szülők és tanárok által egyénileg készített sós és édes finomságok közös megtisztelése volt.


Hozzászólások

»  Substance: WordPress   »  Style: Ahren Ahimsa