Szombaton a Szent helyek órán esett az eső, ezért nem tudtunk kimenni Javatba. Mivel a napokban volt Sríla Prabhupáda eltávozási napja, ezért kicsit beszélgettünk arról, miként hagyja el a testét egy hívő.

Rádhá-lílá (5 éves) kis gondolkodás után megszólalt: “Ez olyan, mint amikor egy használt kabátot levetünk.”

Tulaszí, Kavirádzsa és Tilakiní összenéztek, és két másodperc múlva már el is kezdték a Slóka-órán tanult Bhagavad-gítá (2.22) verset, amibe aztán Dharmarání is bekapcsolódott:

vászámszi dzsírnáni jathá vihája           naváni grhnáti naró ‘paráni
tathá saríráni vihája dzsírnánj                     anyáni szamjáti naváni déhí

Ahogy az ember leveti elnyűtt ruháit, s újakat ölt magára, úgy adja fel a lélek is az öreg és hasznavehetetlen testeket, hogy újakat fogadjon el helyükbe.

Annyira természetesen jött fel belőlük ez a megértés, hogy öröm volt megtapasztalni.