»
S
I
D
E
B
A
R
«
Hogyan lettem Kṛṣṇa-hívő?
2017 06 25 by premamoya
Hogyan lettem Kṛṣṇa-hívő?

Hogyan lettem Kṛṣṇa-hívő?

Krisna-völgy egyik legrégebbi bhaktájával, Abhinanda prabhuval beszélgettünk.

Rādhā-vallabha d: – Hogyan ismerted meg a Kṛṣṇa-tudatot?

Abhinanda d.: Kérlek alássan, a kis szabó legény – Szabó Atilla volt a civil nevem – elindult világot látni, szerencsét próbálni huszonhárom éves korában Balatonfüredről föl a nagyvárosba, Budapestre. Munkát keresett, dolgozott az ampulla-gyárban egy-két napot, aztán az Alfa élelmiszernél egy-két hónapot és az ügetőn fejezte be rövid pályafutását. 1989 november elején mentem fel Budapestre, és a következő év, azaz 1990 januárjában találkoztam egy könyvosztó bhaktával a Marx téren – most már Nyugati pályaudvar aluljáró – Subala prabhuval. Adott egy Tökéletes jógá-t. Elolvasgattam, volt amit megértettem belőle. Munkásszálláson laktam, elég kalandos volt az életem. Volt a könyvben egy cím, felkerestem, de akkor nem volt ott éppen senki, mert Indiába mentek. Amikor visszajöttek, akkor meg elköltöztek a Páfránykert utcába. S akkor ott a 11/b alatt négyes társasház Sītā mātājīéknak kiadó lakásában kezdődött az ismeretségünk a Kṛṣṇa-tudattal. Baladeva prabhu el is kapott az első vasárnapi programon, hogy jöjjek sütni. Sütöttem a krumplit, a purit, a padlizsánt, mindent.

– És csak így? Egy napos érdeklődőként?

– Frissen, ahogy elkapott. Ilyen abszolút látása volt! Abban az időben már az ügetőn dolgoztam, s akkor a versenyek elég későn értek véget, szóval, lehet, hogy nem is mindig tudtam odaérni a a vasárnapi programok elejére. Szóval, akkor az úgy kezdődött, hogy Páfránykert utca és 1990 április közepére tehető volt ez az első látogatásom.

Akkor, azt hiszem, májusban tudtam megvenni a Bhagavad-gītāt, ami egy jó ideig egy ezres volt, s a fizetésem pedig háromezer forint. Kaland volt, de azért meg tudtam tenni. Śivarāma Mahārājának volt egy Vyāsa-pūjā ünnepsége, amin itt volt Balabhadra prabhu is. Mindez a vasárnapi programra volt időzítve és akkor a végén odajött Balabhadra prabhu. Ő prédikált, hogy költözzek be, próbáljam ki, bólintott, én is bólintottam, kezet ráztunk, akkor így történt …

– Angolul beszélgettetek?

– Igen, ott azt hiszem Yaśodamayī mātājī fordított, ha jól emlékszem. Májusban vagy júniusban be is költöztem, otthagyva az ügető világát. Aztán, az első avatásot Balabhadra prabhutól kaptam 1991 júniusában. Amikor megvolt az avatásom, akkor mosodás lettem, szóval én mostam a bhaktákra, meg takarítottam épületet.

– Ez még a Páfránykertben volt? Vagy már a Máriaremetei úton?

– Oda költöztem be, és 1990 augusztusában, valahogy Janmāṣṭamī környékén már átkerültünk a Máriaremetei útra. Akkor még Dimitrov utca volt, aztán akkor jött a rendszerváltás, átnevezték Máriaremetei útnak. Igazából, a Páfránykertben kezdtem, és voltunk öten-hatan az āśramban összevissza.

– Mahājana prabhu, Baladeva?

– Nem, nem, Baladevának volt külön szobája, nem lakott velünk. Mahājana meg kint élt, azt hiszem, talán Budapesten. Na, akkor ez így kezdődött, akkor 1990 augusztusától a konyhában volt a szolgálatom beszerzőként, szakácsként is. Egészen addig, amíg le nem jöttünk a farmra 1993 júliusában.

– Kivel jöttél le?

– A Bokor Gyulával a Déliből vonatoztunk le, s akkor itt Fonyódon várt minket Parama-karuṇa prabhu. Volt egy kék bogárhátú Volkswagenje, s azzal elmentünk Priyasakhi mātājī balatonújlaki házába. Akkor ott töltöttünk egy hetet, vagy kettőt. Onnét jártunk ide. A Tompa 41-ben voltak a kőművesek, segítettünk nekik, de akkor nem szabadott nyíltan japázni, nem volt kanthi-mālā, nem voltunk kopaszok, nem volt śikha, semmi, inkognitóban voltunk. Addig autókázgattunk nap, mint nap, oda-vissza, míg meg nem vették a Tompa 41-t, s akkor utána a BBT-házat. Akkor odaköltöztünk. A Kati néni még ott lakott, és volt egy nagy kuvasz kutyája, a Betyár. Távolságot kellett tartani vele. A mama lakott hátul, a nyári konyhában, mi meg itt elöl, míg el nem költözött. Óvatosan mozogtunk a kutya végett. A családja is itt laktott a faluban, de aztán elköltöztek valahova a Balatonra és elvitték a mamát is. Először építettem egy kis fürdőt. Utána jött a ház, aztán a ló, meg a tehén, szép sorban minden.

– Idefent?

– Nem, az még lent a Tompa Mihály 41-ben. Ott volt az istállóban a ló, ott ellette meg az első Yamunā a Dharmát. Akkor tanultam meg cserépkályhát rakni. Jöttek az iparosok, Vörös Laci bácsi, aki betanított a cserépkályha rakás művészetébe. Ez volt 1993 telén, és akkor tavasszal elkezdődött a templom építés. Február hatodikán kint a mezőn. és aznap ekādaśī volt.Az egriek közül itt volt Vaiṣṇava-prīya, aztán a Perez, ezek misztikus nevek! Ādi-puruṣa akkor még télen költözött le, maraton után jött le, Sādhu-śāstra prabhu, Madhukara prabhu már oda csatlakozott, Candra-doya már odajött le a Tompa 41-be. Szóval jöttek a legények. Aztán volt a vezető váltás. Haripāda prabhu a családjával együtt Bhakticandrikával meg Bhīmával ide jöttek szolgálni a templomépítés misszióját. Nekem az építés jutott valahogy, mert több tervező is volt. Itt volt Premamoya apukája is, Gokularāja. Akkor ő kezdte a templomépítést. Az ő tervei is felvetődtek, de aztán az elmaradt, helyette lett a Makkos-féle verzió, ami most a jelenlegi belső udvaros épület lett.

– Voltak valamilyen élményeid érzelmileg, így a lelki életed kezdetén? Amire úgy konkrétan visszaemlékszel?

– Templomépítés közben volt egy Vyāsa-pūjā Śivarāma Mahārājával. Govinda Mahārājával együtt ment a kīrtana, azok nagy élmények voltak! Néha estig ment Rādhāṣṭamīn vagy Vyāsa-pūjān a kīrtana! Mahārāja akkor nagyon bírta, eltartott hajnali 2-3 óráig! Másnap a Guru-pūjā meg elment 10-11-ig! Azt nem lehet leírni! Nekem azt hiszem ezek a legnagyobb élmények!

Aztán Govinda Mahārāja megtanított táncolni! A mostani forgás ez már gyorsított, de volt egy lassabbs, amit mutatott, meg egy-két mūdrát, kéztartást, ezeket-azokat, Govinda Mahārāja éneke, ahogy vezeti a kīrtanákat, táncot, mindent – szóval, az egy parádé!

Śyāmasundara keze benne van az életünkben …, meg a baleseteim, gyógyulásaim, hogy kijöttem a rákból! Śyāmasundara miket csinál! Erre mondta Guru Mahārāj Rādhā-kuṇḍának, hogy Śyāmasundara szórakozik velünk! Benne van a Nava Vraja Mahimába is, hogy ez Kṛṣṇának a játszótere. Akkor mi játékok vagyunk, ugye!? Nyilvánvaló! Volt egy ideggyulladás a bal lábamban, amitől bottal kellett, hogy járjak, most februártól. Elkezdtem szedni a gyógyszert, a pécsi Ági mondta, hogy szedjek B-vitamin komplexet. Akkor szedegettem, szedegettem és jött a mūrtik visszaköltöztetése a felújított oltárra. Akkor mondom, kipróbáljuk megy-e a tánc. Tizenöt perc múlva begörcsölt, kész – mondom. Jött este Candra-doya, hogy menjek kīrtanára. De, hát rossz a lábam! Nem fog menni! Aztán végül elmentem. Ment a tánc, ott még az ideiglenes oltár előtt. Akkor jött a fájdalom, na mondom, mindjárt vége! És akkor csak elment! Akkor végig tudtam e1-2 órát táncolni.  Csak úgy Śyāmasundara kivette a fájdalmat a lábamból! Visszacsatolta a lábamat! A nagyhatalmak visszacsatolták, amit elvettek! 🙂 Mi volt most vyāsa-pūjān! Maradok hátul, ott a sor végén elleszek, ha görcsöl, akkor kimegyek. S, nem. Azt el is felejtettem, hogy van lábam!  Kicsit recsegős volt, de azért talpon maradtam. Mostanában ez az új divat Śyāmasundarától. Szórakozik velem: táncolunk, nem táncolunk, éneklünk, nem éneklünk! Nem lehet! Lehet. Nem lehet! Lehet!

Hát a Rādhā-kuṇḍa mātājī ! Őt meg kell említeni! Neki mekkora nehézségei voltak utolsó éveiben. Vittem őt orvoshoz egy-kétszer. Tapasztaltam a nehézségét is! Igazából, az igazi élmény az ő csodálatos elhatározása! Ahogy, amilyen szépen átment ezeken a nehézségeken és akkor Guru Mahārāj méltó tanítványaként elérte a tökéletességet. Ez a méltó élmény igazából! S ott lehettem! Ez is Śyāmasundara titka, hogy engem miért tett oda!? Nagyon sokat köszönhettem neki. Most, hogy így idővel letisztult bennem, hogy mi történt akkor igazából, az egy maradandó élmény számomra. Szóval, hogy milyen szépen eltávozott és nekem volta az a szerencsém, hogy az utolsó pillanatokban akkor én is énekelhettem neki a maṅgalát. Akkor éppen időben, fél öttől, teljesen végig énekeltük. Még időre is kijött, 5.10-re végeztünk. Érdekes, kétszer énekeltük a Tulas-āratīt valami oknál fogva, szóval Śyāmasundara úgy rendezte el. Először jött a pirkadat, aztán az ének és akkor távozott el 6 óra előtt. Az az élmény, hogy valaki végig szolgálja az életét itt, adja magát Kṛṣṇának, és akkor egy happy end a vége. Hát neki happy volt előtte is! Haha! Sok mindenben utána kutattam, olvasgattam a Vyāsa-pūja felajánlásait, hogy akkor igazából mi volt a titka. Meg akkor inspirált arra, hogy a Nava-Vraja Mahimát olvassam, és akkor az ő kegyéből a Prabhu-āśrama megkapta még a további köteteket is, hogy olvashassuk! Így tudok jó szívvel gondolni rá mindig, örök hálával. Ja, és még van hat Tulasī-devī van az ablakomban! Köszönjük Rādhā-kuṇḍa mātājīnak!


2 hozzászólás  
Aryadeva d writes:
június 26th, 2017 at 09:20

Ez csodálatos!Abhinanda pr.kí…jayy….!!!

Aryadeva d writes:
június 26th, 2017 at 09:21

Csodálatos!Abhinanda pr.ki,jay!!!

Hozzászólások

»  Substance: WordPress   »  Style: Ahren Ahimsa