»
S
I
D
E
B
A
R
«
Hogyan lettem Krisna-hívő? – 1. rész
2016 10 18 by premamoya
Hogyan lettem Krisna-hívő?

Hogyan lettem Krisna-hívő?

Jāhnava-priya mātājī emlékezik vissza arra, hogyan kezdte a Krisna-tudatot.

Rādhā-vallabha d.: Hogyan ismerted meg a Krisna-tudatot?

Az egyik barátnőmmel az iskolából mentünk haza, amikor a Kőbánya-Kispesti metró megállónál találkoztunk a Rohiṇīval és a Gāyatrīval. Ő ismerte Rohiṇīt, mivel mind a ketten Fótiak. Egy könyves asztalnál álltak és akkor a barátnőm megállt, hogy beszélgessen velük. Ekkor meghívtak a vasárnapi programra. El is mentünk arra, és nekem nagyon megtetszett. Ettől kezdve minden héten jártam.

Hány éves voltál?

Majdnem tizenhat. Akkor még egy évet otthon laktam, de minden héten péntek estétől vasárnap estig a templomban voltam és mindent csináltam, amit egy friss bhakta. Fanatikusan lelkesítettem a szüleimet is, aztán végül a következő évben úgy gondolták, hogy jobb, ha a templomban lakok, és akkor hátha befejezem a gimnáziumot. Utána még egy évet jártam a templomból a gimnáziumba, illetve jártam volna. A korai keléstől mindig nagyon álmos voltam. Most gondoltam vissza, hogy milyen traumatikus lehetett a tanáraimnak, mivel majdnem minden órát végig aludtam. A legjobb szándékom ellenére sem bírtam ébren maradni. Amikor tizennyolc éves lettem, azután felhívtam az apukámat és mondtam, hogy most nem megyek vissza az iskolába, ami nagyon megrázta. Ekkor még ennyire eltökélt voltam, hogy ezt akarom csinálni az életemben, és nem számít senki. Egy szempontból biztos jó volt ilyen eltökéltnek lenni, egy másik szempontból meg lehet, hogy már kicsit érzékenyebben csinálnám, de már nem lehet visszafordítani az időt. Ez volt 1992 májusában. Odáig még jártam iskolába, de a bizonyítványomért már nem mentem el. Tizenöt évvel később az apukám mutatta, hogy elment érte és egyik tantárgyból sem buktam meg. Az apukám szerint ez azért volt, mert tanárok úgy érezték, hogy ezzel még jobban akadályoznák azt, hogy esetleg befejezzem az iskolát.

Ez hányadikos korodban volt?

Negyedikbe már nem jártam. Ez egy angol két-tannyelvű iskola volt, és ez segített a könyvek fordításában. Śivarāma Mahārāja mondta, hogy menjek át Debrecenbe, ott segítsek fordítani. Akkor már a Labanga prabhu nem volt ott, Caitanya prabhu volt a templomvezető, és ott volt Nalinikānta, Yaśodā-mayī, Mañjarī, Raṅga-devī, aztán egy idő után jött a Sanātanī. A Caitanya-caritāmṛtát fordítottam, ami nagyon jó volt. Emlékszem, akkor mondjuk már két éve ismertem a Kṛṣṇa-tudatot, és hát a Caitanya-caritāmṛta eleje az egy elég filozofikus rész. Fordítottam, de több dolgot nem értettem. Kérdeztem a Nalini-kāntát, de mondta, hogy ne aggódjak. Ő is az Úr Caitanya tanításával kezdte, az volt az első könyv, amit fordított. Csak fordítsam le a szöveget, ami ott van, az jó lesz. Volt egy kis füzetünk, és amit nagyon nem értettünk, azt oda felírtuk. Mindig lehetett kérdezni Śivarāma Mahārājától, aki elmagyarázta, hogy mit jelent. A Caitanya-caritāmṛtát valahogy 94’ elején fejeztem be. Aztán, pár kisebb könyvet fordítottam, az egyik a Tökéletesség útja volt.

1994-ben elmentünk Indiába egy Gaura-pūrnimāra, és amikor visszajöttünk, akkor leköltöztünk a farmra. Illetve az volt, hogy amikor hazajöttünk, akkor sárgaságot kaptam. A többiek mind leköltöztek a farmra, Én meg ott maradtam Debrecenben a kórházban. Rādhikā ápolt.

Ez az India miatt volt?

Nem ott történt, hanem utána. Így ki tudtam használni a lehetőségeket. Nagyon sárga voltam! A szemem is citromsárga, a testem pedig erős narancssárga színű volt. Amikor meggyógyultam, akkor lejöttem ide a farmra. A BBT-házban laktunk.

Az idősebbek most is így hívják, a fiatalok meg Kamala-vendégháznak.

Nagyon jó dolgunk volt a többi bhaktához képest. A mātājīk azt hiszem, hogy ott laktak a recepciónál, a prabhuk meg kint az akolban, a lovak mellett. Emlékszem, hogy Abhinanda prabhu (aki akkoriban az istentestvérem volt) megkért, hogy vigyázzak a könyveire, mert az akolban megeszik az egerek. Nekünk rendes házunk volt, minden komforttal ellátva. Általában mi autóval mentünk fel a templomba, Mahārāja nagyon gondoskodott rólunk, hogy nehogy valamiben hiányt szenvedjünk, hanem csak fordítsuk a könyveinket. Mindenki más gyalogolt fel az erdei ösvényen, mi meg autóval mentünk.

Éppen mostanában gondolkoztam azon, hol is volt az a régi templom, ami fából meg nylonból volt. Emlékszem, hogy eltelt a nyár, egyre hidegebb lett és készült valami fémhordóból egy kályha. Igyekeztünk minél közelebb húzódva japázni, hogy az ujjainkat tudjuk mozgatni. Mellette volt a konyha, Candradoya prabhu főzött. Mindig akkor kezdte a főzést, amikor a hajnali maṅgala-ārati volt. Mi félálomban dülöngéltünk és a harmadik versszak, śrī vigrahāra… körül ráöntött egy kis olajat a tűzre, Onnan tudtuk, hogy akkor most járunk a harmadik versszaknál, mert egy nagy lobbanással beindult a tűz. J

Emlékszem, hogy amikor ide lejöttem, éppen vasárnap volt,és a többiek mondták, hogy akkor menjünk a vasárnpi lakomára. A Tompa Mihály utcai házban volt a vasárnapi lakoma. Volt borsó leves, borsófőzelék, borsós sabji, borsós pakora, nem is tudom még milyen borsós étel. Borsóztam tőle, de mivel annak volt éppen idénye, akkor mindenben borsó volt. Aztán jött a cukkínis-korszak.

Kora reggel a lecke közben tisztítottuk a borsót, és mivel nagyon sötét volt, a borsók mellett ilyen kukacok is belekerültek. A kukacokkal találkoztunk még délben a borsófőzelékben. A borsófőzelék fehérjeszintjét megemelte. Akkor nagyon fiatal  voltam. Megmondták, hogy itt lesz egy templom, meg egy ökofarm, meg mindenféle, és majd jönnek ide a vendégek. Olyan nagyon nehéz volt az egészet elképzelni! Itt voltunk, aztán csináltuk, amit kellett, de belegondolni se könnyű, hogy mennyi minden történt azóta itt! Śivarāma Mahārāja szívéből megnyilvánult ez az egész hely. Biztos sokan sokkal tudatosabbak voltak nálam, de mi csak a saját kis dolgunkat csináltuk, nem láttuk át az egészet. De minden úgy kinyílt, kitárult, szép lett. Amikor anyukám tavalyelőtt itt járt, elmentünk velük sétálni. Nem olyan emberek, akik nagyon könnyen elismerik, hogy a Kṛṣṇa-tudatban bármi jó lehet. Általában nem nagyon dicsérnek meg dolgokat, de anyukám azt mondta: „hogy amikor először itt voltam és mondtad, hogy itt egy biofarm lesz, meg szent helyek, meg templom, meg minden, hát nem hittem el. De ezt most tényleg nagyon szépen megcsinálták a bhakták!” Még ő is nagyra értékelte!

Korábban is járt itt az anyukád?

Igen, mert amikor itt voltam BBT-s, akkor lejött látogatóba megnézni, 94’-ben volt szerintem. Akkor ősszel befejeztem az egyik kis könyvet és elmentem sankīrtanára. Nagyon örültem! Nagyon jól ment a könyvosztás. Kis könyveket osztottam. A maraton fesztiválja a félig kész templomban volt itt a farmon. Emlékszem, hogy mindenki alaposan fel volt öltözve. Nem volt bevakolva, meg nagyon hideg volt, tehát mindenki teljes utcai öltözékben ült ott. Odamentem Mahārājához a fesztivál után és kérdeztem, hogy:

– Hát akkor most mit tegyek? – kérdeztem.

– Mit szeretnél csinálni?

– Leginkább sankīrtanázni!

– Hát akkor sankīrtanázzál! – mondta.

Ezután éppen tíz évet át osztottam könyvet Magyarországon meg Skóciában, és még egy évet voltam pūjārī Skóciában.

Jó, köszönöm. Akkor arról is beszéltünk, hogy mikor csatlakoztál Krisna-völgyhöz, kik voltak itt. Volt valaki, akivel szoros kapcsolatban voltál, baráti viszonyban?

Nekem a Lala-gopāla volt a legjobb barátnőm abban az időben, de ő később jött le Rādhā-Syāmasundarához. A BBT-s fordítók eléggé külön voltak a többi mātājītól. Külön laktunk, felmentünk reggeli programra, amint annak vége volt jöttünk vissza. Autóval jöttünk-mentünk, tehát így nem nagyon volt idõ nagy barátkozásra más mātājīkkal. Akkoriban inkább Pesten voltak barátaim.

Hogyan emlékszel vissza az életed ezen időszakára, hogy ez most egy nagy boldogság volt, vagy egy nagy lemondás, vagy mindkettő, vagy egyik se?

Nem emlékszek úgy, hogy ez egy lemondás lett volna, nagyon jó volt. Az volt nehéz, nekem, hogy egész nap a négy fal között ültem, és fordítottam. Az nehéz volt, de már akkor is úgy éreztem (és azóta azt hiszem tán még jobban értékeltem), hogy ilyenre egyszer van lehetőség. Nem csak az ember életében, de egy mozgalom életében is, amikor lefordítják Prabhupādának a könyveit. Ez egy kiváltság, hogy ebben részt vehet az ember. Erre emlékszem. Meg azon gondolkoztam, hogy mennyivel jobb dolgunk van, mint a többi bhaktának.

Kalandok?

Az életem kalandos része az itthon az utazó sankīrtana volt inkább, mint itt. Nagy szeretettel emlékszek vissza, hogy egy ilyen csodálatos dolog nőtt ki itt, és akkor az elején ennek valamennyire részese lehettem. Szerintem ez nagyon csodálatos volt, még akkor is, ha utána nagyon sokáig nem voltam itt. A változásokat jobban látja az ember.

Hogyha gondolod, akkor beszélhetnénk arról, hogy voltak-e valamilyen érzelmi élményeid, valami különleges, ami nagyon megérintett a lelki élet kezdetén, vagy a Krisna-völggyel való kapcsolatod kezdetén!

Nekem a könyvek azok midig nagyon fontosak voltak és az, hogy fordíthattam Prabhupāda könyveit, nagyjából attól kezdve, hogy bhakta lettem, és aztán oszthattam is ugyanazokat a könyveket, amiket fordítottam. Úgy éreztem, hogy egy nagyon nagy védelmet és alapot ad a Krisna-tudatomnak. Mikor Indiában voltam 94’-ben, és akkor emlékszem ott voltam Vṛndāvanában Prabhupāda samādhijában és imádkoztam Śrīla Prabhupādához, hogy mindig lehessen olyan szolgálatom, ami a könyveivel kapcsolatos! És még most is, hát most annyira nem fordítom Prabhupāda könyveit, de az, hogy az ember olvassa, meg tanulja őket, az nagyon nagy védelmet és ízt ad, alapot ad a Krisna-tudatban, hogy az ember folytathassa a lelkesedést.

És mondtad az embereknek, hogy ezeket Te is fordítottad?

Aha! Gyakran meg is kérdezték: „Te olvastad? Hát persze! Én fordítottam!”

Sokkal nagyobb bizalommal tudja egyrészt osztani az ember, másrészt meg mintha végigkísérte volna az egész folyamatot. Lefordítani és aztán odaadni az embereknek a könyveket – az nagyon jó! Aztán, akkor abból bhakták jönnek, az egészet úgy lehet látni – ez nagyon jó! Azon gondolkoztam, hogy a lelki életem, vagy a lelki gyakorlataim olyanok amilyenek, de aztán ezekből a könyvekből bhakták jönnek, és hátha az Úr Caitanya kegyéből abból is kapok valami kegyet, vagy hasznot, hogy ami szolgálatot vagy fejlődést ők tesznek, hátha mindezeknek az összességeként valamennyire előre tudok lépni!

Azon gondolkoztam, annyi bhakta van, akiknek az elsõ bhakták prédikáltak nekik, akiknek mindannyian a lekötelezettjei vagyunk.

Vissza tudnál emlékezni, hogy volt valami különleges elrendezés, hogy neked ezt kell csinálni?

Emlékszem hogy akkor már ismertem a Krisna-tudatot. Akkor még otthon laktam a szüleimnél. A nagynéném Indiában lakik, most már lassan ötven éve és hoznak ilyen-olyan dolgokat Indiából. Egész kiskorom óta ott voltak ilyen álarcok. Nekem nem tűnt fel, de amikor megismertem a Krisna-tudatot, akkor sokat gondolkoztam rajta, és aztán egyszer csak rájöttem, hogy ez Jagannātha, Baladeva, és Subhadrā, akik mellett felnőttem! Mindig itt voltak velem! Ez olyan érdekes volt! Nagyon sok minden van, ami egy elrendezés, még olyan dolgok is, amik eleinte lehet, hogy negatívnak tűnnek, aztán az ember rájön, hogy mennyivel rosszabb lett volna, hogyha ez nem így van! És, hogy ez valami jobb dolog felé viszi az embert.

És visszatérve arra, amikor beköltöztél a budapesti templomba, akkor még csak 16 éves voltál, és akkor a szüleid hogy engedték meg ezt így?

Azt hiszem úgy látták, annyira eltökélt vagyok, hogy ezt csináljam, hogy jobb, ha engednek egy kicsit, és akkor hátha! Mostanában sokkal kiegyensúlyozottabb a viszonyunk, szóval beszélgettünk ezekről az időkről is. Nekik mindig az volt az elvük, hogy megtanítsanak a saját lábamon állni, saját döntéseket hozni, hogy a saját életemet éljem. Aztán, nem hiszem, hogy számítottak arra, hogy ezt tizenhat éves koromban fogom elkezdeni, de így alakult.

Most így visszanézve 25 év távlatából én is lehettem volna sokkal érzékenyebb! De, valahogy nagyon gyakran van, hogy amikor valaki kezdő bhakta, akkor ahhoz az új identitásához nagyon fanatikusan kezd ragaszkodnia, hogy megtartsa. Aztán később, amikor ez az identitás már a sajátjává vált, akkor tud normálisabban viszonyulni a világhoz!

Mi az, ami a leglelkesítőbb számodra a Krisna-tudatban, vagy,valami azon kívül?

Nagyon szeretem Prabhupáda könyveit olvasni. Úgy érzem, hogy ez egy olyan ízt ad, vagy egy olyan lelkesedést ad, ami máshonnét nem jön. Nem tudok olyan figyelmesen és szeretettel japázni, hogy ez onnét jöjjön. A bhakták társasága és szolgálata az, amiből nagyon sok – nem tudom, hogy lelkesedés-e a megfelelő szó – erőt merítek.

Tökéletes! Ennyit szerettem volna kérdezni! Köszönöm szépen, hogy megosztottad velünk ezeket a gondolatokat!


Hozzászólások

»  Substance: WordPress   »  Style: Ahren Ahimsa