»
S
I
D
E
B
A
R
«
Könyvosztó csillagok – 2. rész
2016 12 11 by premamoya
Könyvosztó csillagok 2.

Könyvosztó csillagok 2.

Ezen a szombaton is felkerekedett a gyerekcsapat, hogy a Bhagavad-gītā megjelenési napján minél több könyvet adjanak oda az embereknek.

A Somogyvárra és Kaposvárra kigördülő autókonvoj hossza jelezte, hogy a lelkesedésük töretlen.

Kaposváron a középiskolásoktól és a felsősöktől csak úgy repültek a Bhagavd-gītāk az emberekhez! Némelyikük egyre bátrabban állította meg az embereket.

Prīti csak annyit mondott, hogy “Ma van a napja, amikor 5.000 éve elbeszélték ezt a könyvet. Gyönyörű versek vannak benne.” Énnyi elég is volt és már vették is tőle a könyveket. 🙂

Egy másik csapat találkozott egy hölggyel, aki felidézte 20 évvel ezelőtti élményét. A templom beavatásának idején eljött Krisna-völgybe és eltöltött itt egy egész hetet. Elmondása szerint élete leggyönyörűbb napjai voltak ezek.

A gyerekek találkoztak egy egyetemi tanárnővel, aki járt már itt Krisna-völgyben és nagyon értékelte a törekvéseinket. Külön kiemelte azt, hogy megpróbálunk egy lelki társadalmat építeni, és egy csodaszép példát adni a világnak.

Volt egy másik család, akik nagyon pozitívak voltak. Már megvolt nekik a Bhagavad-gītā, és nagyon érdekelte őket az āyurveda. A szakácskönyv mellé azért vettek egy Japázz és légy boldog kis könyvet, és boldogan elköszöntek. 🙂

 

 


Hozzászólások

»  Substance: WordPress   »  Style: Ahren Ahimsa