A Krisna-hívők egyik jellemzője, hogy igyekeznek átadni minél több embernek lelki üzenetünket. Ebből persze a gyerekek sem akarnak kimaradni, s már várták a kedvező alkalmat.
Ahogyan azt tavaly ilyenkor is tették, felkerekedett a kis csapat kellő számú felnőtt kíséretében. Úgy döntöttek, hogy nem vesztegetik az időt az utazgatással, s mivel Somogyvámos esik hozzánk legközelebb, ezért itt próbálnak szerencsét.
Magukhoz vettek jó néhány lelki témájú könyvet, melyek a Krisna-tudat ősi üzenetét mutatják be Sríla Prabhupáda transzcendentális szavain keresztül. Beraktak még néhány vegetáriánus szakácskönyvet, s az iskola néhány kiadványát (mesekönyvek, DVD-k) is a táskáikba. Ezután elindult a lelkes kis csapat a tomboló hóeséssel és a hideggel mit sem törődve.
Minden útjukba eső házba becsöngettek, és a következő versikét szavalták el:
Krisna-völgyből hozott utunk,
bizonyára hallott rólunk.
Éhezőknek ételt osztunk,
maguknak meg könyvet hoztunk.
Ősi bölcsességgel tele,
olvassa el, ne tegye le!
S hogy ápoljuk a szép hagyományt,
adjon Ön is nagy adományt!:-)
A gyerekek elszánt és mély odaadása láttán az emberek sorban hozták az adományaikat, cserébe pedig nem csak lelki kiadványokat kaptak, de ezen felül még megszentelt édességeket is!
A kiemelkedően sikeres könyvosztást egy nagy lakoma, s utána pedig sok-sok hancúrozás zárta.