»
S
I
D
E
B
A
R
«
Lelki ajándékok 2.
2012 12 15 by premamoya
Lelki ajándékok 2.

Lelki ajándékok 2.

A gyerekek már várták, hogy ismét szombat legyen és mehessenek a lelki ajándékokkal, vagyis Sríla Prabhupáda könyveivel.

Egész héten lelkesen tervezgették, hogyan alakítsuk ki az 5 könyvosztó csapatunkat. Mivel Somogyvámoson már csak 2 csoportnak elegendő rész maradt, ezért elkövetkezett az a történelmi pillanat, hogy átlépjük kis falunk határait, és immár Somogyváron folytatjuk a lelki könyveink terjesztését. Persze mindenki csak az új helyre szeretett volna menni, de megnyugtattuk a gyerekeket, hogy jövő héten azok is mehetnek majd oda, akik most még hazai pályán maradtak.

Az volt a tapasztalatunk, hogy Somogyvámoson sokkal Krisna-tudatosabbak az emberek, mint a somogyvári átlag. És ez elsődlegesen nem a helyi Krisna-hívők létszáma miatt van. Hát ez a hazai pálya előnye.

Somogyvámoson még a legszegényebb emberek is lelkesen próbáltak adományozni nekünk. Volt egy eset, amikor az egyik csapatunkat megszólított az utcán egy fiú, hogy: “- Ugye fognak jönni mihozzánk is, mert már várjuk önöket és összegyűjtöttük az adományunkat, amit szeretnénk átadni!”  Megnyugtattuk a fiút, hogy ne aggódjanak, mert hamarosan odaérünk a házukhoz, és még könyvet is fognak kapni. 🙂

Az egyik somogyvári csapat hősiesen bement az ottani hentesüzletbe, ahol a tulajdonos érdeklődve hallgatta a könyvajánlást. Eközben azonban a gyerekek egyre nehezebben bírták a látványt és a szagokat. Végül aztán a hölgy lelkesen adományozott és el is fogadott egy Bhagavad-gítát, s ezzel egy komoly karma-tisztítást sikerült véghezvinni nála. Ahogy kilépett a könyvosztó csapat a hentesüzletből, a kis Príti halkan, de őszintén megjegyezte, hogy: “- Jó hogy kijöttünk, mert már nagyon kavargott a gyomrom!”. Ilyen kegyesek a kis könyvosztóink, megpróbálják a lelkileg nagyon elesett helyzetben lévő embereket is megmenteni, és elindítani őket az odaadás útján.

Az egyik somogyvári háznál egy olyan hatalmas kutya fogadott bennünket, amelyik felágaskodva akkora volt, mint egy felnőtt férfi. Ráadásul veszettül hangosan ugatott. Ilyen “nyugodt” körülmények között a legnehezebben szoktak lelki könyveket venni az emberek. Kijött egy hölgy, akinek úgy kellett a kis versikénket elharsognunk, hogy valamit meghalljon a kutyaugatás miatt. Aztán legnagyobb meglepetésünkre hozott egy kis adományt, s tudtunk neki adni egy kis könyvet.


1 hozzászólás  
Krisna-völgy » Blog Archive » Lelki ajándékok nemcsak az ünnepekre writes:
december 18th, 2012 at 16:33

[…] Forrás: oktatas.krisnavolgy.hu […]

Hozzászólások

»  Substance: WordPress   »  Style: Ahren Ahimsa