»
S
I
D
E
B
A
R
«
Osszátok a könyveket! – 4. rész
2014 12 16 by premamoya
Osszátok a könyveket!

Osszátok a könyveket!

A könyvosztás növekvő térhódítása közepette Sríla Prabhupáda egyik frissen avatott szannyászí (a lemondott rendben lévő) tanítványa a fejébe vette, hogy a bhaktáknak sokkal több időt kellene tanulással tölteniük.

A New York-i templomba tett látogatása alkalmával az illető nyíltan szorgalmazta, hogy a bhakták naponta 5-8 órát fordítsanak Sríla Prabhupáda könyveinek olvasására. A templomban akkoriban vezették be Sríla Prabhupáda új napirendjét, amely előírta, hogy a bhakták vegyenek részt a reggeli programon, énekeljék az utcán a szent nevet, osszanak könyveket, és miután visszajöttek, vegyenek részt az esti Bhagavad-gítá-leckén. Most azonban vita alakult ki arról, milyen súllyal essenek latba a különböző teendők, ezért azonnal fel is hívták Sríla Prabhupáda titkárát Los Angelesben. Amikor az tájékoztatta lelki tanítómesterét a részletekről, Prabhupáda egy percig sem várt a válasszal.

A válaszom az, hogy a szankirtanának, a szent név utcai éneklésének folytatódnia kell, hiszen ez a legfontosabb programunk. Az Úr Csaitanya mozgalma és a szankirtana mozgalom egy és ugyanaz. Nektek annyi a dolgotok, hogy napi két órában dzsapázzatok tizenhat kört, két órát olvassatok közösen, a többi időõt pedig fordítsátok szankirtanára. Bár a könyvek olvasására és terjesztésére egyaránt szükség van, a fő misszió a könyvosztás. A napi kétórányi, lecke formájában végzett olvasás elegendő, ennél többet szabadidőben lehet olvasni, akinek marad szabadideje. Szó sincs róla, hogy állandóan olvasni kellene. Egy óra Bhágavata-olvasás a reggeli programon és egy óra olvasás az esti programon a Bhagavad-gítából vagy Az odaadás nektárjából már elegendő.

1972. január

„Mindig keresd az új helyeket, hol lehetne még osztani a könyveimet” – írta Sríla Prabhupáda Dzsagadísának. És a bhakták megtalálták az új helyeket: áruházat, bevásárlóközpontot, parkolót. Több emberhez eljutottak, mint azelőtt bármikor.

Az áruházas és bevásárló-központos könyvosztással a bhakták az amerikai társadalom eleven vérkeringésébe léptek be, ahol egyaránt találkoztak hívőkkel és hitetlenekkel, gazdagokkal és szegényekkel, feketékkel és fehérekkel. A könyvosztás továbbra is nagy kihívás maradt, de a bhakták nem adták fel, és nehéz könyves-táskájukat felpakolva tovább osztották a könyveket, amelyekről tudták, hogy a világ minden bajára megoldást adhatnak.

A bhakták felismerték: az áruházakban nyüzsgő vásárlók az anyagi energia két lábon járó áldozatai, akik érzéki és szellemi örömök hajszolásának szentelik az életüket, ám ezzel csak megpecsételik a sorsukat, eljövendő életüket. Azt eddig is le tudta vezetni a Bhagavad-gítából minden komolyan törekvő, mélyen gondolkodó bhakta, hogy milyen sors vár a materialistákra, ám most közvetlen közelről láthatták, hogyan sétálnak bele az emberek ebbe a halálos verembe. És Prabhupáda kegyéből keményen dolgoztak azért, hogy a transzcendentális tudomány leglényegét személyesen juttassák el ezekhez a célt tévesztett lelkekhez.

Ezután felfedezték, mit jelent könyvosztási céllal járni az országot, egyik településről a másikra. A Los Angeles-i brahmacsárík (szerezetestanulók) egy részében kialakult egy olyan érzés, hogy a templomi létre való berendezkedéssel csak elfecsérlik azt az időt, amit könyvosztásra fordíthatnának. Ezért felpakoltak egy furgonnyi Krisna-könyvet, és sorra felkeresték azokat a helyeket, ahol egy hétre tábort verhetnek, és egy egyszerűbb életforma mellett annyi órában osztják a könyveket, amennyire csak kedvük van. Ez az „utazó szankírtana” ugyancsak nagyban hozzájárult a könyvosztási eredmények feljavulásához, hiszen egy olyan közeget teremtett, ahol a férfiak teljes kapacitásukat erre a munkára fordították. Az új program gyorsan elterjedt az ISKCON-ban, és Sríla Prabhupáda nagyon örült neki.

 

Nagy örömmel hallom tőled az angliai utazó csapatot érintő jobbnál jobb híreket. Úgy vélem, az ottani emberek egyre pozitívabban viszonyulnak a Krishna-tudatú mozgalomhoz. Meghívnak titeket vendégségbe, megveszik a könyveiteket, néha ők maguk is bhakták lesznek – ez csupa nagyon biztató hír számomra. Csak csináljátok így tovább, járjátok végig Anglia, Skócia meg a többi hasonló hely – például Írország – falvait és városait, álljatok meg egy időre mindenütt, és ahogy a lehetőségek engedik, osszatok könyveket, tartsatok Szankirtana-felvonulást, válaszoljatok a kérdéseikre, adjatok nekik apró tájékoztató szórólapokat, s ahol van rá mód, kínáljátok őket praszádammal (lelki étellel) vagy valami aprósággal, és amikor őszinte érdeklődést tapasztaltok, kérjétek meg a helyieket, hogy szervezzenek nektek előadásokat az iskoláikba, otthonaikba vagy valamilyen előadóterembe. Sose aggasszon benneteket, hol fogtok megszállni vagy kényelmes körülmények várnak-e rátok. Mindig, minden körülmények közt bízzátok magatokat Krishna kegyére terveitek megvalósítása során. Ti csak terjesszétek az üzenetét és osszátok a könyveit, amikor látjátok, hogy érdekli az embereket. Ha nincs érdeklődés, vagy barátságtalan a fogadtatás, ne vesztegessétek az időtöket, hiszen annyi hely van még, ahová továbbmehettek.

 

Sríla Prabhupádától egyre többször lehetett hallani: most már, hogy utazó prédikátorcsapatok járják az országot, nem olyan fontos új központokat nyitni. Amikor megtudta, hogy a vancouveri templomelnök beszerzett egy kisbuszt utazó könyvosztáshoz, azt írta:

 

Úgy látom, egyre inkább egy gigantikus gerillamozgalomhoz kezdünk hasonlítani, akik harcba szálltak Mayával (az anyagi energiával). Ez a kisbuszos utazó prédikálás a legjobb módja Maya elűzésének és a Krishna-tudat megalapozásának szerte a világon.

 

Prabhupáda örömmel látta, hogy a templomelnökök és a zóna-vezetõk is kijárnak az utazó szankírtana-csapatokkal. Ennek kapcsán emlékeztetett arra, hogy a védikus felfogás szerint a kommandernek a frontvonalban kell harcolnia, nem bújhat meg a háttérben, négy fal közt. Mivel személyesen tapasztalta, mennyire leterhelik élenjáró tanítványait sokrétű teendőik, azt tanácsolta mindannyiuknak, hogy vegyenek részt az utazó prédikálásban, és amerre járnak, osszanak transzcendentális irodalmat.

 

Gyakorlatilag az egész ISKCON léte annak köszönhető, hogy megállás nélkül utazom. Öregkorom ellenére soha nem dőltem hátra a karosszékemben. Kövessétek ti is a példámat, és prédikáljatok az egész világon. Ez Csaitanya Maháprabhu mozgalma.

 

Amikor egy kaliforniai bhakta írásbeli engedélyt kért Sríla Prabhupádától, hogy az utazó szankírtana kedvéért kiléphessen a házasélet kötelékeiből, azt a választ kapta, hogy szükségtelen megválnia a családos élettől. Az Úr Csaitanya tanítása szerint amíg valaki töretlenül szolgálja Krisnát, nem számít, hogy szannyászí (lemondott) vagy grihasztha (családos). A családfenntartó is eljárhat időnként könyvet osztani, akár a feleségével, akár nélküle.

A Karandhara beosztottjaként dolgozó Rámesvara szerkesztésében kiadott BBT-hírlevél arról számolt be az 1972-es év második felében, hogy a könyvosztás folyamatosan javuló eredményeket produkál.

 

Továbbra is a csúcsokra tör és rekordokat dönt a könyvosztás! A több mint huszonöt utazó Szankirtana Csapat országjárásának köszönhetően feltételekhez kötött lelkek százezreinek változik meg az élete! Szeptember közepe óta a KRSNA-TRILÓGIA 15.000 példányát osztottuk ki, és mellé több mint 9000 PUHA- és 950 KEMÉNYKÖTÉSŰ BHAGAVAD GITÁT! A Macmillan Kiadónál megjelent 20.000 GITA az utolsó szálig elfogyott, és a karácsonyi vásárlási lázra készülve már nagy példányszámban nyomják az új kiadást!

(részlet az Osszátok a könyveket című kiadványunkból)


Hozzászólások

»  Substance: WordPress   »  Style: Ahren Ahimsa