»
S
I
D
E
B
A
R
«
Szent helyek óra – Zarándoklat a Góvardhana-hegy körül
2012 11 13 by premamoya
Szent hekyek óra

Szent hekyek óra

A legutóbbi szent helyek órán elzarándokoltunk a Góvardhana-hegyhez.

A zarándoklatunk első állomása Puspa-vana volt. A hely neve arra utal, hogy itt egy virágerdő áll. Isteni elrendezés folytán ez éppen egybeesik a jelenlegi virágkertészetünkkel 🙂

Ezután meglátogattuk a Mánaszí-gangát, amely egy nagy tó a Govardhana-hegyen. Ezt a tavat az Úr Krisna akkor hozta létre, amikor Vatszászúra a borjútestet öltött démon támadt Rá. Az Úr gyorsan végzett a démonnal, de a tehénpásztor-fiúk mégis arra kérték Őt, hogy e tette miatt előbb fürödjön meg a szent Gangesz folyóban. Krisnának nem volt kedve egy távoli zarándoklat miatt megszakítani barátaival a játékot, ezért elméjéből (manasza) megidézte a Mánaszí-gangát. Megfürdött benne, s közölte, hogy most már semmi akadálya a további hancúrozásnak.

Egy alkalommal Nanda Mahárádzsa elhatározta, hogy egész népével együtt elzarándokol a Gangesz folyóhoz. Krisnának nem volt hozzá kedve, hogy játékainak kedvenc színterét egy heteken át tartó utazásra cserélje. Elkezdte hát győzködni apját, hogy ne menjenek ilyen messze, hiszen a Mánaszí-gangá ugyanúgy a Gangesz szent vizét kínálja, ráadásul itt helyben. Nanda király és Yasódá mama azzal a feltétellel fogadták el fiuk unszolását, hogy csak akkor nem mennek el a Gangesz folyóhoz, ha a Mánaszí-gangából megjelenik fehér krokodilján Gangá-déví, a Gangesz személyisége. Krisna nagy örömmel vezette a menetet a Góvardhana-hegy lábainál nyújtózó tóhoz. Amikor megérkeztek, Krisna leborult és imáit ajánlotta. Ebben a pillanatban lágy ragyogás közepette megjelent Gangesz-anya fehér szárijában fehér krokodiljának a hátán. Ekkorra már mindenki más is hódolatát ajánlotta az istennőnek, s többé senki nem kételkedett abban, hogy a Mánaszí-gangá nem különbözik a Gangesz-folyótól.

Ezután meglátogattuk Rászaszthálit, ahol Krisna rásza-táncot járt a tehénpásztorlányokkal, a gópíkkal. A  zarándoklatunk során még sok másik szent helyet érintve eljutottunk a Góvardhana-hegy egyik barlangjához, ami csodálatos módon egybeesik a terménytárolónkkal. A zarándoklat utolsó állomása a templomépület volt, ahol  pedig felidéztük a Rádhá-kunda szent tavának megjelenésével kapcsolatos néhány nappal ezelőtti ünnepségünk emlékeit.


1 hozzászólás  
Love writes:
december 22nd, 2012 at 12:04

Ma este megne9ztem a weboldale1t e9s meaglalhattgm a feltf6ltf6tt dalokat. Nagyon kellemes este9t szerzett, rendkedvfcl jf3k a dalok, nagyon tetszettek. Gratule1lok! A Barnus meg egyenesen szenze1cif3s ! Nagyon jf3l e9nekelt. Mindkettőjfcknek tove1bbi sok sikert kedve1nok.Szf6mf6rei Tiborne9

Hozzászólások

»  Substance: WordPress   »  Style: Ahren Ahimsa