Szentírás alapú oktatás-nevelés
Szentírás alapú oktatás-nevelés

Elindítunk egy újabb sorozatot, ami a szentírás alapú oktatás és nevelés témáját mutatja be Aruddha déví dászí nemrégiben megjelent könyvéből (Homeschooling Krishna’s Children) vett részletekkel. A fordítás Jahnava-priya déví dászí érdeme.

1. Jellemfejlesztés

 

A gyermek műveltségének legfontosabb aspektusa a jellemfejlesztés, nem pedig a diplomák halmozása a karrier és a pénz érdekében. Végtére is a boldogságot nem pénzért adják. A védikus szentírások szerint az egésszel, a Legfelsőbb Úrral összekapcsolódva érhetjük el a valódi boldogságot.

Prabhupáda gyakran említi, hogy a világ teli van züllött szélhámosokkal és tolvajokkal, az ilyen emberek még a gazdag és művelt emberek között is megtalálhatóak; a műveltség önmagában tehát nem feltétlenül segít abban, hogyan váljon valaki jó emberré, vagy úriemberré. A védikus műveltség azért más, mert az a célja, hogy jámbor emberekké váljunk, és így megtalálhassuk az igazi boldogságot. Ha ezt a műveltséget adjuk át a gyermekeinknek, akkor elégedetté tesszük Krisnát, Aki az odaadó szolgálatunkért cserébe visszavisz bennünket Istenhez.

Csánakya Pandita szerint a műveltséget úgy mérhetjük, hogy a diák megtanulta-e mások feleségét az édesanyjának, mások tulajdonát sárgöröngynek látni és más élőlényekre úgy tekinteni, mint saját magára. Prabhupáda elmagyarázza, hogy a védikus társadalomban a befolyásos polgárok gurukulába (vallási iskolába) küldték a gyerekeiket, hogy kiváló jellemű felnőttekké neveljék őket. A szülők megértették a jó gurukula nevelés értékét a jellemfejlődés, érzékszabályozás, és az olyan tulajdonságok kifejlődésének területén mint például a türelem, az alázat és az elkülönültség.

A Srímad-Bhágavatam 6.5.25 versének magyarázatában Prabhupáda arról ír, milyen fontosnak tekintse az apa a jellemfejlesztést.

,,Pradzsápati Daksa ugyanarra a helyre küldte el fiainak második csoportját, ahol korábban többi fia a tökéletességet elérte. Nem tétovázott, hogy ezeket a fiait is ugyanoda küldje, noha tudta, hogy ők is áldozatul eshetnek Nárada tanításának. A védikus kultúra hagyományai szerint az embert, mielőtt családot alapít, hogy gyermekeket nemzzen, először brahmacsáríként (nőtlen szerzetesként) kell a lelki megértésre nevelni. Ez a védikus rendszer. Pradzsápati Daksa fiainak második csoportját is elküldte, hogy tökélesítsék műveltségüket, azt kockáztatva ezzel, hogy Nárada utasításait követve esetleg ők is ugyanolyan intelligenssé válnak, mint a fivéreik. Kötelességtudó atyaként egy percig sem tétovázott, hogy vajon elengedje-e fiait, hogy azok az élet tökéletességéről tanuljanak. Rájuk bízta a választást, hogy hazatérnek-e Istenhez, vagy inkább itt senyvednek az anyagi világban a külőnféle fajokban. Az apának minden körülmények között kötelessége oktatni a fiait, akiknek később el kell dönteniük, merre akarnak menni. Egy lelkiismeretes apának nem szabad akadályoznia a fiait, akik a Krisna-tudatos mozgalomban a műveltségüket gyarapítják. Nem ez az apa kötelessége. Az apának az a dolga, hogy teljes szabadságot adjon a fiának, hogy miután egy lelki tanítómester utasításait követve a lelki élet fejlett szintjére emelkedett, ő maga dönthessen a életéről.”

Sajnos a legtöbb mai szülő nem Krisna-tudatosan neveli a gyermekét, csak az érzékkielégítés fontosságát tanítják meg: hogyan keressenek pénzt és gyűjtsenek anyagi dolgokat. A szülők mindent megtesznek, hogy a gyereknek jó anyagi lehetőségei és végzettsége legyen, amivel jó munkalehetőségei lesznek, de nem engedik, hogy csatlakozzanak egy lelki mozgalomhoz vagy a Bhagavad-gítát olvassák mert ezeket időpazarlásnak tekintik. És ahogy a gyerekek elmerülnek az anyagi szerelemben, egyre nehezebben tudják kifejleszteni a lelki szeretetet, mert úgy gondolják, hogy az élet célja az élvezet.

,,Ezért kora gyermekkortól, a kaumarától kezdve Krisna-tudatosan kell tanítani a gyerekeket – 5 éves kortól 10 éves korig. A gyerekek azt tanulják, amit tanítanak nekik. Ártatlanok. Sajnos nem nyújtunk nekik Krisna-tudatos képzést, hanem arra tanítjuk őket hogyan keressenek pénzt – a gazdasági fejlődésre.” (Lecke, 1974. április 10. Bombay)

Egyik leckéjében, amit a Bhagavad-gítá 4.16. verséből tartott, Prabhupáda kifejtette a helytelen oktatás eredményét: ,,India a lelki kultúra földje és a kisgyerekek iskolába, középiskolába járnak, még sincs semmi kapcsolatuk a Bhagavad-gítával. Csak az érzékkielégítésre tanítják őket. A nyugati országokban is – érzékkielégítésre. Éppen azt a dolgot tanítják, amit el kellene kerülni, az érzékkielégítést. Nem tudják mi a karma és a vikarma. Aztán amikor a diákok nem engedelmeskednek, fellázadnak és felgyújtják a buszokat, akkor siránkoznak. De miért erre tanítottátok a diákokat? Ki felelős ezért? Ezek a gazemberek nem tudják. Itt Krisna előírja: kim karma kim akarmeti/ kavayo ‘pi atra mohitah. Még a tanult emberek is összezavarodnak.” (Lecke, 1974. április 5. Bombay).

A szülőknek ezért az a kötelessége, hogy születésüktől fogva Krisna-tudatosan neveljék a gyerekeiket. A nevelés első része, hogy megtanuljanak példamutató brahmacsárík lenni, megtanuljanak úrrá lenni a nemi ragaszkodáson. ,,Mindenkit arra kell tanítani, hogy szolgáljon. Ez a gurukula. És a brahmacsárínak ezt a nemi ösztönzést kell kontrollálnia, ez rontja el az ember jellemét.” (Lecke, 1976. július 31. Új Mayapur).

Prabhupáda kijelentette, hogy ostobaság csak azért iskolába járatni a gyerekeket, hogy jobban tudjanak enni, aludni, párzani és védekezni. Mindezek a tevékenységek veleszületetten jelen vannak minden gyerekben, a kisbabák rögtön a szájukba veszik az ennivalót, amit kapnak – ezt nem kell megtanulniuk. A párzással, védekezéssel és alvással ugyanez a helyzet. Ezek a hajlamok velünk születnek, nem kell megtanulnunk őket. Azt azonban meg kell tanulnunk, hogyan váljunk úrrá ezeken, hogy fejlődhessünk a lelki életben. Ehhez a brahmacsárya képzéshez elengedhetetlenül szükséges a gurukula mert a képzésnek kora gyermekkorban kell kezdődnie.

,,Az az előírásunk, hogy az élet kezdetén a gyermeknek önmegtartóztatást (brahmacsáryát) kell tanulnia és húsz éves kora után megházasodhat. Először meg kell tanulnia hogyan tartóztassa meg az érzékeit. Ha egy gyereket szentéletűnek nevelnek, a magja felemelkedik az agyába és képes lesz megérteni a lelki értékeket. A mag elvesztegetése csökkenti az intelligenciát. Ezért, ha kezdettől fogva brahmacsárí és nem használja rosszul a magját, akkor intelligens lesz, erős és magas. E tudás hiányában az emberek agya és teste visszamarad a fejlődésben. Miután a fiúk brahmacsárí képzést kaptak, ha még mindig nemi életet akarnak élni, akkor megházasodhatnak.” (Levél Syámaszundara dászának, 1971. október 5.)

Prabhupádát hidegen hagyta a jellemtelen tudósok tudományos műveltsége. Bármilyen varnát (foglalkozást) és ásramát (életrendet) választanak is a gyermekeink, jó jellemmel kell rendelkezniük. Prabhupáda azt tanácsolta, hogy a gyerekek olyan szolgálatot végezzenek, amire a leginkább alkalmasak, legyen akár tanárok, vezetők, üzletemberek, akár dolgozzanak mezőgazdaságban, vagy munkavállalóként. A jellemfejlesztés mindannyiuk számára legfontosabb. Ez a fejlődés a jó lelki szádhana (lelki gyakorlatok) és a odaadó szolgálat eredménye – Prabhupáda ezért hangsúlyozta annyira a Krisna-tudatos életmód szükségességét a gyerekek számára. Azt akarta, hogy születésüktől fogva kifejleszthessék a jámbor tulajdonságokat.

Miközben a gyerekek otthon és a templomban együtt énekelnek és táncolnak az idősebbekkel, tisztul a szívük és vonzódni kezdenek Krisnához. Egyre jobban megszeretik Krisna kedvteléseit és lelki ételt, míg az anyagi dolgok fokozatosan közömbössé válnak. A gyerekek a szentírásokat olvassák és a lelki hősök jelleme ragad rájuk, miközben ők is szentté válnak. Ha ilyen környezeteben nőnek fel, senkit sem ismernek majd Krisnán kívül. Előző ácsáryáink (lelki tanítóink) példája is ezt mutatja: Paríksit király, Yudhisthira Mahárádzsa, Uddhava és Míra Bái mind születésüktől fogva Krisna-tudatosan nevelkedtek és kiváló lelki tulajdonságokat fejlesztettek ki.

Leave a Comment