Szentírás alapú oktatás-nevelés
Szentírás alapú oktatás-nevelés

Azt mondják a példamutatás jobb, mint a tanítás. Mindkettőre szükség van, de Sríla Prabhupáda gyakran hangsúlyozta, hogy a példamutatás fontosabb, mint a tanítás, mert ha nem mutatunk példát, akkor hiába beszélünk a helyes viselkedésről.

“Nem hiszem, hogy a gyerekek a megfelelő dolgokat fogják tanulni attól, aki nincs szilárdan meggyőződve a Krisna-tudatról.” (Levél Szatszvarúpa dászának, 1972. február 16.) “Ha lehet, a gyerekek csinálják ugyanazt, mint az idősebb tagok. De ahhoz, hogy a tanárok tanítani tudjanak, nekik maguknak is szilárd, avatott bhaktának kell lenniük. Másképp a gyerekek hogyan kapják meg a helyes tudást és példát?” (Levél Aniruddha dászának, 1972. március 7.)

A védikus rendszerben a tanítónak jó jellemmel is kell rendelkeznie, nem csak jól kell ismernie a lelki tudást. Ezért az otthon tanító szülők legyenek avatott bhakták vagy legalább törekedjenek arra, hogy avatást kaphassanak, és kövessék a négy szabályt: ne játszanak szerencsejátékot, ne használjanak kábító/mámorítószereket, ne egyenek húst és ne éljenek törvénytelen nemi életet. Miért szükségesek ezek a feltételek?

Prabhupáda Tarzant hozza fel példának. “A gyerekek azt utánozzák, akivel társulnak. Mind ismeritek a Tarzan filmet, őt majmok nevelték föl és a majmok szokásait tette magáévá. Ha a gyerekek jó társaságban vannak, akkor nagyon jól fejlődnek pszichológiailag. Ha rossz társaságban vannak, akkor rossz ember lesz belőlük.” (Lecke, 1971. október 5. Kalkutta)

Prabhupáda a puha tésztához hasonlította a gyerekeket. A nyers tésztát különböző alakú süteményekké lehet formálni. A gyerekek ártatlannak születnek, de ha rossz befolyásnal vannak kitéve, akkor rossz szokásaik alakulnak ki. Ha csak szádhukkal és bhaktákkal társulnak, akkor nem valószínű, hogy ilyen rossz szokásaik alakulnak ki. Prabhupáda, hogy érthetőbbé tegye, elmagyarázza, hogy eleinte senki sem szereti az alkoholt vagy a cigarettát, ezeket a szokásokat az emberek a társulás hatására tanulják meg (vagy szoknak le róluk.)

Ha a gyerekek Krisna-tudatos szülők és más bhakta felnőttek társaságában élnek, akkor gyorsan fejlődnek a lelki életben mert jó szokásokat látnak maguk körül. Mit tehetünk annak érdekében, hogy mindig jó társulást adhassunk a gyerekeinknek?

 

a) Nekünk, mint szülőknek, legyen Krisna-tudatos társulásunk

Szülőként sokat segít, ha kifejlesztjük az odaadó tulajdonságokat, még mielőtt tanítani kezdenénk a gyerekeinket. Ezek a tulajdonságok gyorsan és könnyen kifejlődnek, ha követjük a szabályokat, korán felkelünk mangala-áratira, minden nap tizenhat kör mahá-mantrát dzsapázunk és olvassuk Sríla Prabhupáda könyveit. Ez arra lelkesít majd bennünket, hogy segítsünk a gyerekeinknek is ezt csinálni. Másképp, lelkesedés nélkül, csak a szavainknak kevés hatása lesz. Gyakorlati és elméleti tudást is kell adni a gyermekeinknek.

Az Úr Csaitanya Maháprabhu saját példájával mutatta, hogyan lehet valaki Krisna ideális bhaktája. Az Úr arra kérte a tanítványait, hogy írjanak csodálatos könyveket a Krisna-tudat filozófiájáról, de mindenekelőtt Ő Maga személyesen jött el, hogy megmutassa nekik hogyan éljük a filozófiát egyszerűen és magasztosan – az Istenség Legfelsőbb Személyisége kedveteléseiről beszélve és hallva. Ha mi is lelkesen követjük ezt a folyamatot, a gyermekeink is ezt teszik és ugyanolyan lelki hasznuk lesz belőle.

 

b) Társulás idősebb bhaktákkal

A nagy lelkek olyanok mint élő szentírások, s ezért társulni velük és szolgálni őket a tanítás fontos része, amit nem szabad alábecsülni. Amikor a gyerekek a családi életről és anyagi eredményekről lemondott, lelkileg fejlett bhaktákat szolgálnak és velük társulnak, akkor a fejlett bhakták tulajdonságai befolyásolják a gyerekeket, akikben kifejlődik az alázat és a szolgáló hangulat. Ennek pedig örökkétartó hatása van a fiatal és könnyen befolyásolható gyermeki elmére.

Mindenkinek szüksége van hősökre és hősnőkre az életben, olyan vezetőkre, akiket utánozhatunk és akikben bízhatunk. A mai világban a gyerekek hősei csalódást okoznak – rocksztárok, színészek és sportolók, akiknek talán van valami különleges tehetsége, de gyakran kétséges a jellemük. A megfelelő útmutatás hiányában a gyerekek ezeket az embereket utánozzák és az eredmény káros vagy akár veszélyes. De ha a gyerekek példás hősöket látnak, akkor magabiztosan tudják majd, milyen emberré válhatnak, amikor felnőnek.

A fiaimnak három szannyászí volt a hőse. Ezek a szannyászík rendszeresen ellátogattak Boise-ba és lelki útmutatásban részesítettek bennünket. A fiúk ezeknek a szannyászíknak a jó tulajdonságait csodálva nőttek fel, próbálták utánozni őket és később többször utaztak velük, hogy szolgálják őket. Gopal nemrégiben írt egy köszönőlevelet Ganapati Szvámínak, akivel gyakran társulhatott gyermekkorában. A levelet elolvasva megértettem, milyen nagy hatása van az ilyen társulásnak egy gyerekre. Az alábbi Gopál levelének egy részlete:

“Az utóbbi időben nagyon hiányoztál. Arra gondoltam, milyen csodálatos vagy és milyen kegyes és kedves voltál hozzám. Bántott, hogy már nagyon régóta nem írtam neked. Ezt nagyon sajnálom. Ez volt az első évem a doktori diplomámhoz és nagyon nehéz volt.

Elolvastam az idei Vjásza-púdzsá felajánlásodat Sríla Prabhupádának és nagyon megérintett, sok emlék jutott eszembe: amikor Boise-ba látogattál és önzetlenül prédikáltál az egyetemen és a családunknak. A legszebb emlékeim közt van, amikor veled voltunk Boise-ban – a könyvesasztalnál, harinámán és esti családi prédikáló programokon. Emlékszem, amikor elvittél engem és a testvéremet Vrindávanába, Máyápurába és a kalkuttai Tudomány és Vallás konferenciára. Ezek az emlékek mind velem vannak és nagyon vágyok a társaságodra.

Amikor a Vjásza-púdzsá felajánlásodat olvastam, arra gondoltam, hogy ha Krisna kegyes, akkor talán a következő életemben megint segíthetek egy kicsit a szankírtanádban.

Jelentéktelen szolgád,

Gopal Hari dásza”

 

c) Jó társulás a tanuló szempontjából (Rádhika-raman gondolatai a társulásról)

Amerikában mostanában sok újság foglalkozik egy bizonyos híres golf bajnokkal, aki a világ sportolói között különösen erkölcsösnek tűnt. A jó hírének köszönhetően számos vállalat fizette, hogy hirdesse a termékeiket és támogassa őket. Úgy tűnt, csak a sporttal foglalkozik, teljesen a golfnak szentelte magát és erkölcsösen él, de nemrég kipattant egy botrány – kiderült, hogy évek óta csalja a feleségét. A felesége, a családja, a rajongói mind összetörtek és szétoszlott az imázsa – a vállalatok már nem akarják, hogy ő reklámozza őket, mert nem azt a példát mutatja, amire szükségük van.

A sajtó azonban megfeledkezik arról, hogy milyen hatással van ez a gyerekekre. Gyerekek egész nemzedéke nőtt fel úgy, hogy példaként néztek fel erre a sportolóra, követni akarták a koncentrációját, odaadását, tisztaságát és erkölcsösségét – ennek most mind vége.

A gyerekek most azt látják, hogy még azokat az embereket sem érdemes utánozni, akiket a legjobban csodáltak. Az pedig még rosszabb, ha a gyerekek továbbra is utánozzák ezeket az embereket – a sportoló viselkedése így még károsabb a társadalomra. Prabhupáda ezért hangsúlyozta állandóan a jó példa jelentőségét – gyakori az a tévhit, hogy lehet valaki úgy példamutató, hogy nem Isten híve. Bármennyire is a jóság minőségében van valaki, tudjuk, hogy a jóság sohasem tiszta ebben a világban, mindig keveredik a szenvedéllyel és a tudatlansággal. Még ha találunk is valakit, aki a jóság minőségében van és úgy tűnik, követendő példa, csak idő kérdése mielőtt a szenvedély és a tudatlanság kötőerői megjelennek és beszennyezik a tisztaságát.

A jóság minőségét csak úgy lehet tiszta formájában megőrizni ha az ember felemelkedik a transzcendentális szintre, a suddha-szattva szintjére. Ezért kell végső soron Krisna-tudatos példákat találnunk. És ezért csodálatos a Krisna-tudatos oktatás – a kisgyerekek bárkit elfognak példának, akit maguk előtt látnak, és ha ezek az emberek jó példát mutatnak, akkor a gyermek életének első néhány éve egy életreszóló helyes irányvonalat ad. Azt mondják, hogy mindent, amire szükségünk van az életben megtanuljuk az óvodában, vagy életünk első öt évében, mert olyan sok benyomás ér bennünket ezekben a korai években. Ötéves korára a legtöbb gyerek megtanul legalább néhány versikét és ezeket soha nem felejtjük el! Most, ebben a pillanatban is el tudnék szavalni néhány versikét. Sok-sok év telt el mióta megtanultam őket, de még most is kívülről tudom őket. Miért? Mert a megfelelő életkorban tanították meg őket.

Ha fiatalkorukban jó társulást adunk a gyerekeknek, akkor nem számít milyen irányba akarnak majd menni, amikor felnőnek, mert a korai évek Krisna-tudatos példaképei velük maradnak. Lehet, hogy valamikor kicsit eltávolodnak a Krisna-tudattól vagy valahogy máyába esnek, de az alapvető szokások, elvek és benyomások, amiket gyerekkorukban tanítottunk nekik, soha nem vesznek el teljesen és csak idő kérdése, hogy mikor mutatkozik meg ismét az oktatásuk valódi ereje.

Az édesanyám megosztotta veletek Gopala levelét ebben a könyvben, és én is szeretném megírni néhány emlékemet Ganapati Mahárádzsáról. Ganapati Szvámí főleg az Egyesült Államok nyugati részén utazik, egyetemeken prédikál és osztja Sríla Prabhupáda könyveit. Példamutató szannyászí. Rendszeresen jött Boise-ba – szeret ellátogatni távoli helyekre ahova mások nem mennek. Kiskoromban gyakorlatilag egyedül voltunk Idaho államban és amikor Ganapati Szvámí jött, mindig sok személyes figyelemben részesített engem és a testvéremet.

Ezek a látogatások mély hatással voltak ránk, ahogy Gopal leveléből is láthatjátok. Ganapati Szvámí gyakorlati tanítást is adott. Emlékszem, egyszer, amikor nyolc és tíz évesek voltunk, Prabhupáda megjelenési napja volt (Dzsanmástamí másnapján). Akkoriban a családom egyedül szervezte az egész Dzsanmástamí- fesztivált és másnap kimerülten ébredtünk Prabhupáda megjelenési napjára és elkezdük a lakomát készíteni. Elérkezett Prabhupáda megjelenési napja és a templom még mindig piszkos és rendetlen volt, ahogy Dzsanmástamí után maradt. Mindjárt dél és meg kell tartanunk a programot.

De Ganapati Szvámí mindenkit megállított: “Nem, így nem tarthatunk Vjásza-púdzsát. Prabhupáda megjelenési napját nem lehet piszkos környezetben tartani. Ti ketten, ti segítsetek nekem mindent kitakarítani.” És mindent kitakaríttatott velünk. Soha nem tanultam annyit a takarításról, mint aznap tőle. Minden egyes helyet ki kellett takarítanunk – a templomszobát, a konyhát, mindent. És azt mondta: “Az a fiú, aki a legtöbb piszkot találja, díjat kap tőlem.” Úgyhogy levettük a könyveket a könyvespolcról, benéztünk minden alá és rájöttünk, hogy minden, amiről azt hittük, hogy tiszta igazából piszkos volt.

Visszatekintve látom, hogy milyen ereje van ennek a tanításnak. Gainesville-ben a Florida Egyetemen praszádamot osztanak ebédre, az utóbbi tíz-tizenkét évben – Prabhupáda ideje óta – több, mint egymillió tányér praszádamot osztottak ki a diákoknak. Hetente egyszer közösségi konyhatakarítást tartanak és amikor ott tanítottam, én is csatlakoztam. A bhakták mind meglepődtek, hogy egy doktori diplomás tudja, hogyan kell takarítani, mert azt tapasztalták, hogy a doktorok egy kicsit gyakorlatlanok, a föld felett járnak. Mit tudhat egy professzor a valódi életről? De mindegy, hogy az élet milyen területére kerülünk, az idősebb bhakták tanítása különleges nyomot hagy bennünk, aminek gyakorlati hasznát is vehetjük.

Kereshetjük és keresnünk kell az ilyen társulást a gyermekeink számára. Néha azt gondoljuk, hogy a szannyászíknak és a guruknak nincs ideje – annyi gyerek van. Hány gyereket tudnak lefoglalni? De meg fogunk lepődni. Minden idős bhaktának van ideje fiatal, törekvő bhaktákra, legyenek azok bölcsödések vagy tizenévesek. Az idősebb bhakták mind hajlandók egy kis külön időt szentelni a gyerekekre mert tudják, hogy milyen fontos a tanításuk. Ganapati Szvámítól egy óra alatt tanultam azt, ami kihatott az egész életemre. Egy kis társulás nagyon sokat ér.

 

d) A tisztaság az erő

 Gyakran halljuk az ISKCON-ban a következő mottót: “A könyvek az alap, a tisztaság az erő, a prédikálás a lényeg és a hasznosság az elv.” Ebben a fejezetben a tisztasággal foglalkozunk.

Sok dolog van, amivel tisztává tehetjük az otthonunkat és így segíthetjük a gyermekünk tanulását. Például oltárt állítunk múrtikkal, hogy Isten legyen az életünk középpontja, lelki hangokat éneklünk amikor a maha-mantrát mondjuk, vagy énekeljük, praszádamot főzünk és megtisztelünk és mindig társulhatunk hozzánk hasonló hangulatú bhaktákkal.

De még azután is, hogy gyakoroljuk ezeket a kedvezőségeket az otthonunkba, vigyáznunk kell, hogy elkerüljük azokat a dolgokat, amik beszennyezik a testet, lelket és az otthoni légkört. Ha van egy tevékenység, ami leginkább tönkreteszi a nyugalmat, a tisztaságot és a józan észt, az a tévénézés. Számtalan jelentés, statisztika és tanulmány számol be arról, hogy a TV milyen rossz hatással van az emberekre. Vaisnava szempontból pedig a tévénézés megszegi a vallás elveit mert a majdnem minden műsor úgy mutatja be az erőszakot, törvénytelen nemi életet, szerencsejátékot és kábító/mámorítószereket mint az élet elfogadható részeit.

Lehet azzal érvelni, hogy vannak jó műsorok a tévében – például a Discovery Channel Észak-Amerikában, vagy más hasonló ismeretterjesztő műsorok. Sokan úgy érzik, hogy az ilyen műsorokból tanulnak a gyerekek. Ez azonban hamis érv, mert még ha gyerek meg is jegyez egy pár tényt a természetről, vagy valamilyen tudományról, nem válik okosabbá vagy kreatívabbá. A tévé a passzív tanulást támogatja – a “cső” egyoldalú letöltést jelent a képernyőről az elmébe. Az olvasás és a hallás azonban az aktív tanulást segíti elő: a gyereknek erőfeszítést kell tennie, hogy ismereteket szerezzen és az elméjében képet kell alkotnia arról, amit olvas. Ezért az olvasás haszna és öröme sokkal nagyobb, mint a tévénézésé.

Még ha el is fogadjuk, hogy bizonyos műsoroknak valóban van ismeretterjesztő értéke, van olyan gyerek, aki nem nézi tovább a tévét, amikor vége a Discovery programnak? A kutatások azt is kimutatták, hogy egy pohár vörösbor jót tesz az egészségnek. Ez lehet, hogy így is van, de ki iszik csak egy pohárral? Egy kis ismeretterjesztő tévénézés arra készteti a gyerekeket, hogy többet tévézzenek és nem feltétlenül tesznek különbséget az ismeretterjesztő és szórakoztató műsorok között. Ezenkívül, még az ismeretterjesztő programok közben is rengeteg reklámot mutatnak, teli nemkívánatos tartalommal, amelyet úgy készítettek, hogy vonzóvá tegye a húsevést, a nemi életet és a kábító/mámorító szereket. A kutatások azt mutatják, hogy a kisgyerekek nagyon könnyen befolyásolhatóak, a környezetük és a társulásuk nagyon nagy hatással van rájuk.

A tévézés nagyon sok időt pazarol el. A statisztikák szerint az átlagos amerikai gyerek napi négy órát néz tévét. Vessük ezt össze azzal, hogy a szülők körülbelül heti négy percet töltenek azzal, hogy értelmes beszélgetést folytatnak a gyerekükkel. Mit érhetnek el, teljesíthetnek így a gyerekek? Minden szabadidejükben tévét néznek, vagy számítógépes játékokat játszanak. A zene, festés, főzés, kertészkedés és más hobbik időt vesznek igénybe. Ha a gyerek napi nyolc órát az iskolában tölt, napi nyolc órát alszik és négy órát a képernyő előtt tölt, akkor csak négy óra marad, amit főleg evéssel, fürdéssel és más napi szükségletekkel tölt.

A TV nem csak fizikai lustaságot szül, hanem elpusztítja a képzelőerőt és a kreativitást is. Azok a gyerekek, akik sokat tévéznek, mentálisan is lustává válnak, mert nem kell gondolkodniuk. A TV egyoldalú adatátvitel a “dobozból” a gyerek elméjébe. A tévénézés olyan könnyű, hogy a gyereknek elmegy a kedve az olyan dolgoktól, amik intellektuális kihívást jelentenek, például az olvasás, vagy a matematika. A számítógépes játékoknak ugyanilyen hatása van. Azoknak a gyerekeknek, akik órákat töltenek a tévé, vagy a képernyő előtt, gyakran nincs szociális, interaktiv képessége és nehezen tudnak más dolgokra koncentrálni. Ezért nehéz sok tanárnak a gyerekeket rávenni, hogy tanuljanak.

A kreatív tevékenységek: a zene, fafaragás, szobrászkodás, festés, színjátszás, tánc, kézművesség és a sport mind tehetségfejlesztő tevékenységek. Ha a gyerek ezekkel tölti az idejét, akkor mire felnövekszik, rengeteg mindenhez ért majd és használhatja majd ezeket a képességeket az Úr Krisna szolgálatában. Viszont, ha tíz-tizenöt évig csak TV-t nézett, akkor mire felon, az elméje TV-függővé válik és semmi hosszútávú, kézzelfogható eredményt nem ért el.

 

e) Hogyan korlátozhatjuk a tévézést?

A leghatékonyabb módszer az, hogy nincs tévénk. Nekünk volt TV készülékünk, de nem fogtunk semmilyen adót, csak arra használhattunk, hogy Krisna-tudatos videokazettákat nézzünk. A szülőknek és a bhakta-közösségnek együtt kell támogatniuk ezt az erőfeszítést azzal, hogy összejönnek és Krisna-tudatos imádatban és társadalmi eseményekben foglalják le a gyerekeket.

A Krisna-tudatos oktatás egy teljes csomag. Minél komolyabban gyakoroljuk a szádhanát – a reggeli programot, rendszeres dzsapázást és Prabhupáda könyveinek az olvasását – annál erősebbek lesznek a gyerekek lelkileg, és annál könnyebb lesz feladniuk a rossz szokásokat. Az odaadó szolgálat olyan csodálatos, hogy ha lefoglaljuk a gyerekeket Krisna szolgálatában, akkor természetes módon magasabb rendű ízt kapnak, és elmegy a kedvük az egyhangú anyagi örömöktől. Próbáljátok ki, és meglátjátok!

Hasonló bejegyzések