»
S
I
D
E
B
A
R
«
Szentírás alapú oktatás-nevelés 7. rész – A szentírások
2016 03 11 by premamoya
Szentírás alapú oktatás-nevelés

Szentírás alapú oktatás-nevelés

Az alábbi cikk a szentírás alapú nevelés-oktatás alapjait, a védikus írásokat mutatja be Aruddha mātājī könyve alapján.

Śrīla Prabhupāda azt mondta, hogy “A gyerekek a kezdetektől fogva tanuljanak szanszkritul és angolul, hogy a jövőben tudják olvasni a könyveinket. Így lesz majd MA és PhD fokozatuk.” (levél Jagadīśa dāsának, 1977. április 6.) Prabhupāda könyveiből nagyon emelkedett tudást tanulhatunk; a gyerekek műveltek, boldogok és elégedettek lehetnek és Istenhez is visszamehetnek e könyvek által.

Śrīla Prabhupāda előadásaiból nyilvánvaló, azt akarta, hogy a gurukulákban a gyerekek olvassák a ŚrīmadBhāgavatamot. 1974. július 12.-én  egy Śrīmad-Bhāgavatam (1.16.22) előadáson megerősítette, hogy ez a mű minden témában műveltséget ad. A gyerekeknek nincs szüksége semmi másra. Olvassuk el figyelmesen az alábbi részletet!

”Szóval a Śrīmad-Bhāgavatamban mindent megtalálhatunk, mindent, ami szükséges az emberi civilizáció fejlődéséhez. És minden tudást: pl. csillagászat, asztrológia, politika, szociológia, atomelmélet, minden ott van. Vidyā-bhāgavatavadhi. Ezért, ha nagyon figyelmesen tanulmányozzuk a Śrīmad-Bhāgavatamot, akkor teljes tudásra teszünk szert, mivel a Bhāgavatam a teremtéssel kezdődik: janmādy asya yataḥ.”

Ezzel az alappal a gyerekek magabiztos lelki azonosságot és világi tudást sajátítanak el. Prabhupāda könyvei a logika és a kritikus gondolkodás használatát bátorítják, és ezek az akadémiai műveltség fő elemei. A Bhāgavatam filozófiának még alapszintű megértése is jóval magasabb rendű mint a legtöbb felsőoktatási gondolkodás.

A Śrīmad-Bhāgavatam minden témával foglalkozik és ha a gyerekek ezen keresztül tanulnak, akkor nagy előnnyel indulnak minden tantárgyban. Később, ha ezeket a tárgyakat materialista könyvekből is kell tanulniuk, akkor is meglesz a megfelelő védikus nézőpontjuk és nem fogja őket félrevezetni a materialista, vagy ateista gondolkodásmód.

A gyerekekkel könnyebb a Bhāgavatamot tanulmányozni mint a Bhagavad-gītāt, mert a Bhāgavatamban történetek vannak. Mivel a Bhāgavatam tartalmazza a Bhagavad-gītā teljes filozófiáját, így nem veszítünk semmit azzal, ha a Bhāgavatamra összpontosítunk. Az a tapasztalatom, hogy még egy hatéves gyerek is megtanulhat olvasni közvetlenül Prabhupāda könyveiből és a könyvek hatására a gyermek nyelvi készségei nagyon gyorsan fognak fejlődni. A jó nyelvi készségű gyerek pedig bármilyen tantárgyat tökéletesen el tud sajátítani.

Prabhupāda azt akarta, hogy minden tantárgyat Kṛṣṇa-tudatosan tanítsunk: ”Amennyire csak lehetséges, legyenek saját iskoláink és angolul tanítsuk a gyerekeknek a Kṛṣṇa-tudatot, ez az egyik programunk. Az iskoláink nem lesznek államilag elismertek, mert nem tudjuk követni az állami tantervet. Csak Kṛṣṇa-tudatot akarunk tanítani… próbáld meg azonnal elkezdeni az angol nyelvű Kṛṣṇa-tudatos okatatást… A mātājī tanítványok taníthatnak a gyerekeknek egy kis angol nyelvtant, olvasást, írást, földrajzot, számolást, történelmet és szanszkritot, de mindannyian legyenek Kṛṣṇa-tudatosak – ez a bhāgavata-program. (Levél Girirāja dāsának, 1972. április 12.)

Hogyan tanulmányozzuk a Śrīmad-Bhāgavatamot?

Úgy döntöttem, hogy megpróbálom követni ezt az utasítást a tanulásban. Amikor a fiúk hat- és nyolcévesek voltak, elkezdtem a Śrīmad-Bhāgavatamon keresztül tanítani őket. Ebben az életkorban még egyik fiú sem tudott figyelni a hosszú magyarázatokra, úgyhogy eleinte csak a fordításokat olvastuk. Ez azért volt jó, mert az izgalmas történeteket nagy lelkesedéssel követték. Gyakran megálltunk, hogy megvitassuk a történeteket és a lelki tanulságokat. Fokozatosan a beszélgetések egyre mélyebbek lettek, és a fiúkat természetesen érdekelni kezdték a magyarázatok, hogy választ találjanak a kérdéseikre. Néha előre átfutottam a magyarázatokat, hogy megtaláljam azokat, amiket szívesen elolvasnának. Olyan mélyre mentem a témákban, amennyire lehetett a fiúkkal és közben mindig megerősítettük a Bhāgavatam nézőpontját.

Bámulatos volt, hogy a fiúk nyelvi és megértési készségei mennyit fejlődtek csak napi két-három óra Bhāgavatam olvasással. Időnként adtam nekik valami fogalmazási feladatot, de általában csak olvastunk és beszélgettünk. Öt évvel azután, hogy elkezdtük ezt a programot, főiskolai szinten olvastak és a bonyolultabb filozófiát is elképesztően jól értették. Megtanultak érvelni, indokolni, megvitatni dolgokat és hatékonyan kommunikálni. Később, amikor egyetemre kezdtek járni, nem jelentett nekik problémát, hogy megtanulják az amerikai történelmet, földrajzot, tudományokat, angol irodalmat, antropológiát és szociológiát. Nekem is megdöbbentő volt, hogy milyen jól ment nekik. Minden tantárgyból jó jegyeket kaptak és a tanáraik szerint a megértésük és érettségük meghaladta az évfolyamtársaikét. Más gyerekek, akik ezt a Bhāgavatam-módszert követték, ugyanezt tapasztalták.

De megvalósítható és célszerű-e ez?

Feltehetjük azt a kérdést, hogy praktikus-e csak Prabhupāda könyvein keresztül tanítani. A szentírásokon keresztül történő oktatás vajon nem csak a prédikálásra és az odaadó tevékenységekre készíti-e fel a gyerekeket? Elsajátíthatnak-e a gyerekek elegendő tudást és készséget ahhoz, hogy tudjanak élni a világban, dolgozzanak, megházasodjanak és eleget tegyenek a gṛhastha-āśsramával (családos élettel) járó pénzügyi és társadalmi kötelezettségeknek?

A mi esetünkben azt tapasztaltuk, hogy a szentírások megadták a szükséges tudást és képességeket, mert nem csak az emberi élet céljáról tanítanak, hanem az anyagi világ természetéről és arról is, hogy miként éljünk ebben a világban miközben arra készülünk, hogy visszamenjünk Istenhez. A szentírásokban található tudás tökéletes – sem anyagilag, sem lelkileg nem hiányzik belőle semmi. Például, a Śrīmad-Bhāgavatamot olvasva megérthetünk minden pszichológiai helyzetet a világban.

A Bhāgavatam alapú  oktatás a tanuló szemszögéből

Rādhikā–ramaṇa megosztja velünk a Bhāgavatam alapú otthon tanulás során szerzett élményeit

Amikor tizenkét éves voltam, valaki megemlítette a szüleimnek, hogy a Boise State University kettős felvételi programja keretében gimnazisták is részt vehetnek az előadásokon. A szüleim barátja észrevette, hogy jól írok és azt javasolta, hogy otthon tanuló diákként próbáljak  engedélyt kapni arra, hogy részt vegyek az angol előadásokon. A szüleim is jó ötletnek tartották a javaslatot és beszéltünk a felvételi dékánnal, hogy különleges engedélyt kérjünk. Megmutattam neki néhány teszt eredményemet és néhány cikket, amit a Vissza Istenhez Magazinnak írtam és a dékán engedélyezte, hogy jelentkezzek egy angol fogalmazás kurzusra.

A kezdő kurzusok már mind beteltek és túl késő volt jelentkezni. De az angol szak dékánja Dr Chaman Sahni egy indiai úriember volt, aki gyakran ellátogatott a templomba. Ismert engem és azt javasolta, hogy jelentkezzek a középhaladó kurzusra, de az is betelt. Szerencsére a dékán megnyugtatott, hogy megpróbálhatom a BA képzést, ott mindig kevesebb diák van. Sem a szüleim, sem én nem tudtuk, hogy Kṛṣṇa mit tervez, tizénkét évesen meg fogok-e tudni birkózni a BA képzéssel? Dr Sahni bátorított, hogy próbáljam meg, de abban a félévben nem indítottak alapfokú BA képzést, szóval az elnök javaslatára a középfokú kurzusra jelentkeztem és ebbe az osztályba fel is vettek. Az első előadáson a professzor kiosztotta a kötelező olvasmányok listáját; el kellett olvasnunk olyan klasszikus műveket, mint Shakespeare Hamletje és Homérosz Odüsszeiája, valamint néhány amerikai és mexikói író műveit. Az anyukám csak Prabhupāda könyvei alapján tanított, úgyhogy soha nem találkoztam korábban ezekkel a művekkel. Nagyon ideges voltam! Ma is emlékszem az első napra, amikor bementem az egyetemi előadóterembe – egy tizenkét éves fiú, mindenki más hat-nyolc évvel idősebb volt nálam, és ez az olvasmány lista… Nem értettem az egészet.

De aztán, amikor a professzor kiadta a olvasnivalót és elovastam a könyveket, meglepődtem, mert az Iliász és az Odüsszeia a görög múlt hőseiről és félisteneiről szóló történetek gyüjteménye. Nem sokban különböztek a Mahābhāratától és a Śrīmad-Bhāgavatamtól. Shakespeare rengeteget írt filozófiai elképzelésekről, és észrevettem, hogy utal a lélekvándorlásra, az élet átmenetiségére és Hamlet egzisztenciális krízisére. Aztán, amikor elkezdtünk esszéket írni, a professzor meglepve látta, hogy ilyen mély meglátásaim vannak a könyvekkel kapcsolatban. A legtöbb diák a tartalomról, vagy a cselekményről írt, de én a filozófiába ástam bele magam – mit próbál mondani Shakespeare, mi a világnézete, stb. A professzor eleinte csodálkozott és az év végén ötöst kaptam. A tanárom nagyon örült ennek, én meg eközben azon csodálkoztam – hogyan történhetett mindez?
Ekkor jöttem rá, hogy manapság az oktatási rendszer olyan embereket keres, akik képesek kritikusan gondolkodni és érvelni, akik tudnak kreatív és újszerű megoldásokat találni a problémákra. Régebben talán a képletek bemagolásán és a vizsgán való elismétlésén alapult az oktatás, de ez az idő már elmúlt. A munkaerő piac és az oktatási rendszer is olyan embereket keres, akik kritikusan megvizsgálnak egy problémát, kreatív megoldást találnak és aztán alkalmazzák a megoldást. Ezek a kritikus gondolkodási és érvelési készségek pedig nagyon tisztán és erőteljesen megtalálhatóak Śrīla Prabhupāda könyveiben, különösen pedig a Śrīmad-Bhāgavatamban.


Néha a bhakták (Kṛṣṇa-hívők) annyira hozzászoknak a Kṛṣṇa-tudatos filozófiához, hogy elfeledkeznek annak mélységéről és kifinomultságáról. Például, bármelyik Kṛṇa-tudatban felnőtt gyerek, vagy valamennyi tapasztalattal rendelkező bhakta el tudja magyarázni, hogy az Istenségnek három megnyilvánulása van: Brahman, Paramātmā és Bhagavān. Brahman a személytelen abszolút, Paramātmā az Úr helyhez kötött formája, aki az anyagi világban van jelen, és Bhagavān Isten személyes formája, a legmagasabb szintű megértés. Bhagavānnak háromféle śaktija, vagy energiája van, amelyek egyidejűleg azonosak és különbözőek is az Úrral. Vagy itt van a filozófiánk másik alapvető tana: a test és a lélek közötti különbség. Mindezek a gondolatok olyan szintű filozófiai megértést kívánnak, amivel egy átlagember nem rendelkezik.
Prabhupāda nagyon emelkedett szókincset használ a könyveiben. Emlékszem, amikor a szüleim egy Govinda-éttermet vezettek és nekünk, gyerekeknek volt a feladatunk, hogy bemutassuk az ételeket, mivel Boise-ban az emberek nem nagyon ismerték az indiai konyhát. Elmondtuk nekik, hogy melyik étel micsoda és a végén, ha érdeklődtek, megmutattuk nekik a könyvespolcot Prabhupāda könyveivel. A saját nyelvünket használtuk a vendégekkel, ahogy ebben az életkorban beszéltünk, és emlékszem, hogy a vendégek bámulva néztek egymásra a szókincsünk hallatán. Az öcsém és én mindketten úgy gondoltuk, hogy teljesen természetes, ha valaki olyan szavakat használ, mint “eksztatikus” vagy “transzcendentális”, de az átlagos műveltségű emberek nem feltétlenül ismerik ezeket a szavakat, amiket mi természetesnek vettünk, vagy, ha ismerik is, nem használják őket a mindennapi beszédben. Más szóval Prabhupāda könyvei nagyon emelkedettek. Amikor Prabhupāda azt mondja, hogy a könyveit olvasva többek leszünk, mint egy MA-, vagy PhD-fokozattal rendelkező személy. Ez annak köszönhető, hogy Prabhupāda könyvei MA és PhD szintűek.

A legfontosabb dolog azt megérteni, hogy a Gītā fogalmai nem dogmatikusak, nem arról szólnak, hogy ”Csináld ezt és ezt és ezt, és maradj csöndben, ne tegyél fel kérdéseket!” Nem, a Gītā egy párbeszéd. Kṛṣṇa mond valamit és Arjuna nem érti, de nem azt mondja: ”Mindegy, hogy mit mondasz Kṛṣṇa, az jó úgy ahogy van.” Arjuna kérdez. ,,Nem értem. Kétértelmű utasításokat adtál ebben a témában. Mondasz valamit és aztán valami mást javasolsz.” Arjuna ugyanazt a kérdést teszi fel Kṛṣṇának három fejezetben három különböző módon. ,,Még mindig nem értem. Először azt mondod, hogy használjam az intelligenciámat, aztán azt mondod, hogy cselekedjek. Akkor most mit csináljak? Azt akarod, hogy sannyāsa (lemondott) fogadalmat tegyek, vagy cselekedjek ebben a világban?” Arjuna háromszor teszi fel ugyanazt a kérdést. Miért? Mert gondolkodik, használja az intelligenciáját. Kṛṣṇa azt mondja, hogy ha megfelelően tanulmányozzuk a Bhagavad-gītāt, akkor az intelligenciánkkal imádjuk Őt.

Fel kell ezért ismernünk a Gītāban lévő intelligencia és kifinomultság szintjét. Arjuna mindannyiunknál sokkal intelligensebb volt. Ha a Gītā párbeszéde elégedetté tette őt, akkor a mi intelligenciánk és megértésünk számára is bőven elegendőnek kell lennie. A Bhāgavatam is tele van kérdésekkel, válaszokkal és vitákkal. Vajon Isten részrehajló a bhaktáival, vagy pártatlan mindenkivel? Ha Isten a legkegyesebb, akkor miért van annyi szenvedés a világon? Az ilyen és ehhez hasonló kérdéseket teszi fel a nyugati és az indiai filozófia is és a Bhāgavatam mindegyikre választ ad.

Az is érdekes, hogy ha valaki ügyvéd akar lenni Amerikában, akkor ahhoz egy filozófia diploma az egyik legjobb felkészülés. A Jogi Egyetemek nagyon értékelik a filozófia diplomás diákokat nem csak a filozófiai tudásuknak köszönhetően, hanem azért is, mert megértéssel rendelkeznek és kritikus gondolkodással, amivel el lehet jutni a filozófiai megoldásokhoz. A gondolkodás és kérdezés folyamata élesíti az elmét. Ha a diák képes megbirkózni nehéz problémákkal, megkülönböztetni és különbséget tenni és kategóriákba rendezni, akkor az egyetem tudja, hogy sikeres lesz jogi tanulmányaiban.

A Védikus szentírások transzcendentális és tiszta, odaadó minőségét nem vonjuk kétségbe, de azt is látnunk kell, hogy akadémiai szempontból sem hiányzik semmi a Śrīmad-Bhāgavatamból. A Bhāgavatam a legjobbak legjobbja. Az öcsém és én is mindketten láttuk ezt a saját életünkben és most szerte a világon annyi bhakta-gyerek kezdte a Śrīmad-Bhāgavatamon keresztül tanulni a nyelvtant, az irodalmat, a filozófiát, a történelmet, a földrajzot, stb.-t, és ugyanazt az eredményt érik el, mint mi. Csak Boise-ban három gyerek van (indiai és amerikai családokból), akik tizenkét-tizenhárom évesen mentek egyetemre. És a világ más részein is vannak gyerekek, akik Śrīla Prabhupāda könyveire összpontosítanak a tanulmányaik során és hasonló eredményeket érnek el. A boise-i bhakta-közösségünkben van egy család, két kislánnyal, akik hat és hét évesek. Amikor Bhāgavatam-előadásra jönnek, akkor ők olvassák fel a fordítást és a magyarázatot a felnőtt bhaktáknak. Már kisgyermekkorukban tudják olvasni Prabhupāda MA-, vagy PhD-szintű angolját. El sem tudjuk képzelni, milyen nyelvi készségeik lesznek idősebb korukban.

Prabhupāda könyveinek tanulmányozásával a végső célunk nem az, hogy valami anyagi képzettségre tegyünk szert, hanem az, hogy lelkileg fejlődjünk. A fenti példákkal azt akartam hangsúlyozni, hogy legyen hitünk abban, ha követjük azt, amit Prabhupāda kért – próbáljuk az életünk lelki célját elérni -, akkor minden anyagi szükséglet automatikusan beteljesül, semmiben sem fogunk hiányt szenvedni. Az ember nem lehet úgy Kṛṣṇa szolgája, hogy tudatlan marad, mert az élet anyagi oldala a lelki oldal szolgája. Minden anyagi képesítés összetett kezekkel várja, hogy a bhakta elfogadja azokat, amennyiben az illető hittel követi azt, amit Prabhupāda kért. A Śrī Caitanya-caritāmṛta szerint a hit (śraddhā) az a szilárd meggyőződés, hogy ha valaki odaadó szolgálatot végez, Kṛṣṇát szolgálja, akkor az Úr gondoskodik az élete minden szükségletéről. Ezt a gyakorlatban is láthatjuk Śrīla Prabhupāda könyveiben. Ezért nincs a világon a Śrīmad-Bhāgavatamhoz fogható irodalom.

(fordítás: Jāhnavā-priya devī dāsī)


Hozzászólások

»  Substance: WordPress   »  Style: Ahren Ahimsa