A természet gurui
Új sorozatot indítunk útjára, ami A természet gurui címet viseli. Ha alaposan megfigyeljük a körülöttünk lévő természet egyes jelenségeit, akkor az intelligenciánk helyes használatával különleges felismerésekre bukkanhatunk.
Tovább »
Mire tanít a természet?
A nyári öko-tanfolyamaink közül a Mire tanít a természet nagy sikert aratott.
Aratófesztivál
Eljött a várva-várt aratófesztivál ideje. Kicsik és nagyok a tavalyinál még lelkesebben készülődtek, mivel most próbáltuk ki először a saját cséplőgépünket.
Zöldi Ákos és a Földvigyázók
A napokban ért véget a Zöldi Ákos és a Földvigyázók elnevezésű országos verseny, melybe iskolánk tanulói is beneveztek. A verseny közel másfél hónapig tartó időszaka során a tanulóknak számos fejtörő ökofeladattal kellett megbirkózniuk.
A végső eredményhirdetés alapján a Srí Prahláda Általános Iskola az országos versenyben a második helyen végzett, míg a Dél-Dunnántúli régióban pedig első lett
Öko-tanfolyamok
Ökoiskolánk a nyári szünet ideje alatt tanfolyamokat indít a következő izgalmas témákban:
Európa Napot ünnepeltünk
Évek óta jó együttműködési kapcsolatban vagyunk az öreglaki Általános Iskolával, ahova legutóbb az Európa Nap alkalmával hívtak meg bennünket, hogy együtt ünnepeljünk.
Legyél víztakarékosabb!
Habár a Föld 70%-át víz borítja, ennek nagy része tengervíz, s mindössze 2-2,5 %-a édesvíz. Emellett meghaladja az egymilliárd főt azok száma, akik nem jutnak megfelelő minőségű, vagy mennyiségű ivóvízhez. A klímaváltozás kapcsán az egyre súlyosbodó aszályok miatt Dél-Európa továbbra is nagy vízhiánnyal küzd.
Újra itt van a kirándulások ideje, s ezért iskolai tanár- illetve diákcsoportok részére szeretnénk egy újabb lehetőséggel szolgálni. Az alábbi programcsomagok főként a környezettudatosság iránt érdeklődőknek szólnak.
Iskolai biokert
Itt a magvetések ideje, ezért felkerekedtek a kisdiákjaink is, hogy az ökoiskola biokertjében elültessék néhány zöldségféle magjait.
Védjük a teheneket!
Védjük a teheneket! címmel országos rajz- és fotópályázatot indítunk általános iskolás gyermekek részére az alábbi témakörökben:
Madárodú
A napokban Krisna-völgy területén 50 db különböző fajtájú madárodú került kitelepítésre. Egy csodaszép példánnyal gyarapodott az ovink is.
Látogatás a tehenészetben
Néhány nappal ezelőtt különleges esemény történt a tehenészetünkben. Az egyik borzderes tehénanyánk, Párvatí iker bociknak adott életet! El is határoztuk, hogy felkerekedünk, és meglátogatjuk őket.
Legyél áramvonalas!
Ez a javaslat természetesen nem arra utal, hogy a képen látható nagyfeszültségű villanyszerelőkké kell válnunk (habár a mindennapjaink gyakran nem feszültségmentesek), hanem egyrészt az elektromos áram takarékosabb használatára, valamint egyfajta környezettudatosabb szemléletmódra
Két komoly oka is van annak, hogy miért érdemes csökkenteni az áramfogyasztásunkat:
Ültess 1 fát!
Ültess egy fát, s nem éltél hiába - tartja az ősi mondás. Ahhoz, hogy ennek jelentését valóban megértsük, először nézzük meg milyen fontos hatásai vannak a környezetünkre a fáknak!
Kivansagteljesítő fák
Az alábbi idézetek a kb. ötezer éves Bhágavata-puránából (10.22.30-35) származnak, és a legfelsőbb Úr szavai által dicsőítik a természeti környezetünk nagyszerű képviselőit, a fákat: