»
S
I
D
E
B
A
R
«
Tájékozódási túra
2018 08 11 by premamoya
Tájékozódási túra

Tájékozódási túra

Itt a nyár és még nem is túráztunk a fiúkkal. Persze mentünk ide-oda, de ahol amúgy jóízűen el lehetne tévedni, olyan helyen még nem voltunk.

No, eddig bírtuk, s azt a célt tűztük magunk elé, hogy eljutunk Polányig. Hogy merre van Polány? Háááát arra, amerre nincs is út. Szóval így kezdődik egy túra, ahol tájékozódni tanulunk.

Volt térképünk, amit ide-oda forgattunk, de pár perc után azért rájöttünk, hogyan kell tartani vagyis betájoltuk a térképet. Voltak iránytűink is, ráadásul megtanultuk, hogyan kell egy mutatós óra segítségével rátalálni az északi irányra (a kismutató mutasson a nap felé, a 12-es és a kismutató közti szög felezője mutat délre)

Az indító kaland egy darázscsípés volt, amit egy paradicsommal sikerült hatástalanítani (3-4 percig rányomtuk a félbevágott paradicsomot a csípésre, így a fájdalom megszűnt, a daganatot pedig megúsztuk) Tapasztalataink szerint a lopott paradicsom hatásfoka sokkal nagyobb, s mivel vészhelyzet alakult ki, a gyakorlatban alkalmaztuk eme tapasztalatunkat. Persze azóta elmúlt a vészhelyzet, úgyhogy egy kis ráadással visszaadtuk a paradicsomot 🙂

Nos 3 és fél óránnyi időnk volt, de ennyi idő alatt végül nem sikerült eljutnunk Polányig úgy, hogy vissza is érjünk. Ennek oka nagyon prózai: az úton túl sok pocokluk, érdekes lábnyom, vízmosás, úton ugráló kis béka, izgalmas leágazás, vadászles és még sok hasonló figyelemelterelő jelenség vonta el a figyelmünket. Mindenesetre a túra elérte a célját: közvetlen kapcsolatba kerültünk a térképpel és az iránytűvel, és egy csöppet belekóstolunk abba is, hogy kimozdulva a védelmi zónánkból, mi is olyan picikék vagyunk, mint a természet bármely más teremtménye, s így Isten védelmére vagyunk utalva . Ez az érzés megkönnyebbüléssel tölti el az embert.

(Dvaipayana prabhu beszámolója)


Hozzászólások

»  Substance: WordPress   »  Style: Ahren Ahimsa