Sárkányeregetés a tetőn
Sárkányeregetés a tetőn

Egy ostoba fiú egyszer boldogan sárkányt eregetett egy fallal körbe nem vett háztetőn. Annyira belemerült a játékba, hogy elveszítette a környezetéről való tudatosságát. Játszótársai is nagyon buzdították. A fiút annyira magával ragadta a játék, hogy észre sem vette, hogy az egyik lába már a tető szélén túl lógott.

A többi fiú közül egyik sem figyelmeztette erre a veszélyre, ehelyett inkább csak tovább biztatták, hogy eregesse a sárkányt.

Abban a kritikus pillanatban éppen elhaladt az épület mellett egy bölcs ember. Látta a veszélyt, hogy a fiú mindjárt leesik a tetőről. Azonnal felrohant, hogy megmentse a fiút, noha a többiek semmilyen veszélyt nem észleltek. Elhúzta a fiút a tető széléről, letépte a sárkány zsinórját, és elvette a feltekert zsinórt.

Az ostoba fiú és a barátai azonban ahelyett, hogy hálát éreztek volna, elkezdték szidalmazni a jó szándékú úriembert. Tolvajnak, gazembernek, birtokháborítónak, huligánnak, banditának nevezték, és más hasonló nevekkel illették. Miután elpanaszolták a dolgot túlságosan elnéző szüleiknek, még azzal is megfenyegették, hogy bíróság elé idézik.

Néhányan még fizikailag is bántalmazni próbálták. A jóságos úriember mindezeket eltűrte csak azért, hogy megmenthesse a fiút a fenyegető haláltól.

MAGYARÁZAT

A materialista emberek biztos halálukat ölelik magukhoz azzal, hogy elfogadnak bármit, ami látszólag az ínyükre való. Nem hajlandóak elfogadni semmit, ami keserűnek tűnik, de végül kellemes. Sok úgynevezett barátunk is ebben az anyagi világban érzékkielégítő tevékenységekre biztat bennünket, melyek a biztos halálba és pusztulásba vezetnek minket.

Ha valaki véletlenül találkozik egy jóindulatú, szent emberrel, ő – merő könyörületességből – néhány valódi igazságról prédikál nekünk, néha kellemetlenül szigorú megvilágításban (mint egy adag keserű orvosság), annak ellenére, hogy vonakodunk azt elfogadni.

Ezért a szentektől el kell fogadnunk minden, az örök jólétünk érdekében tartott jó prédikációt, még akkor is, ha azok a szavak teljesen keserűnek és szívbe markolónak tűnnek.

Leave a Comment