»
S
I
D
E
B
A
R
«
Újítás a Kalandnapban!
2016 05 02 by premamoya
Újítás a Kalandnapban!

Újítás a Kalandnapban!

A mostani Kalandnapban jelentős újítás történt: ezt már nagyrészt a felsős tanulók szervezték!

Egy korábban nekik megrendezett Kalandnapot készítettek elő az alsó tagozatos diáktársaiknak.

Reggeli oltárnyitás után vendég érkezett: Nārada Muni toppant be az épületbe. A kicsik nagy lelkesedésére elmondta, hogy a segítségüket szeretné kérni: arra kíváncsi, hogy a világban milyen emberek élnek a földön, illetve hogyan próbálják elérni Istent. Adott nekik egy táblázatot és kérte, hogy a kutatásaik során jegyzeteljék fel a megfigyeléseiket. Átadta nekik a Kāla-yantrát, a titkos időkereket, melynek segítségével különféle korokba képesek elrepülni. De a Kāla-yantrához csak az tud kapcsolódni, akinek megvan a megfelelő kulcsa hozzá. Átadott mindenkinek egy személyre szóló találós kérdést, és kezdetét vette az első feladat: meg kellett keresnie mindenkinek a saját kulcsát.

Miután mindenki megtalálta, csatlakoztak a Kāla-yantrához, mely hirtelen elrepítette őket egy másik korba. Az utazás közben megérkezett egy levél is hozzájuk: egy vaktérkép segítségével kellett felkeresni a következő helyszínt. Hosszas találgatások után felkerekedtek, és elindultak megkeresni a helyszínt. Mint kiderült, a kertészetbe kellett elmenniük. Szóba kellett elegyedni az ottani emberekkel. Ekkor jött a másik meglepetés: nem mindenkit láttak, hallottak az emberek, csak azokat a személyeket, akiknek az adott helyszínhez kapcsolódó színű volt a kulcs-zsinórja. Beszélgetni kezdtek az emberekkel (akiket a felsős gyerekek játszottak), majd alaposan kifaggatták őket. Végül sikerült elkérni Józsi gyufáját, amiben egy titkos mantra volt. Ennek a segítségével repülhettek el a következő korba.

Egy újabb talányos feladvány után sikerült beazonosítani a helyszínt: egy családi házat. Amint megérkeztek, ugyancsak meglepődtek: egy görög félistenimádó család fogadta őket. Itt is feltették kérdéseiket, majd egy bőséges tízórai után folytatták útjukat.

Egy keresztrejtvény megoldása mutatta a következő helyszínt: a Yamunā-folyónál található Kāliya-ghāṭa. Ott két meditáló jógit találtak. Nagy nehezen sikerült őket szóra bírni, cserébe megkérték, hogy a szentírások leírása alapján rajzolják le nekik a Felsőlelket. Ezt követően az időgép elrepítette őket az utolsó helyszínre, az iskolába. Itt bhaktákkal találkoztak, akiket szintén meginterjúvoltak Istennel való kapcsolatukról. A kitöltött táblázatot átadták Nārada Muninak, aki részletesen kifaggatta őket a kalandjaikról. A misszió végén csak nagy nehezen indultak ebédelni, olyan jól érezték magukat. 🙂


Hozzászólások

»  Substance: WordPress   »  Style: Ahren Ahimsa