Visnyeszéplaki kirándulás
Visnyeszéplaki kirándulás

Néhány nappal ezelőtt Visnyeszéplakra kirándultunk a gyerekekkel, hogy tanulmányozzuk az ottani közösség önfenntartó életét.

Megérkezésünk után először megtekintettünk egy készülőben lévő sárral tapasztott ágvázas kunyhót. A természet adta építőanyagokból kis hozzáértéssel könnyen el lehet készíteni egy kisebb házikót. Aztán ellátogattunk egyik vendéglátónk, Bariska István házához, ahol hamarosan “csirkefogókká” váltunk. Az apró kiscsirkék pihés testét nagy szeretettel simogattuk meg, óvatosan figyelve rájuk, nehogy bajuk essen.

Ezután lóhátra pattantunk, s szőrén megülve a paripákat tettünk velük pár lépést, majd pedig az állva lovaglást is kipróbálhattuk.

Utána felmásztunk a közeli toronyba, ahonnan szép kilátás nyílt a környékre. Az izgalmak fokozása végett néhányan kívül ereszkedtek le a kötélen.

A kis traktort percek alatt megtanultuk vezetni, és elszállítottuk a pótkocsijába összerakott ágakat a közelbe, hogy elkezdjünk kunyhót építeni belőle. Eközben a lányok elmentek vízért a közeli kúthoz. Nagy lelkesedéssel el is kezdtük az ágakból kialakítani a kunyhó vázát, de közben elrepült az idő, s a apró korgó gyomrok jelezték az ebéd közeledtét.

Kedves házigazdáink nagyon finom ebédről gondoskodtak, amit aztán mindenki nagy lelkesedéssel tisztelt meg. Köszönjük a visnyeszéplakiaknak a kedves vendéglátást. Sok hasznos tapasztalattal tértünk haza tőlük.

One Thought to “Visnyeszéplaki kirándulás”

  1. Madhupati dasa

    Haribol!

    Szép kirándulás. Nem látom ugyan a képről de lefogadom, hogy a kötélen leereszkedők között volt Dharmaráni is, ugye?

Leave a Comment