Aruddha mātājī könyvének következő része a Kṛṣṇa-tudatos kultúra egyik alapelvéről, a tiszteletről szól.
A Kali-yuga (jelenlegi korszak) egyik növekvő problémája az, hogy miután a szülők az életüket arra áldozzák, hogy felneveljék a gyerekeiket, a gyerekek elhanyagolják, bántalmazzák, vagy idősek otthonába helyezik őket. Śrīla Prabhupāda a tiszteletnek ezért a hiányáért a nem megfelelő oktatást hibáztatja: ”A modern társadalomban még egy fiú is önellátónak gondolja magát és nem tiszteli az időseket. Mivel az egyetemek rossz oktatást adnak a fiataloknak, az ifjak az egész világon fejfájást okoznak a feljebbvalóiknak. A Śrī Īśopaniṣad ezért nagyon erőteljesen figyelmeztet bennünket arra, hogy a tudatlanság művelése különbözik a tudás művelésétől.” (Śrī Īśopaniṣad, 10. mantra magyarázata)
Ha vissza akarjuk hozni a tudás kultúráját, akkor a gyerekeket a kezdet kezdetétől fogva arra kell nevelni, hogy a családban és a társadalomban is megfelelően tiszteljék az idősebbeket. A család elengedhetetlenül fontos építőeleme a társadalmi stabilitás megőrzésének és a lelki értékek terjesztésének. Az egészséges és biztonságos társadalom kifejlesztéséhez nagyon fontos, hogy tiszteljék és védelmezzék a lelki tanítómestert, a szülőket, a tanítókat, az idősebbeket, a nőket, a gyermekeket, valamint a gyenge és védelemre szoruló élőlényeket.
Prabhupāda hangsúlyozza, hogy a tisztelet elsajátítása a megfelelő családos élet fontos célja: ”Ajāmila sajnálta, hogy elhanyagolta a kötelességeit a felesége, az édesapja és az édesanyja felé. A felnőtt gyerekek kötelessége, hogy szolgálják idős szüleiket. Ezt a gyakorlatot újra be kell vezetni a mai társadalomban. Máskülönben mi haszna a családos életnek? A megfelelő családos élet azt jelenti, hogy a férj védelmez, a feleség hűséges és a gyerekek hálásak a szüleiknek. A gyereknek így kell gondolkodnia: ”Az édesapám és édesanyám annyit szolgáltak engem. Vittek, amikor nem tudtam járni. Etettek, amikor nem tudtam enni. Tanítottak. Életet adtak nekem.” A jó, hiteles fiú azon gondolkodik, hogyan szolgálhatja a szüleit. És ahogy a feleségtől azt várják, hogy hűséges legyen a férjéhez, úgy a férjnek hálásnak kell lennie a feleség szolgálatáért és védelmeznie kell őt. Ajāmila azonban a prostituált társaságának hatására feladta minden kötelességét. Ezen bánkódva most nagyon elesettnek érezte magát.” (A.C. Bhaktivedanta Swami: Második esély – Egy halálközeli élmény története, 131. oldal)
Az idősek tisztelete a családban
A szentírások, például a Śrīmad-Bhāgavatam, a Mahābhārata és a Rāmāyaṇa rengeteg olyan történetet mesél, ami megragadja a gyerekek képzeletét és fontos dolgokat tanít a vaiṣṇava etikettről. A kurukṣetrai csata előtt kiváló példáját láthatjuk a tisztelet kifejezésének. Miután Kṛṣṇa elmondta a Bhagavad-gītāt Arjunának, Yudhiṣṭhira Mahārāja leszállt a szekeréről és mindenki döbbenetére egyedül és fegyvertelenül átment a Kauravák táborába, hogy megkapja nagyatyja és tanárai áldását. A Mahābhāratából megtudjuk, hogy még a kegyetlen Duryodhana és társai is meghatódtak Yudhiṣṭhira tettének láttán. ”Az idősebbeknek kifejezett tiszteletének és megbecsülésének láttán még a Kauravák is dicsőítették. ‘Kiváló! Nagyszerű!’ kiáltották a katonák mindkét oldalon és Yudhiṣṭhirának, valamint fivéreinek nemes tulajdonságaira emlékezve hangosan zokogtak.” (Kṛṣṇa Dharma Dāsa: Mahābhārata)
A Mahābhāratában Kṛṣṇa Dharma Dāsa egy ellenkező példáról is ír, amikor Karṇa elhanyagolja a társadalmi illemet: ”Aśvatthāmā fültanúja volt, miként pocskondiázza Karṇa az anyai nagybátyját. Droṇa fia sohasem szívlelte Karṇát a feljebbvalóival szembeni tiszteletlensége miatt, s most úgy érezte, hogy Karṇa végképp elvetette a sulykot. Végtére is Kṛpa egy brāhmaṇa, minden Kuru tanítója. Micsoda méltánytalanság, hogy egy szekérhajtó fia kéri tőle számon a tetteit! Aśvatthāmā kardot rántott, és szekeréről leugorva, hangos kiáltással Karṇa felé iramodott: – Hogy merészelsz így beszélni, te ostoba! Az ācārya csak az igazat mondta Arjunáról és fivéreiről, ám ezt te nem bírtad elviselni, mert irigy vagy rájuk.” (Kṛṣṇa Dharma Dāsa: Mahābhārata, 866. oldal)
Śrīla Prabhupāda elmondja, hogy Yudhiṣṭhira a csata után is ugyanolyan tisztelettudó volt a idősebbekkel mint előtte: ”Yudhiṣṭhira Mahārāja, a nagyszerű és szentéletű Pāṇḍava király kiváló példát mutatott az idősek tiszteletének gyakorlatára. A kurukṣetrai csata után Yudhiṣṭhira és négy fivére minden nap apai nagybátyjuk, Dhṛtarāṣṭra elé járultak, hogy tiszteletüket ajánlják.. A Śrīmad-Bhāgavatamnak ez a története bemutatja a család idősebb tagjai tiszteletének rendszerét. A reggeli kötelességek elvégzése után az ember járuljon a lelki tanítómester és az idősebb családtagok elé, hogy a tiszteletét ajánlja. Ajánlja még tiszteletét a vendégnek is. Általában előre tudjuk, ha valaki vendégségbe jön hozzánk és akkor megfelelően fel tudunk készülni. De ha néha előfordul, hogy valaki váratlanul érkezik – őt is tisztelettel kell fogadni.” (A.C. Bhaktivedanta Swami: Második esély – Egy halálközeli élmény története, 73. oldal)
A Rāmāyaṇában Rāma édesanyja, édesapja és a királyság más idősebb tagjai iránti tiszteletének egyedülálló példáját láthatjuk, és a gyerekek fontos dolgokat tanulhatnak ebből. Maga Kṛṣṇa is tisztelte szüleit Vasudevát és Devakīt, valamint nevelőszüleit, Nanda Mahārāját és Yaśodā mātāt. Amikor Kṛṣṇa Dvārakába ért, az előírások szerint hódolatát ajánlotta minden idősebb családtagjának és barátjának. Tiszteletét ajánlotta még Kuntī királynőnek is, aki pedig tudatában volt annak, hogy Kṛṣṇa az Istenség Személyisége.
A Caitanya-caritāmṛtában (Ādi-līlā 10.49 magyarázat) Śrīla Prabhupāda elmondja, hogy az Úr Caitanya tanácsai szerint hogyan kell az idősebbeket tisztelni: ”Egyszer, amikor Śrī Caitanya Mahāprabhu és Nityānanda Prabhu együtt üldögéltek Śrīvāsa Ṭhākura házában, Murāri Gupta először az Úr Caitanyának ajánlotta tiszteletét, és csak azután Śrī Nityānanda Prabhunak. Nityānanda Prabhu azonban idősebb volt, mint Caitanya Mahāprabhu, ezért az Úr Caitanya megjegyezte, hogy Murāri Gupta megszegte a társadalmi illemet, mert először Nityānanda Prabhu előtt kellett volna kimutatnia tiszteletét, és csak azután Őelőtte.”
Az Úr és bhaktáinak tisztelete
A Hari-bhakti-vilāsa és Az odaadás nektárja ír a vaiṣṇavák megfelelő tevékenységeiről, például a gurunak, az Úrnak és az Úr bhaktáinak ajánlott tiszteletről. Ha a gyerekeink tanulnak az Úrról és az Úr fenségeiről, akkor megtanulják, hogyan tiszteljék megfelelően az Urat és hogyan kerüljék el a sértéseket a templomban, valamint a mūrti-imádat során. Ha a gyerekek megtanulják tisztelni Kṛṣṇát, akkor automatikusan tisztelni fognak minden más élőlényt is, mert Kṛṣṇa szerves részének látják őket. Ha szolgáljuk a gurut és alázatosan kérdéseket teszünk fel, akkor a példánkat látva a gyerekek is megtanulják, hogyan tiszteljék a gurut. Ha sannyāsīk és idősebb vaiṣṇavák látogatnak hozzánk, a példánkon keresztül megtanulhatják a gyerekek, hogyan szolgálják őket és hogyan fejezzék ki tiszteletüket.
A bhakták tisztelete
Viṣṇujana Svāmī hangsúlyozta, hogy a bhakták tisztelete lelki fejlődést eredményez: ”Azt hiszem mindannyiunknak illendő lenne legalább ezt az egy utasítást követni – a bhaktáknak tiszteletünket ajánlani. Ha nem ajánlod a tiszteleted a bhaktáknak, akkor vaiṣṇava-aparādhi leszel, megsérted a bhaktákat. Már azzal sértést követsz el, ha elhanyagolod a bhaktákat, és ennek az lesz az eredménye, hogy csökken a Kṛṣṇa iránti ragaszkodásod. Egyre kisebb és kisebb lesz. Ezt pedig onnan fogod tudni, hogy az elméd egyre zaklatottabban vágyik majd az anyagi beteljesülésre. Ezért nagyon-nagyon vigyázni kell a hibakereséssel, mintha az istentestvéreinkkel egyenrangúak lennénk; és mindenkire úgy kell tekinteni ‘Óh, ez a bhakta Rukmiṇī és Dvārakadhīśā személyes tulajdona.’ Ha így gondolkodsz és megérinted a lábukat, hódolatod ajánlod, akkor az elméd automatikusan olyan tiszta lesz, mint a felhőtlen égbolt és nem lehetnek majd tisztátlan gondolataid, mert Kṛṣṇa, a bhakták barátja, mindig megvéd.”
A legjobb módszer a feljebbvalók tiszteletének megtanítására az, ha a gyerekeink látják a példánkat. Ha a szülők tisztelik a család idősebb tagjait, akkor a gyerekek könnyen követhetik a példájukat.
Én minden évben elvittem a fiúkat Indiába, hogy megismerhessék a nagyszüleiket és a család más idősebb tagjait. A nagyszülők különleges szeretettel árasztják el az unokákat. A szüleim és a férjem szülei minden elképzelhető módon kényeztették a fiainkat. Még azt is értékelték, hogy a fiúk ISKCON-bhakták. Eleinte aggódva hallották, hogy Kṛṣṇa-tudatos életet kezdtünk élni, mert attól féltek, hogy elhagyjuk őket Kṛṣṇa imádata miatt. De a rendszeres látogatásaink megnyugtatták őket és csodálattal töltötték el őket, hogy az unokák milyen mélyen elfogadták a védikus életmódot, valamint mennyivel jobbak és tisztelettudóbbak, mint sok mai indiai gyerek. Ez arra lelkesítette őket, hogy ők is komoly bhakták legyenek és végül elfogadják a Kṛṣṇa-tudatot a saját életükben is.
Az apósom esetében, aki egyetemi professzor volt, különösen hasznos volt a tiszteletteljes hozzáállás. Eleinte nem tudta elfogadni az odaadás útjának felsőbbrendűségét, de szerette a fiúkat és meghallgatta, ahogy a Kṛṣṇa-tudatról meséltek, bár senki mástól nem volt hajlandó lelki témákról hallani. A fiaimmal folytatott beszélgetései mély benyomást hagytak benne és végül elfogadta a vaiṣṇava utat. Évekkel később a mahā-mantrát énekelve hagyta el a világot, miközben a a családja szintén a mahā-mantrát énekelte körülötte. A családban mindenki a gyerekeinknek tulajdonította az apósom tudatának megváltozását. Szülőként kemény munkával tanítjuk a gyerekeinket, de ők aztán életük során sok száz emberre lesznek hatással.
A fiaim nagyon szerették és tisztelték az édesapámat is, akire olyan nagy benyomást tettek a fiúk anyagi és lelki eredményei, hogy rendszeresen járni kezdett az allahabad-i templomba. Aztán hamarosan tizenhat kört kezdett japázni és segített pénzt gyűjteni az új templom építésére, amiben szintén részt vett és adományozott a templom első életnagyságú jaipur-i Rādhā-Kṛṣṇa mūrtijainak megvásárlására. Nagyon közeli viszonyban volt a gyerekeinkkel és Kṛṣṇa elrendezéséből amikor váratlanul meghalt, csak Rādhika Ramaṇa volt a közelében és ő mondta a mahā-mantrát a fülébe. Ez a fiamnak is nagyon erőteljes élménye volt.
A gyermekeink nem csak lelki hasznát látják annak, hogy elsajátítják ezeket a fontos értékeket, hanem amikor felnőnek továbbra is anyagi és lelki gondját viselik majd az idősebbeknek. A gyerekeink hálásak lesznek a kemény munkánkért és lelkesen fogadják majd a tanácsainkat, bátorításunkat. Jó példát mutatnak majd egy olyan társadalomban, amiből gyakran hiányzik az idősek iránti tisztelet.
