Szentírás alapú oktatás-nevelés 8. rész – Hogyan tanítsuk a Bhāgavatamot a gyerekeknek?

Az alábbi cikk Aruddha mātājī könyvének újabb fejezete, amely a tanítási módszerét mutatja be.

A szülők gyakran kérdezik, hogy előre kidolgozott, formális tantervvel tanítom-e a Bhāgavatamot a gyerekeknek.

Ahogyan tanítottam a gyerekeimet azt inkább nevezhetjük módszernek, mint kidolgozott tantervnek. Ha az ember megérti ezt a módszert, akkor a Śrīmad-Bhāgavatam 18.000 versének bármelyikéhez alkalmazhatja. A kérdések és válaszok, a viták és a nem Kṛṣṇa-tudatos szemszögből feltett kihívó kérdések a Bhāgavatam bármelyik bekezdéséhez alkalmazhatóak, bárki által. A szülők írhatnak feladatokat, aláhúzhatnak szavakat és használhatnak szótárt, hogy szinonimákat és meghatározásokat keressenek.

Az előre kidolgozott tanterv túlságosan korlátozná, hogy mit tanulhatunk, mert a szülőnek egy meghatározott témát kellene megtanítania. Viszont, ha dinamikusan olvasunk a gyermekünkkel, akkor az egyik témakör magától felvet más témákat, és így beszélgethetünk földrajzról, politikáról, történelemről, vagy bármi más kérdéskörről. Az előre kidolgozott tanterv segíthet valamennyit, de mivel korlátozhatja is a beszélgetés kibontakozását, ezért jobb, ha megtanuljuk a módszert és a saját tantervünkkel dolgozunk. A tanítás egyéni, konzultációs módszerét évszázadok óta alkalmazzák Indiában és nyugaton is – beleértve az Oxford-i és Cambridge-i egyetemeket.

Az 5-11 éves gyerekek oktatása azon az elven alapszik, hogy ha a gyerekeknek megtanítanak egymással összefüggő tényeket, akkor még ha a gyerekek el is felejtik a tényeket, a tények alapjául szolgáló fogalmak megmaradnak. A Kṛṣṇa-tudatos tanítást tehát úgy tervezzük, hogy megtanítsuk a fontos fogalmakat, de nem anyagi, hanem lelki eszközökkel, Śrīla Prabhupāda könyveit használva. A modern gazdaság természetének eredményeképpen a gyerekek számára elsajátítandó tények állandóan változnak attól függően, hogy mi lesz a munkájuk és milyen pozíciót érnek el. Miért terheljük hát a gyerekeket anyagi tényekkel, amiket még a kinti világ is hamarosan el fog felejteni?

A gyerekek számára fontosabb, hogy megtanulják megítélni a dolgok fontossági sorrendjét, tényeket értékelni és feldolgozni. Ha az agyuk túl van terhelve mulandó anyagi tényekkel, az nem könnyíti meg ezt a feladatot. Okosabb, ha megtanítjuk nekik azokat a fogalmakat és készségeket, amikre szükségük lesz, és ehhez lelki, nem változó és Kṛṣṇa-tudatos tényeket használunk.

A módszerünk

Ezt csináltuk: Śrīla Prabhupāda könyveiből, főleg a Śrīmad-Bhāgavatamból, vettünk tényeket és azokat a készségeket és technikákat használtuk, amiket a hagyományos kultúrák alkalmaztak, és amelyeket a modern tanítási módszerek is hatékonynak tekintenek.

Sokan nem gondolnak bele, hogy egy jó beszélgetés milyen fontos az oktatás során. Az iskolában a tanár beszél és a gyerekek egy monológot hallgatnak. Ne felejtsük el, hogy a Śrīmad-Bhāgavatam a bölcsek hatalmas beszélgetése. Az ilyen beszélgetés a tanulás és tanítás fontos része, az a rész, ami gyakran kimarad a mai iskolákból. Az otthontanítás sikere az intenzív beszélgetés folyamatában rejlik: a beszélgetés stimulálja a gyerekek elméjét, hogy következtessenek, érveljenek, és ugyanakkor azt is megtanulják, hogyan kommunikáljanak, hogyan fejezzék ki magukat hatékonyan. Az otthontanítás szépsége, hogy ha a beszélgetés eredményes, akkor nem kell abbahagyni – nem szól a csengő, hogy ideje a következő órára menni. A jó beszélgetés eltarthat három-négy órát vagy, ha nem eredményes, akkor hamar befejezhetjük. Ha egy kisgyerek nyugtalan, akkor olvashatunk naponta többször, nem kell egyszerre hosszabbat olvasni. Nincsenek külső tényezők, amelyek korlátozzák, hogy mennyit tanulunk, ha az otthontanításnak ezt a módszerét használjuk.

 

Példák

Nemrég elkezdtem egy reggeli Bhāgavatam-tanulmányozó csoportot öt gyerekkel (4,5,6,7 és 9 évesek) a boise-i közösségünkben. A négy és ötéves persze még nem tud folyékonyan olvasni, úgyhogy ők ritkábban olvasnak, és az idősebb gyerekek felváltva olvassák a fordításokat. Amikor megállunk beszélgetni, akkor általában kérdésekkel kezdem. Könnyűeket kérdezek a négyévestől, és nehezebbeket a hét és kilencévestől. Felváltva kérdezek a gyerekektől és a megértésük szintje szerint teszek fel kérdéseket.

Próbálom fenntartani a gyerekek érdeklődését és motivációját, vigyázok, hogy ne veszítsem el a figyelmüket. A négyéves gyerekek lehet, hogy nem értenek meg minden filozófiai részletet de az is a hasznukra válik, ha csak ülnek és figyelnek. Megdöbbentő, hogy milyen sokat megértenek. Amikor idősebb gyerekek beszélnek, a kisebbek figyelmesebben hallgatnak és sokat tanulnak egymás megvalósításaiból és kérdéseiből.

A beszélgetés módszerével a szülők két vagy több különböző fejlettségi szintű gyereket tudnak egyszerre tanítani. Néha sokáig tart a beszélgetés, néha nem – attól függően, hogy a Bhāgavatam melyik részét tanulmányozzuk. A csoportunkban nem olvassuk el együtt a magyarázatokat, csak a fordításokat olvassuk. De én előre elolvasom a magyarázatokat, hogy tudjam, hogy Śrīla Prabhupāda mit hangsúlyoz.

Amikor a Hetedik ének negyedik fejezetében Prahlāda történetét olvastuk a következőkről beszélgettünk: Hiraṇyakaśipu tulajdonságai, hogyan irányította Hiraṇyakaśipu az elemeket – az esőt, tüzet és a levegőt, az alsó, középső és magasabb bolygókat mert Istenné akart válni. Manapság, a Hiraṇyakaśipuhoz hasonló tudósok szintén próbálják irányítani a természetet. Sikerülhet ez nekik? Mi történt Hiraṇyakaśipuval? Igazából a természet irányít bennünket. Ha Kṛṣṇa nem küld esőt, akkor nincs ennivaló. Ha hóvihar, tűzvész, vihar vagy tornádó kerekedik, akkor tehetetlenek vagyunk. Csak Kṛṣṇa akaratából múlhatnak el. Minden anyagi fejlődés ellenére sincs hatalmunk ezen természeti jelenségek felett. De, ha ahelyett, hogy Isten akaratát próbálnánk irányítani, az érzékeink felett uralkodunk és szeretjük Kṛṣṇát, akkor, Prahlādához hasonlóan, békések leszünk és megszabadulunk a félelemtől. Hiraṇyakaśipu nem tudott uralkodni az érzékei fölött, dührohamot kapott és meg akarta ölni a saját fiát. Olyan mohó volt, hogy mindig többet és többet akart – sohasem volt elégedett.

Miután olvastunk Hiraṇyakaśipu összes tulajdonságáról, megkérdeztem a gyerekeket, hogy mi tette büszkévé Hiraṇyakaśiput. A gyerekek egymás után mondták, hogy a pénz, a hírnév, a misztikus jóga gyakorlásából származó erő, a jó feleség – a bhaktáknak ezért vigyázniuk kell, hogy ne vágyakozzanak ezekre a dolgokra, mert ők is büszkévé válhatnak. De mi történik akkor, ha Kṛṣṇa adja nekünk ezeket a dolgokat a múltbéli karmánk eredményeképpen? Akkor használjuk Kṛṣṇa szolgálatában azt, amit Tőle kaptunk. Így nem  leszünk büszkék, mindig alázatosak maradunk.

Ötödik fejezet kapcsán másnap arról beszéltünk, hogy Prahlāda hogyan tanította a tanárait, hogy ne tegyenek különbséget barát és ellenség között – lássanak mindenkit Kṛṣṇa szolgájának. Beszéltünk arról, hogy a lélek minden testben egyenlő – férfiak, nők, állatok, húsevők és bhakták testében is. Ezután megkérdeztem: ,,Akkor ez azt jelenti, hogy megölelhetjük a tigrist vagy a kígyót mert mindannyian egyenlőek vagyunk?” ,,Nem!” mondták mindannyian. Prahlāda azt tanítja nekünk, hogy tiszteljünk másokat és legyünk együtt érzőek minden élőlénnyel mert mindannyian ugyanannak az apának, Kṛṣṇának a gyermekei vagyunk. De az irigy és materialista emberek társaságát el kell kerülnünk mert ők a rossz dolgokhoz ragaszkodnak. A Kṛṣṇához vonzódó bhakták társaságát kell keresnünk.

Śrīla Prabhupāda elmagyarázza, hogy a krokodil azért volt erősebb a harcban az elefántnál – noha az elefánt sokkal erősebb állat – mert a krokodil természetes környezetében, a vízben volt, míg Gajendra számára idegen helyen próbált harcolni. Prabhupāda azt tanácsolja, hogy maradjunk természetes élethelyzetünkben, hogy békésen tudjuk gyakorolni a Kṛṣṇna-tudatot. Neked, mint gyereknek, mi lenne természetes és mi lenne természetellenes helyzet?