Aruddha mātājī könyvének újabb fejezete arról szól, hogy még az irodalmat és nyelvtant is lehet a szentíráson keresztül tanítani.
Azok a szülők és tanárok, akik a gyerekeket kiskoruktól fogva a Śrīmad-Bhāgavatamból tanítják, megtapasztalhatják, hogy a gyerekek milyen könnyen sajátítják el a nyelvi készségeket, különösen az olvasást és a szövegértést. Már egy hétéves gyermek is képes megérteni bonyolult fogalmakat mert a Śrīmad-Bhāgavatam témája kiváló gondolkodási készséget fejleszt ki. A Bhāgavatam teli van hasonlatokkal, allegóriákkal, költői képekkel, metaforákkal, és ezek mind arra ösztönzik a gyermeket, hogy analitikusan és kritikusan gondolkodjon. A gyerekek könnyen megértik azokat az egyszerű hasonlatokat, amiket Prabhupāda használ, hogy elmagyarázzon különböző lelki témákat, például a lélek létezését.
- Hasonlatok
Miért használjunk hasonlatokat? Śrīla Bhaktivinoda Ṭhākura a Jaiva-dharma című könyvének 15. fejezetében elmagyarázza:
“Ez az anyagi világ a lelki világ átalakult tükröződése. Mivel azonban az anyagi természet bizonyos jellemzői hasonlítanak a lelki világ jellemzőire, a lelki témákat ezeket a hasonlóságokat kihasználó, megfelelő hasonlatokkal elmagyarázva lehet megvitatni.”
Prabhupāda híres arról, hogy mély filozófiai igazságokat egyszerű, mindennapi hasonlatokkal tett érthetővé. Prabhupāda alapvető logikát, egyszerű tudományos megfigyeléseket és következtetéseket köt össze a hiteles szentírások igazságaival, hogy megtanítsa nekünk a Védák legbonyolultabb fogalmait, és egyúttal hitet ébreszt bennünk a Védikus szentírásokban, mint a tökéletes tudás forrásában. Prabhupāda világos hasonlatai elűzik a lélek hamis anyagi azonosságának illúzióját.
Egy anyagi tudatú ember, aki azt gondolja, hogy ő csak a teste, képtelen megérteni a lelket és a Felsőlelket, ha nem hallhatja azokat a hasonlatokat, amiket Kṛṣṇa és a bhakták említenek a szentírásokban. Śrīla Prabhupāda sok hasonlatot használ, hogy elmagyarázza a test és a lélek közötti különbséget: a ruhát viselő ember és a ruha, a földműves és a föld, a gépész és a gép. Nézzük meg, Prabhupāda miként használ hatékony hasonlatokat, hogy elmagyarázza a lélek fogalmát! Prabhupāda egyszer addig magyarázta az autó és sofőr hasonlatot az Associated Press vallási szerkesztőjének, amíg az újságíró teljesen megértette a test és a lélek közötti különbséget. (Beszélgetések, New York,1976. július 16.) Prabhupāda elmagyarázta, hogy a test az autó és mi, a lelkek, vagyunk a sofőrök. Az autó nem működik amíg a sofőr el nem indítja, ahogy a test is halott amíg a lélek bele nem hatol. De az autó és a sofőr továbbra is két külön azonosság, a sofőr nem lesz az autó és az autó nem lesz a sofőr. Az autó nem megy sofőr nélkül. Mindkettő működik, de a kettő közül a sofőr fontosabb, függetlenül attól, hogy az autóban ül-e vagy sem.
Prabhupāda ugyanebben a beszélgetésben azt is elmagyarázza, hogy az ISKCON (a Kṛṣṇa-tudat Nemzetközi Közössége) célja az, hogy megértsük, ki a sofőr és miért fontosabb ő, mint az autó. Az emberek nem értik az autó és a sofőr, a test és a lélek közötti különbséget, és ezért csak a testért dolgoznak, így nem értik a Kṛṣṇa-tudatos mozgalom értékét. Mi a test sofőrjén, a lelken dolgozunk és ez a mi nagy társadalmi hozzájárulásunk. Prabhupāda azután továbbviszi ezt a hasonlatot: az autónak üzemanyagra van szüksége, ahogy a sofőrnek ételre.
“Az emberek meglepődnek, hogy nem benzint adunk a sofőrnek… Azt hiszik, hogy a sofőr benzinen él.”
Más szóval, a test elégedetté tétele nem teszi elégedetté a testben élő személyt. A sofőr étele különbözik az autó élelmétől. Az autónak benzinre, a sofőrnek pedig gyümölcsre, zöldségre és gabonára van szüksége. A materialisták nem értik, hogy a sofőr ennivalója különbözik az autó üzemanyagától.
1976. június 27-én Mike Robinson a London Broadcasting Company-tól meglátogatta Śrīla Prabhupādát a Bhaktivedanta Manor-ban és megkérdezte tőle, hogy honnan származnak a védikus szentírások. Prabhupāda a mikrofon hasonlatot használta:
“Minden új találmányhoz – például e mikrofonhoz is – mellékelnek egy használati utasítást. A mikrofon feltalálásával és gyártásával együtt jár ez az irodalom. Hasonlóan a védikus irodalmat a kozmikus teremtéshez mellékelték, hogy elmagyarázza nekünk hogyan használjuk… A mikrofon gyártójának használati utasítása hiteles. Aki követi a hiteles használati utasítást, az jól tudja használni a találmányt. Másképp nem hiteles.”
Prabhupāda gyakran úgy magyarázta el az egyik testből a másikba történő lélekvándorlást, akár egy fehér ing levetése után egy piros felvétele. Az ingváltás nem jelenti azt, hogy az ing tulajdonosa megváltozott. Az ing változott, de az ember ugyanaz maradt. Hasonlóan, a test változik, de a lélek nem.
Prabhupāda sok humoros és egyszerű hasonlatot használt, hogy legyőzze a tudósok ateista nézeteit. A tudósok gyakran azt állítják, hogy nincs Isten, de Prabhupāda rámutat, ahhoz, hogy egy nagyvárosban minden olyan szervezetten működjön – például a forgalom meghatározott módon haladjon – a háttérből a kormánynak kell irányítania mindezt. Hasonlóan, a teremtés rendszerezettsége Isten kormányának és törvényeinek köszönhető. (Lecke, Tokió, 1975, január 28.)
Prabupāda más hasonlatokat is használt, hogy rávilágítson sok modern tudós szűklátókörűségére: “a béka a kútban” és a “kecske nyakán lévő bőrlebeny”. A kútban élő béka soha nem látta az óceánt, de azon spekulál milyen lehet az óceán. Hasonlóan, a tudósok soha nem látták Isten országát, mégis azt állítják, hogy nagyon tanultak.
Prabhupāda rengeteg hasonlatot használ, hogy segítsen a hallgatóságnak lelki fogalmakat anyagi példákon keresztül megérteni. Azt, hogy az állatoknak is van lelke, így bizonyítja:
“Az állat eszik, ön is eszik; az állat alszik, ön szintén alszik; az állat védekezik, ön is védekezik, az állat szexuális életet él, ön szintén; az állatoknak vannak gyerekeik, önnek is vannak; van nekik lakóhelyük, és önnek is van. Ha az állat testét megvágják, vérzik, ha az ön testét megvágják, vérzik. Tehát megvannak ezek a hasonlóságok. Miért tagad meg akkor egy hasonlóságot, a lélek jelenlétét? Ez nem logikus. Tanult ön logikát? Van a logikában egy dolog, amit úgy hívnak, analógia. Analógia azt jelenti, levonni valamilyen következtetést számos hasonló tulajdonság alapján. Ha ennyi hasonló pont van az emberek és az állatok között, miért tagad meg egy hasonlóságot? Ez egyéltalén nem logikus. Ez nem tudomány.” (Beszélgetés, London, 1976. július 27.)
Amikor egy úriember kifogásolta, hogy Prabhupāda hasonlatokat használ, Prabhupāda hajthatatlan maradt:
“Ha Isten kijelent egy igazságot – az élőlények az Én szerves részeim, mamaiva – miért ne használhatnék hasonlatot? Hogyan viselkedik a szerves rész? Hasonlatot kell használnom. Másképp hogy fogja bárki is megérteni?” (Lecke, London, 1971. szeptember 5.)
Prabhupāda az egészen egyszerűtől a bonyolultig mindenféle hasonlatot használt, úgyhogy mi is használhatjuk ezeket, hogy a gyerekeket a megértésük szintjén tanítsuk. A kisgyerekek nem mindig értik meg teljesen a hasonlatokat, de ha ismétlik, vagy megjegyzik őket, akkor sok bonyolult filozófiai fogalmat megérthetnek a segítségükkel.
Ha a gyerekek úgy nőnek fel, hogy ilyen hasonlatokon keresztül tanulják a Kṛṣṇa-tudatos filozófiát, akkor hatékonyan fejlődik majd a fogalmazási készségük és a nyelvhelyességük. Még az egyetemen sem lesz semmi nehézségük és Shakespeare és a klasszikus írók művei könnyűnek tűnnek majd számukra.
- Metaforák
A hasonlatok mellett rengeteg metaforát, allegóriát és költői képet is találhatunk a Śrīmad-Bhāgavatamban. Mindezek segítenek abban, hogy megértsünk másképpen felfoghatatlan dolgokat. A hasonlat összehasonlít két dolgot, vagy hasonlóságokat talál köztük. A metaforák, allegóriák és a költői képek leíróbb, költőibb hangulatú összehasonlítások.
Prabhupāda egyik kedvelt metaforájában a bhaktit (odaadást) egy maghoz hasonlítja. Az odaadás magjából csak akkor nő ki a kúszónövény, ha az énekléssel és a hallással öntözzük. Végül a növény áttöri az anyagi világ határát, hogy menedéket vegyen Kṛṣṇa lótuszlábánál.
Kisgyerekeknek egy egyszerű metafora: Prabhupāda egy postáshoz hasonlítja magát, aki a leveleket felbontatlanul viszi ki a címzettnek – Kṛṣṇa üzenetét a Bhagavad-gītāból változtatás nélkül adja át nekünk. Prabhupāda a napot is használja metaforákban – például Isten különböző aspektusait (Brahman, Paramātmā, Bhagavān) a napsugarak, a Nap felszíne és a Nap belseje közötti különbséghez hasonlítja.
Idősebb gyerekek számára használható metafora: Kulaśekhara király imáiban, a Mukunda-mālā-stotrában rengeteg metaforát találhatunk. A nyolcadik stotrában a király így imádkozik az Úrhoz:
“Az anyagi létezés sivataga kimerített, de ma minden bajomat félretéve elmerülök az Úr Hari tavában és szabadon kortyolom az Úr ragyogását. Tavának lótuszai a karjai és lábai, a halak pedig ragyogóan fénylő szemei. A tó vize, amelyben az Úr karjai hullámokat vernek, minden kimerültségre gyógyír. A tó áramlata felfoghatatlanul mély.”
A Mukunda-mālā-stotra egyik gyakran használt hasonlata az anyagi világot tengerhez, az Urat (vagy az Úr lótuszlábát) pedig a megmentésünkre küldött csónakhoz hasonlítja. Mindegy, hogy milyen jól úszik valaki, nem maradhatunk életben egyedül a hatalmas, viharos óceánban. Még ha a családunk és a barátaink biztatnak is, ha egyedül próbálunk átúszni az anyagi élet óceánján, az erőfeszítéseink biztosan kudarcra vannak ítélve. Az Úrhoz kell fordulnunk, hogy megmentsen.
- Allegóriák
A Śrīmad-Bhāgavatam egyik legnépszerűbb allegóriája Purañjana király története, amit a negyedik énekben olvashatunk, amely elmagyarázza, hogy valójában mit jelent a lélekvándorlás, és hogyan szabadulhatunk meg a testi életfelfogástól. A nagy bölcs, Nārada Muni Pracīnabarhi király helyzetét Purañjana királyéhoz hasonlítja és figyelmezteti Pracīnabarhit az anyagi élet veszélyeire. Nārada Muni ugyanebben a fejezetben az őz allegóriájával a feltételekhez kötött lélek kaotikus helyzetét illusztrálja. Śrīla Prabhupāda részletesen ír erről a magyarázataiban (Bhāgavatam 4.29.53-54):
“A virágoskertben legelésző őz példázatát azért használja a nagy szent, Nārada, hogy rámutasson: a királyt saját magát is kelepcébe csalta egy ilyen környezet. Valójában mindenki ilyen családban él, s ez mindenkit félrevezet. Az élőlény elfelejti, hogy haza kell térnie, vissza Istenhez, és csak egyre inkább a családi élet kötelékébe bonyolódik.”
Egy kisgyerek lehet, hogy nehezen érti meg teljesen a fenti allegóriákat, de segít, ha egyszerűbben elmagyarázzuk az allegória üzenetét és, ahogy a gyermek egyre idősebb lesz, egyre jobban megérti majd az allegóriákat.
- Költői kép
A Śrī Caitanya-caritāmṛta Ādi-līlā kilencedik fejezetének bevezetésében Prabhupāda így összegzi a bhakti kívánságteljesítő fájának képét:
“Az Amṛta-pravāha-bhāṣyában Śrīla Bhaktivinoda Ṭhākura a következőképpen foglalja össze a kilencedik fejezetet: A Śrī Caitanya-caritāmṛta írója ebben a fejezetben a “bhakti kívánságteljesítő fájá”-nak leírásakor egy metaforával él. Az Úr Caitanya Mahāprabhut – akit Viśvambharának is neveznek – a fa kertészének tekinti, hiszen Ő a legfelsőbb személyiség, aki gondoskodik erről a fáról. Legfelsőbb élvező lévén Ő Maga élvezte a gyümölcsöket, és szét is osztotta őket. A fa magja először Navadvīpában, az Úr Caitanya Mahāprabhu szülőhelyén került a földbe, aztán később a fát Puruṣottama-kśetrára (Jagannātha Puriba), majd Vṛndāvanába vitték. A mag először Śrīla Mādhavendra Puriban csírázott ki, azután pedig tanítványában, Śrī Īśvara Puriban. A metaforából megtudhatjuk, hogy maga a fa és a fa törzse Śrī Caitanya Mahāprabhu. Paramānanda Puri és nyolc másik sannyāsī olyanok, mint a fa szerteágazó gyökerei. A fő törzsből két különleges ág nyúlik ki: Advaita Prabhu és Śrī Nityānanda Prabhu, ezekből az ágakból pedig további ágak és gallyak hajtanak ki. A fa körülöleli az egész világot, s gyümölcseiből mindenkinek kapnia kell. Az Úr Caitanya Mahāprabhu fája így mindenkit mámorossá tesz. Meg kell jegyeznünk, hogy ez egy szimbolikus példa, melynek célja az, hogy érthetővé tegye az Úr Caitanya Mahāprabhu küldetését.”
Nagyon érdekes és jó szórakozás a gyerekeket képletes történeteken keresztül tanítani. Úgy is el lehet magyarázni az allegorikus történeteket, hogy képeket rajzolunk és a kép különböző elemeit különböző színűre színezzük a világosabb megértés érdekében. A nehéz fogalmakat kreatív ábrázolással tehetjük könnyebbé, így ez az érvelési és elemző készségeket is fejleszti.
