Miközben a szentírásokon keresztül tanítottam a gyerekeimet, nem is vettem észre, hogy milyen nagy hatása van az ilyen oktatásnak. Ezt csak akkor értettem meg, amikor már felnőttek és tanúja lehettem annak, hogyan mutatják be másoknak és miként gyakorolják maguk is a Kṛṣṇa-tudatos filozófiát. Mondanom sem kell, a Śrīmad-Bhāgavatam tanulmányozása nagyon pozitívan hatott rájuk. Amellett, hogy a lelki hasznukra vált, fejlesztette a jellemüket és a hitüket, sok tantárgyat is így tanultak meg. Ebben a fejezetben – először a történelemmel kapcsolatban – megpróbálom elmagyarázni, miért jó a főbb tárgyakat a Bhāgavatamon keresztül tanulmányozni mielőtt a tankönyveket adnánk a gyerekek kezébe.
Mi a valódi oktatás?
Napjaink valódi kihívása nem az információk megszerzése. Sokkal fontosabb és nehezebb megtalálni az információ forrását, azt kritikusan megítélni, eldönteni, hogy mi hasznos és aztán saját megvalósításainkkal együtt bemutatni azt. Azt a diákot, aki erre képes, intelligensnek és műveltnek tekintik. A Śrīmad-Bhāgavatam tanulmányozása ilyen műveltséget ad.
Śrīla Prabhupāda arra biztatta a hívőket, hogy a Bhāgavatamon keresztül tanulmányozzák a történelmet. Azt mondta, hogy a modern történelem háromezer évvel ezelőttig szolgál részletes tudással, de a Bhāgavatam az egész bolygó sok millió éves történelméről és kultúrájáról ír. Hogyan? Śriīa Prabhupāda elmagyarázza, hogy régen a Védikus kultúra az egész világon elterjedt volt. India ősi neve Bharata, ami az egész bolygóra utalt.
”India, Hastināpura királya vagy császára volt az uralkodó. Nos, a védikus irodalom hét tengert és hét szigetet említ. Hét sziget. Szóval az uralkodó az egész világ uralkodója volt és mindenhol a védikus kultúra volt érvényben. Többé-kevésbé mindenhol, de főleg azon a részen, amit ma Indiának neveznek. Máshol is védikus kultúra volt. És az európaiak a kṣatriya rendhez tartoztak és az amerikaiak tőlük származnak.” (Lecke, Los Angeles, 1973. december 16.)
A védikus kultúrát sanātanának, örökkévalónak nevezik és még ma is megtalálhatjuk ennek ősi maradványait. Például Naimiṣāraṇya Észak-Indiában legalább ötezer éves. Tudjuk, hogy az volt, mert ott történt Śaunaka Ṛṣi és a sok ezer bölcs Bhāgavatam-beszélgetése. Manapság is minden évben sok ezren zarándokolnak el Naimiṣāraṇyába és Indiában sok más ilyen ősi hely található.
”Itihāsa azt jelenti, hogy történelem, vagyis purāṇāni. Ez azt jelenti, hogy ősi történelem. A Śrīmad-Bhāgavatam minden kijelentése és leírása történelmi bizonyíték, nem a képzelet szüleménye. Néha az állítólagos tudósok és kutatók azt mondják, hogy ez csak kitalált vagy elképzelt dolog. Nem. Ez mind történelem. Itt azt mondja, itihāsa. Ez azt jelenti, hogy történelem.” (London, 1971. augusztus 23.)
”Śrīmad-Bhāgavatam purāṇam amalam. Amalam, vagyis makulátlan. Ez a purāṇa a világ ősi történelme, ez is történelem. Mint például ez az eset, amikor egy brāhmaṇa megátkozta Parīkṣit Mahārāját. Ő volt a világ uralkodója és hogyan halt meg – ezeket a dolgokat írja le ez a történet. Szóval ez is történelem. De nem közönséges történelem, nem időrendi történelem, ahogy azt általában értjük, hanem a világ legfontosabb embereinek története. Mint Parīkṣit Maharāja. Ő az egyik legfontosabb király a világon. A halála és az élete mind történelmi tények.” (Boston, 1969. december 22.)
A Bhāgavatam nem csak történelmi tényeket ír le, hanem mélyen elemzi is ezeknek a nagy lelkeknek az életét. A gyerekek jó érvelő és kritikai gondolkodó képességeket fejleszthetnek ki ezeket a mély lelki értékekkel teli történeteket tanulmányozva, ellentétben a modern idők vezetőinek történeteivel – ezek a vezetők csak hatalomra és világi elismerésre vágytak. A materialista vezetőket és katonákat idővel elfelejtik, a helyüket átveszi a történelem következő korszaka.
Parīkṣit Mahārāja viselkedésének és motivációinak megértéséhez intelligenciára és elemzési készségre van szükség. Az élete mély kérdéseket vet fel, amelyre mély válaszok szükségesek. Például, helyes volt-e Parīkṣit Mahārāja részéről, hogy egy kígyót dobott a bölcs nyakába? És miért nem verte vissza az átkot noha hatalmában lett volna megtenni ezt?
A Bhāgavatam a régmúlt korokban uralkodó szent királyokról szóló történeteket tartalmaz. Yudhiṣṭīra Mahārāja is ilyen király volt. Jelleme hibátlan volt, soha nem hazudott és fenntartotta a vallási elveket. Az alattvalói elégedettek, boldogok és gazdagok voltak és tiszta uralkodása iránti hálából a Földanya rengeteg természeti kinccsel árasztotta el a birodalmát. A Bhāgavatam leírja Pṛthu Mahārāja, Kapila Muni és Ṛṣabhadeva életét is, akik mindannyian a Legfelsőbb Úr kiterjedései voltak és akik a legmagasabb szintű lelki tudást tanították. Olvashatunk gyermek szentekről, például Prahlāda Mahārājáról, aki soha, semmilyen megpróbáltatás hatására sem veszítette el a hitét Kṛṣṇa védelmében, és Dhruva Mahārājáról, aki páratlan eltökéltségének köszönhetően hat hónap után szemtől-szemben megláthatta az Urat. És elolvashatjuk Gajendra, az elefánt történetét, aki őszinte imáinak köszönhetően elnyerte az Úr Viṣṇu kegyét. Ezek az imák annak köszönhetően születtek, hogy Gajendra mélyen megvalósította: számtalan családtagja és barátai sem képesek megvédeni a krokodil támadásától – csak Kṛṣṇa mentheti meg. Kapila Muni történetéből megtudhatjuk hogyan tanította édesanyját a sāḥkhya filozófiára és ezzel hogyan szabadította fel őt az anyagi világból. A Śrīmad-Bhāgavatam oldalain láthatjuk, hogy mindezek az igaz királyok és bhakták felelősségteljes vezetőként teljesítették a kötelességüket, de közben csak egy céljuk volt: megalapozni a vallásos elveket és terjeszteni az Isten-tudatot. Ez a kötelessége minden államfőnek és felelősségteljes személynek. Másrészről a Bhāgavatam olyan királyokról is ír, akik a mohóságuk és túlzott hatalmuk miatt nem alapozták meg a vallási elveket és végül Kṛṣṇa, vagy energiái végeztek velük. Így a történelem jó és rossz oldaláról is tanulhatunk.
Mindezek igaz elbeszélések olyan kiváló személyiségekről, akik az előző yugákban éltek. Nem képzelgés, mitológia vagy modern találmány ahogy azt néhány mai tudós állítja, hanem Kṛṣṇa és bhaktái transzcendentális tettei, melyeknek az a célja, hogy felszabadítsák a feltételekhez kötött lelkeket és visszavigyék őket a lelki világba. A Bhāgavatam szerzője, Śrīla Vyāsadeva tökéletes és a műve is tökéletes. Ha a gyermekeink megértették a Bhāgavatam történelmét, akkor megfelelő rálátással tanulhatják majd a világi történelmet is.
A történelemtanulás azt jelent, hogy megtaláljuk minden élő és élettelen forrását. Még egy élettelen dolognak, mint a mikrofonnak is van egy forrása, történelme. Valaki összegyűjtötte a szükséges alkatrészeket és összerakta őket, hogy az eszköz a célnak megfelelően felhangosítsa a hangot a nagyobb közönség részére. Hasonlóan az egész teremtésnek is van történelme – ki teremtette, hogyan teremtette és mi a célja. Miután ezt megértettük az a legfontosabb, hogy a teremtést annak céljára használjuk. Ez a valódi tudás. Például, ha azzal töltjük minden időnket, hogy megpróbálunk rájönni hogyan teremtették a mikrofont: szétszedjük és tanulmányozzuk, de nem használjuk a megfelelő célra, akkor az erőfeszítéseink haszontalanok.
Śrīla Prabhupāda azt mondja, hogy a modern történészeket nem érdekli az, hogy megkeressék mindenek végső forrását, inkább a fizikai törvények és azok működése érdekli őket és az őket körülvevő világ csodái. Annyira megzavarja őket ez a fizikai csillogás hogy általában elfelejtik, hogy az Úr teremtette mindezt.
A Śrīmad-Bhāgavatam azonban azt tanítja, hogy Kṛṣṇa a teremtés forrása és legfelsőbb irányítója. Ennek az átmeneti anyagi teremtésnek az a célja, hogy eljuttasson bennünket az Istennek való meghódolásig, hogy visszamehessünk Istenhez. A Śrīmad-Bhāgavatam az a transzcendentális tudomány amely által megismerhetjük minden eredetét, Istennel való kapcsolatunkat és a kötelességünket, hogy jobbá tegyük az emberi társadalmat.
A Śrīmad-Bhāgavatam 11.2.14. magyarázatában ezt olvashatjuk:
”Ez a
bhāgavata történelem rendkívüli ereje a haszontalan világi történelmi leírásokkal szemben, amelyek végső soron céltalanok. Bár a világi történészek azzal keresnek igazolást a munkájukra, hogy tanulnunk kell a történelemből, a gyakorlatban azt látjuk, hogy a világ elviselhetetlen konfliktusba és káoszba fullad míg az állítólagos történészek csak tehetetlenül néznek. De a
bhāgavata történészek, akik hűségesen hallgatták a
Śrīmad-Bhāgavatamot, tökéletes és hatásos utasításokkal segíthetik a békés és boldog világ helyreállítását. Ezért azoknak, akik hajlanak arra, hogy történelmi tanulmányokkal gazdagítsák az intellektusukat, a
Śrīmad-Bhāgavatam történelmi elbeszéléseit kell tanulmányozniuk. Ez tökéletessé teszi majd mind az intellektuális, mind a lelki életüket.”
