
Ahogy cseperednek a gyerekek, és 6 éves kortól egyre növekszik az érdeklődésük a könyvek olvasása iránt, annál több Krisna-tudatos szülőben vetődik fel az a kérdés: Mit olvasson a gyerek?
Az aggódó kérdésfelvetés gyakran abból fakad, hogy miután a csemetéjük sikeresen elolvastott néhány mesekönyvet, úgy tapasztalják, hogy kifogytak a gyermekük számára ajánlható Krisna-tudatos olvasmányokból. Szerencsére azonban egyre növekszik azon magyar nyelvű, vaisnava kiadványok sora, melyek a kisebbeknek szólnak.
Természetesen először is meg kell nézni, hogy mennyi idős gyermekről van szó, hogy a korosztályának megfelelő olvasnivalót adhassuk a kezébe. A fő szempont azonban az, hogy mi az, ami érdekli. Lehet, hogy egy 10 éves gyermek olyan könyvet szeretne olvasni, ami kisebbeknek való, de ebben ne akadályozzuk, idővel utoléri a kortrsait. A lényeg, hogy élmény legyen neki az olvasás.
Az is előfordulhat, hogy gyermekünk a nagyobbaknak szánt könyvet szeretné olvasni. Ebben az esetben érdemes felhívni a figyelmét arra, nem biztos, hogy mindent érteni fog, s ez ne szegje kedvét az olvasás élményében. Ha úgy érzi jobbnak, bármikor félreteheti későbbre az adott írást.
Az alábbi listával szeretnénk ötleteket adni, hogy milyen egyéb lelki kiadványok érhetők el jelenleg is, amiket bátran olvashatnak a gyermekek. (A BBT, a Lál, a Bhaktivedanta Főiskola és a Krisna-völgyi Iskolai Könyvtár kiadványait külön színekkel jelöltük.)
- kb. 6 éves kortól ajánlható
Krisna Vrindávanában
Pancsa-tantra (hindu állatmesék erkölcsi tanításai)
A tenger és a kismadár (hindu állatmesék)
Gítá-máhátmya (A Bhagavad-gítá dicsősége)
Krisna minden inkarnáció forrása
- kb. 8 éves kortól ajánlható
Egy fazék bölcsesség (Történetek a híres Birbalról)
Sríla Prabhupáda élete
Prabhupáda-nektár
Tamala Krisna Gószvámí naplója (Sríla Prabhupáda itteni utolsó kedvteléseiről)
Az Úr Dzsagannátha kedvtelései
Dászó ‘szmi (Indradyumna Szvámí prédikálásáról)
Egy utazó prédikátor naplőja (Indradyumna Szvámí prédikálásáról)
Bhágavata.máhátmya (A Srímad-Bhágavatam dicsősége)
El nem mondott történetek a Rámáyanából
Yamunácsárya élete
Krisna mosolya
Az én hívem nem vész el soha
Indradyumna király története (Az Úr Dzsagannátha megjelenésének története)
Dzsagannátha Rádzsapurában
- kb. 10 éves kortól ajánlható
Rámájana
Mahábhárata
Bhaktisziddhánta Szaraszvati Thákura: Tanulságos történetek
Krisna-könyv
India rejtett kincse (képes ismeretterjesztő könyv a Krisna-tudatról)
Kérdések és válaszok a Krisna-tudatról (jól segíti a gyerekeket, hogy tudjanak másokat tanítani a Krisna-tudatról)
- kb. 12 éves kortól ajánlható
Az önmegvalósítás tudománya (Beszélgetések Sríla Prabhupádával a Krisna-tudat érdekes témáiról)
Úton önmagunk felé (Beszélgetések Sríla Prabhupádával a Krisna-tudat érdekes témáiról)
A Srímad-Bhágavatam történetei (A Srímad-Bhágavatam versei nagyon sok csodálatos lelki kedvtelést írnak le, melyeket a gyerekek szívesen olvasnak. A magyarázatok legtöbbször nehezebben érthetőek, de csak a verseket könnyen megérthetik)
Krisna-könyv
A Csaitanja-csaritámrita történetei (Csaitanja Maháprabhu életének történeteit nagyszeretik olvasni a gyerekek. Itt is érdemes csak a versekre szorítkozniuk, a magyarázatokat kihagyva.)
Bengáli vaisnava irodalom tőrténete (Kiemelkedő vaisnava tanítók élete)
- Kb. 14 éves kortól
Áldozatra születtem (csak lányoknak javasoljuk)
Hazatérés (pávani mátádzsí eltávozásánek története)
Vradzsa-lílá
Reméljük, hogy tudtunk ötleteket adni és segíteni mindenkinek, aki szeretné, hogy gyermeke Krisna-tudatos irodalmat olvasson.
Természetesen akadhatnak még bőven olyan Krisna-tudatos írások, melyek lemaradtak erről a listáról, ezért megkérnénk olvasóinkat, hogy ötleteiket írják meg a Hozzászólások rovatban a fentieken kívüli kiadványok címeivel és kiadójával együtt.
Köszönjük.