Hare Krisna kedves fiúk!
Ezen a héten Julius Caesarról és Augustus császárról fogtok olvasni. 21. lecke. 85-88.o.
Ezeket a kisfilmeket is nézzétek meg:
Mind a két királyt egy védikus uralkodóval kellene összehasonlítani. Lehet ugyanaz a védikus uralkodó mindkét személynél. (Akire gondolhattok: Prithu Maharája, Yudhisthira Mahárája, Rámacandra. Lehetnek általánosabb intézkedések, amiket tudtok, hogy mindenképpen megtörténtek az uralkodásuk idején. Gondoljatok azokra, amiket a királyokról tanultunk általánosságban.)
Először vizsgáld meg Caesart és azt a védikus királyt, akivel összehasonlítod. Mindegyiknek írd le a jellemző tulajdonságaikat, majd kettejük közé azokat a tulajdonságokat, melyek mindkettőre jellemzőek. Utána valamilyen színnel húzd alá azokat a tulajdonságokat a leírtak közül melyek szerinted mindenképpen fontosak egy uralkodónál. Az aláhúzás után pedig pár mondatban írd le a következtetéseket. Aztán ugyanezt csináld meg Augustusszal.
Majd ugyanígy oszlopszerűen írd le Caesar és a védikus uralkodó főbb intézkedéseit, és középre azokat az intézkedéseket, amelyik mindkettőre jellemző volt. Aztán megint húzd alá azokat valamilyen színnel, melyek fontosak, hogy megtörténjenek, és újra vonj le következtetéseket. Majd ugyanezt csináld meg Augustusszal.
Bála gopála
Hare Krisna kedves fiúk!
Múlt héten már megírtátok a dolgozatot a varnákból. Most egy izgalmas fogalmazást kellene megírnotok E/1. személyben vagy E/3. személyben. Te választod ki, hogy melyik varnába tartozó akarsz lenni, és annak a személynek az életrajzát kell megírni. A neveket is te találd ki.
Készítettem erre egy példát, egy bráhmanáról írtam:
Kr.e. 5800-ban, szeptember 26-án született. Apja Aruddha dása, a király egyik bráhmanája, anyja Lalitá, szintén bráhmana családban született, nagyon együttérző, mindig ételt oszt a szegényeknek.
5 éves koráig otthon nevelkedett szülőfalujában. Apjától kapott 3 évesen egy Gaura Nitái murtit, akiket onnantól kezdve egyedül imádott. 6 évesen elkerült egy közeli faluban élő Gaura Kisora guru gurukulájába a testvéreivel együtt. Főként a Bhagavad Gitát és a Srimad Bhágavatamot tanulmányozták, nagyon korán keltek, rendszeresen jártak a közeli Rádha-Krisna templomba és részt vettek az ottani murti imádatban.
10 éves korában megmarta egy kígyó, de a guruja mantrával meggyógyította. 25 éves korában, mikor befejezte tanulmányait, úgy döntött, hogy nőtlen marad. Apja közbenjárására ő is a királyi udvarba került, a király tanácsadója lett. Emellett áldozatokat mutatott be és sokszor megkérték, hogy meséljen történeteket a Srimad Bhágavatamból. A király mindig magával vitte, amikor egy másik ország királyával tanácskozott éleslátásának köszönhetően.
50 éves korában sannyási lett, amikor a király fia került a trónra. Megkérte a fiút, hogy 5 évig hadd zarándokoljon és közben tanítson. Végül 10 év lett belőle. Utána visszatért és a palota közelében nyitott egy ásramot, ahol több 100 tanítványával lakott. 20 éven át tanított itt. 80 évesen, amikor érezte a halála közeledtét, elment Vrindávanába és ott elhagyta a testét.