2021. szeptember 6. – október 15.

Felhívás és feladatleírások2021-ben kilencedszer hirdetjük meg „Mozdulj a klímáért!” felhívásunkat. Idén a Föld áll kampányunk célkeresztjében, úgy is mint egyetlen és szeretett bolygónk, és úgy is, mint az életet adó termőföld. Az iskolai kampányhét megrendezésére ismét hosszabb időszak áll rendelkezésre, 2021. szeptember 6. és október 15. között. A diákok mellett ismét várjuk az oktatási intézmények pedagógusainak, munkatársainak jelentkezését is! A feladatok között a koronavírus miatt ismét szerepelnek olyanok is, amelyek akár otthonról is megoldhatóak.  

Helyi kampányidőszak

Az iskolák maguk dönthetik el, hogy mikor szervezik meg a helyi kampányt 2021. szeptember 6. és október 15. között, így az kapcsolódhat az Európai Mobilitási Héthez, az október 10-i Komposztálási Ünnepnaphoz vagy más jeles naphoz, időszakhoz is. A helyi kampányidőszak legalább öt napos legyen, de lehet akár több hetes is. A beszámolók beküldésének határideje 2021. október 22.   

Jelentkezés

Jelentkezni a jelentkezési lap határidőre történő kitöltésével lehet az alábbi linken: https://forms.gle/qBUrfvT36wSS5HF19 

Jelentkezési határidő: 2021. szeptember 29. 

Nemcsak a diákok, hanem az iskola pedagógusainak, munkatársainak jelentkezését is várjuk! 

Elsősorban általános iskolák részvételére számítunk, de elfogadjuk óvodák és középiskolák jelentkezését is!  

Zöld mérföldek gyűjtése az akcióhéten

 Az elmúlt évekhez hasonlóan többféle tevékenységgel lehet zöld mérföldeket gyűjteni:

● 1 zöld mérföldet ér minden környezettudatos utazás (irányonként) gyalog, biciklivel, gördeszkával vagy tömegközlekedési eszközzel (egy tanuló egy hét alatt 5×2 mérföldet, azaz összesen 10 zöld mérföldet gyűjthet); 

● 2 zöld mérföldet ér egy olyan nap, amikor csak húsmentes és/vagy helyi alapanyagokból készült ételeket fogyasztott a résztvevő; 

● 3 zöld mérföldet ér személyenként bármely feladat megvalósítása (pl. egy 25 fővel megvalósult akció 3×25=75 zöld mérföldet ér); 

● 25 zöld mérföldet ér minden elültetett facsemete: őshonos fafaj vagy gyümölcsfa (az akcióban résztvevők zöld mérföldjeinek számítása az előző pont alapján történik). 

A zöld mérföldek számítása többféleképp történhet, napi vagy heti szinten, személyenként vagy osztályonként összesítve. Az akcióhét után a kapcsolattartó tanároktól az alábbi adatokat fogjuk kérni:

● A kampányban résztvevő diákok száma; 

● környezettudatos utazások száma; 

● húsmentes és/vagy helyi alapanyagos étkezéses napok száma; 

● közösségi, egyéni és kiscsoportos feladatban résztvevők száma; 

● elültetett facsemeték száma. 

Az összegyűjtött zöld mérföldek száma nem befolyásolja az értékelést, díjazást!  

Feladatok az akcióhéten

Ismét színes feladatcsokrot kínálunk az iskoláknak, köztük a koronavírus miatt olyanokat is, amelyek otthonról is megvalósíthatóak. A feladatok szabadon választhatók.   

Iskolai közösségi akció – Kötelező feladat

Több lehetőség közül legalább egy közösségi akció megvalósítását várjuk! 

Mozdulj a klímáért a Föld körül! – Kampányunkkal idén nem csak az Európai Klímaszövetség nemzetközi zöld mérföld gyűjtéséhez, hanem a World Climate March széleskörű kezdeményezéséhez is csatlakozunk. Ennek keretében Európa szerte arra biztatjuk az egyéni és közösségi résztvevőket, hogy szervezzenek 1,5 km-es felvonulást és fogalmazzanak meg üzeneteket a novemberi skóciai klímacsúcsra. Miért 1,5 km? Azért mert ezzel is szeretnénk a figyelmet felhívni arra, hogy az ENSZ klímacsúcson olyan döntéseket kell hozni, amelyek a globális felmelegedést 1,5 fokon belül tartják. A közösségi feladaton lehetőleg a kampányhét összes résztvevője vegyen részt! Az akcióról videós és fényképes beszámolót várunk. A videót ne csak nekünk, hanem a kampány oldalára is küldjétek el, ide: https://mtvsz.hu/worldclimatemarch 

A honlap 2021. szeptember 20-tól lesz elérhető!  

Közösségi komposztünnep – Október 10. a Komposztünnep napja 2010 óta. Ehhez a naphoz kapcsolódóan szervezzetek közösségi akciót, melynek keretében kialakíthatjátok, felújíthatjátok az iskola komposztálóját, rendbe tehetitek az iskolaudvart. Környezettudatos állófogadást rendezhettek helyi termékekből, hulladékmentesen. Játékos vetélkedővel színesíthetitek a programot. A közösségi programba próbáljatok minél több pedagógust és szülőt is bevonni! A beszámolóhoz vidám fényképeket, fotómontázst vagy videós beszámolót várunk. 

Egy Földünk van! – Ha mindenki úgy szeretne élni, mint egy átlag magyar, akkor 2, ha úgy, mint egy amerikai egyesült államokbeli, akkor 5 Földre lenne szükségünk! A korábbi kampányfelhívások egyik legkedveltebb közösségi feladata az óriási élőkép, aminek témájául idén a Földet javasoljuk. A résztvevők által formált képet egészítsétek ki üzenetekkel vagy akár aszfaltkréta rajzzal. A közösségi feladaton a kampányhét összes résztvevője vegyen részt! Az élőképet, amennyiben erre lehetőség van, próbáljátok meg felülről fényképezve – többszintes épületről vagy esetleg drónról – megörökíteni! Az akcióról fényképes vagy videós beszámolót várunk! 

Húsmentes nap a menzán – Ha az iskolátokban egy húsmentes napot tartotok a kampányban, azzal sokat tesztek az egészségetekért, de emellett hozzájárultok ahhoz is, hogy kevesebb üvegházhatású gáz kerüljön a légkörbe, és kisebb legyen az elfogyasztott ételetek ökológiai lábnyoma. A kampányon túl is vállalná a konyhátok, hogy heti egy napon húsmentes menüt tálal? Keressetek bennünket és mi tanácsokkal, receptekkel segítjük a megvalósítást! A beszámolóhoz egy vidám csapatképet, fotómontázst várunk a menzáról, a húsmentes menüvel. 

Közösségben otthonról – Ezzel a feladattal ismét arra a helyzetre készülünk, ha a koronavírus negyedik hulláma miatt esetleg otthonról zajlik az oktatás. A tanulók által egyénileg megfogalmazott üzenetekből, képekből készítsetek montázst vagy képvideót. A beszámolóhoz az egyéni alkotásokból összeállított alkotást várjuk. 

Akció a környezetért! – Idén is megvalósíthattok más közös akciót is, ha ennek feltételeit nevelőitekkel meg tudjátok teremteni. Lehet ez udvarrendezés, faültetés, virágosítás, fűszerkert létesítése, főzőklub rendezése saját alapanyagokból, csere-bere börze vagy zsibvásár helyi termékekből. Kérjük, hogy a főzőklubokon készült ételeket ne egyszer használatos tálakról, evőeszközökkel fogyasszátok el – gondoljatok a hulladékmegelőzés fontosságára! Az akcióról fényképes vagy videós beszámolót várunk!  

Egyéni és kiscsoportos szabadon választható feladatok

Szabadon választható, az alkotások készítése egyénileg vagy kiscsoportokban. A legjobb alkotásokat feladatonként díjazzuk. 

Földinduló – Csak egy Földünk van! Ebben a feladatban indulót – rövid, rímelő verset – várunk tőletek, amelyet aztán akár el is szavalhattok egyedül, segítő társaitokkal vagy a Mozdulj a klímáért a Föld körül! közösségi megmozdulásán. Beszámolóhoz az induló szövegét várjuk, de örülünk, ha annak elmondásáról készült videót is elkülditek. 

A legmenőbb komposztáló – A komposztáló hasznos, hiszen segít a szerves hulladékot hasznosítani, így a hulladékmegelőzés egyik legfőbb eszköze. A komposztáló menő is lehet; ha még nincs az iskolátokban komposztáló, készítsetek egyet! Használjatok hozzá feleslegessé vált anyagokat: raklapokat, bontott deszkákat vagy kerítésdrótot. Ha már van komposztálótok, dobjátok fel, fessétek le a deszkákat úgy, hogy feldobja az iskolaudvart, vagy egészítsétek ki olyan elemekkel, amitől vidámabb hangulata lesz (pl. valamilyen állatot formáz meg)!. Készíthettek lombkomposztálót is, ősszel úgyis aktuális. Gyűjtsetek bele faleveleket, és tavasszal, nyár elején nézzétek meg, milyen szép humusz lesz az őszi lombból! A lombkomposztáláshoz itt találhattok segítséget: https://humusz.hu/sites/default/files/Dokumentumok/komposztalas/lombkomposzt.pdf A beszámolóhoz a komposztáló(k) készítését és kihelyezését bemutató fényképes vagy videós beszámolót várjuk. 

Csírakép – Tudtátok, hogy néhány mag egészen gyorsan kicsírázik? Próbáljatok úgy képet készíteni, hogy a kis magokat nem egyenletesen, hanem valamilyen formában vetitek el az iskolakertben vagy egy csíráztatásra alkalmas tálcán. Dokumentáljátok fényképekkel, ahogy a magocskák megerednek és elkészül a csíraképetek. A beszámolóhoz fotósorozatot vagy az azokból összefűzött mozgóképet, videót várjuk.

Földszín – Barna, vörös, narancs, sárga, zöldessárga – ezek a tört, meleg színek a földszínek. A feladat keretében olyan alkotásokat várunk, amelyek ezen színek felhasználásával készültek és kapcsolódnak a kampány témájához, a Földhöz és a természethez. Legyetek bátrak és tényleg használjátok a földet a színezéshez! Nem csak rajzlapon, hanem az iskolaudvar betonozott vagy aszfaltozott udvarán is dolgozhattok. A beszámolóhoz az alkotásokról készített fényképeket várjuk, és örülünk, ha a képeken az alkotók is szerepelnek! 

Földalatti főzőklub – Készítsetek olyan ételeket, amelyhez a hozzávalók a föld alól kerülnek az asztalra: répák, retkek, petrezselyem, paszternák, krumplifélék, hagymák, céklák, csicsóka – lehet nyersen, párolva, főve vagy savanyítva. Az ételek legyen húsmentesek! A főzőklub keretében készült ételek kóstolója kapcsolódhat a „Húsmentes nap a menzán” közösségi feladathoz. A beszámolóhoz recepteket és fényképeket várunk a főzőklubról és az elkészült ételekről valamint alkotóikról. 

A virtuális klímatúra idén is az Európai Klímaszövetség kampányához és a klímacsúcshoz kapcsolódik; a kampányba bekapcsolódott gyerekek által jelképesen összegyűjtött mérföldeket eljuttatjuk a döntéshozó politikusoknak. 

Részletek a korábbi kampányokról az Éghajlatvédelmi Szövetség honlapján http://www.eghajlatvedelmiszovetseg.hu/index.php/mozdulj-a-klimaert és közösségi oldalán https://www.facebook.com/KlimaveddVelem olvashatók. A kampány idején érdemes közösségi oldalunkat követnetek, ahol próbálunk ötleteket adni a közösségi és kiscsoportos feladatokhoz! 

Bővebb információ: Lugosi Bea 70 513 6136 és Lajtmann Csaba 30 232 6658, valamint a [email protected] címen.

Az akció végén a legjobb egyéni és csoportos feladatok készítőit környezettudatos ajándékokkal díjazzuk.

A kampány az Agrárminisztérium Zöld Forrás programjának, a Proveg International és az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg.

Győr, 2021. augusztus 31.   

Lajtmann Csaba, Éghajlatvédelmi Szövetség

Horváth Ferenc, Reflex Környezetvédő Egyesület

Kapitányné Sándor Szilvia, Magyar Természetvédők Szövetsége  

Related posts