Kertészkedés

Māli akkor kapta első földecskéjét szüleitől, amikor 5 éves lett. 60 cm széles, 1 m hosszú volt kiskertecske volt. Úgy gondolta, ez nem lesz elég nagy neki.Fontos, hogy a rövid karjaiddal elérd az ágyás közepét! -magyarázták neki a szülei.
– Ha sok örömöd telik a kertészkedésben, jövőre kaphatsz hozzá még egy kis darabkát!

Édesapja, Krisi papa először körberakta a területet deszkákkal.

– Ha esik az eső, bemegy a víz a deszka elé és nem kell a sárban taposnod, mondta az apukája.

Először fellazította neki a földet ásóvillával hiszen ilyen szerszám nincs gyerekméretben. A talaj lazítása nagyon fontos, mert azután a növények mélyebben le tudnak hatolni a földbe. A többi munkát már Māli egyedül végezte. Kiszórt egy kis trágyát a földre majd gereblyével elkeverte a felső földréteget a trágyával. Ezután megöntözte a földet, így a víz még mélyebbre mosta a trágyát a talajban. Ekkor Māli hozzáfogott megtervezni, milyen zöldségeket szeretne ültetni az ágyásaiba. Abban biztos volt, hogy korai zöldségeket szeretne. Apukája azt mondta, hogy a zöldségeknek akkor a kezdődik a tavasz, ha virágzik az aranyvessző a pitypang és a cseresznyefa. Addig még nem elég meleg nekik a föld.Hát akkor most kiválogatom a tavaszi vetőmagokat és már indulok is!

– Ne menj sehová, Māli! A növények olyanok, mint a gyerekek. Nem mind szeret együtt nőni, veszekszenek. Most megtanítom neked, melyik zöldség melyikkel barátkozik, jó?

– Kíváncsi vagyok nagyon!

A zöldbab szereti a karalábét, salátát, uborkát, paradicsomot, burgonyát céklát és a borsikafüvet.
A borsó szereti a sárgarépát, hónapos retket, uborkát, salátát, salátát, karalábét és kaprot.
Az uborka szereti zöldbabot borsót, céklát, salátát, kaprot.
A burgonya szereti a karalábét, spenótot, zöldbabot, borsmentát.
A karalábé szereti a zöldbabot, spenótot, céklát, salátát borsót és a burgonyát.
A sárgarépa szereti a paradicsomot, retket, borsót salátát és kaprot.
A hónapos retek szereti a salátát, zöldbabot, spenótot, paradicsomot, karalábét, borsót, sárgarépát, zsázsát.
A cékla szereti a karalábét, salátát, a kaprot és az uborkát.
A saláta szereti a hónaposretket, sárgarépát, uborkát, paradicsomot, zöldbabot, céklát, karalábét, borsót, kaprot, borsmentát.
A spenót szereti a paradicsomot, zöldbabot, retket, karalábét, burgonyát.
A paradicsom szereti a sárgarépát, spenótot, céklát, hónaposretket, salátát és karalábét.

Māli minden zöldséget szépen lerajzolt, hiszen írni még nem tudott. Utána órákon át azzal játszott, hogy kitalálja melyik zöldség melyik zöldséget nem szereti.

Végül így szólt:

– Māli szereti a sárgarépát, tehát a sárgarépa barátait ültetem a kiskertembe.

Anyukája nagyon örült, de mivel már kezdett későre járni, ágyba dugta Mālit.

Māli még álmában is kertészkedett. Egy salátakunyhóban lakott a káposztafélék családja. Ott volt nagypapa a lilakáposzta és nagymama a fejeskáposzta. Apuka a karfiol volt, felesége a brokkoli. Kisfiuk volt a kelbimbó. Azon tanakodtak, hogyan juthatnak egyszerre Krisna elébe. Egyszer csak arra jött egy kislány, kihívta őket a házikójukból.

– Krisnának főzök ebédet, eljönnétek velem?-kérdezte.
– Hát persze, de fel tudsz minket egyszerre ajánlani Krisnának?
– Ha eljön velünk a burgonya is, akkor sikerülhet. A lilakáposzta, téged megpárollak és öntök rád tejfölt, finom saláta lesz belőled! Fejeskáposzta, te a wokba ugorhatsz, ha eléggé megpuhultál, adok melléd egy kis sült krumplit és már kész is a finom sült szabji! Kelbimbócska és Brokkoli, belőletek pedig párolt szabji készíthető! Karfiol, belőled lesz a pakora!

A káposztafélék boldogan ugrottak a kislány kosarába, Krisna pedig nem tudott betelni a zöldségek finom ízével. Māli anyukája meglepetten vette észre, hogy kislánya álmában nevet.
Ti tudjátok, minek örült?

Related posts