A templomban
Venu és Vikrama újabban sokat játszanak, találkoznak együtt, közös programokat szerveznek. Egyik nap megbeszélik az iskolában, hogy másnap találkoznak a reggeli programon a templomban.
- Vikram, jössz holnap a templomba?-kérdezi Venu
- Miért Te? –kérdi vissza Vikram.
- Igen, megyünk anyukámmal. Leszünk együtt?
- Akkor én is megyek apával! Kiáltja lelkesen Vikram.
Másnap reggel mindketten ott feszítenek a Mangala áratin. Vikram nagyon álmos, de erőt merít abból, hogy Venu szépen áll anyukája mellett és énekel. Venu nagyon szeret énekelni és szép hangja is van. Vikram nagyon ügyes zenész, de énekelni nem annyira szeret. Kicsit unatkozik, és a japaidőben odamegy Venuhoz.
- Venu, jössz játszani?
- Igen, jövök, de előbb befejezem ezt a körömet, hiszen emiatt keltünk korán, hogy tudjak japázni is a bhaktákkal itt Tulasi Devi előtt.
Vikram kicsit feszeng, mert ő nem hozta el a japáját, ő inkább játszani szeretett volna Venuval. De megvárja barátját, amíg az végez a körével.
- Itt vagyok Vikram, mit játsszunk?
- Szerintem gyere, és futkározzunk kint a folyósón, mert akkor apa is látja, merre vagyunk, meg mi is jól érezzük magunkat.
- OK, – szólt Venu, – menjünk!
Venu elkéredzkedett anyukájától, és kimentek a folyósóra. A folyósón aztán elkezdtek kergetőzni. Igen ám, de éppen fel lett mosva a padló, és Vikram elesett, nagyon beütötte a térdét. Sírni nem mert, mert őt aztán kemény fából faragták, de nagyon fájt a térde, így elment a kedve a futkározástól.
Venu anyukája észrevette, hogy történt valami, és kijött utánuk.
Miután megtudta, hogy mi történt, így szólt:
- Gyerekek, azt hittem tudjátok, hogy a templomban, sem a templomszobában, sem a folyósón, de ha sokan vannak, még a templom előtt sem szaladgálunk!
- De miért- kérdezte Vikram?
- Csodálkozom, hogy épp te kérdezed! – mondta erre Venu anyukája. Nem fáj eléggé a lábad?
- De igen, de tudom, hogy egyébként sem szabad futkorászni, még az iskolában sem, csak nem tudom, hogy miért! – válaszolta Vikrama.
- Egyrészt, mert balesetveszélyes, mint ahogyan azt Te is tapasztaltad. Aztán meg akadályozzuk másoknak a szabad közlekedést, ha mindig nekiszaladunk valakinek. Harmadrészt ez nagyon távol áll a jóság minőségétől, és nem való a templomba! Itt mindenki szépen, lassan, megfontoltan és tudatosan közlekedik, nem ész nélkül rohangál – magyarázta tovább Venu mamája.
- De hát akkor egy gyerek nem is rohangálhat? – kérdezte elkeseredve Venu.
- Dehogynem, arra való a szabadtér, a focipályák és a tornaterem. Sőt, otthon az udvaron is rohangálhatsz, mi több, az utcán is! Egy csomó hely van, ahol ezt megteheted, de mindent arra kell használni amire való, így kevesebb baj történhet és nem zavarunk vele másokat!
- Rendben, értem már, mondta Vikram.
- Ha gondoljátok, kisétálhatunk a Gosalába, megnézni a reggeli fejést! – kapcsolódott bele a beszélgetésbe Vikram apukája, aki már egy ideje figyelte, hogy a gyerekek Venu anyukájával valami fontos témáról beszélnek.
- Jaj de jó, kiáltották szinte együtt a fiúk.
Azzal Vikramanak a térdfájása egy szemvillanás alatt elmúlt, és nagy vidáman elindultak a Gosalába. Épp akkor kezdődött a fejést, és amikor már a harmadik tehenet fejték, a tehenész prabhu megkérdezte tőlük: Hé fiúk, nincs kedvetek megtanulni, hogyan kell fejni?
- De, nagyon is! – kiáltotta Vikram.
Mire észbe kaphattak volna, már mindketten ott ültek egy egy boci mellett, és két tehenész segítségével már fejték is a teheneket.
Aztán nagyon lelkesen visszamentek a templomba, és a Deity-greeting alatt azon meditáltak, hogy milyen kegyes Radhe-Syama, hogy ilyen különleges szolgálatban lehetett ma részük.
