A közös játék nagyban
Purna és Venu már egy ideje a legjobb barátok voltak, bár régebben sokat veszekedtek, de most már elválaszthatatlanok. Mindig mindent együtt akarnak csinálni, mindig együtt akarnak játszani. Sokszor a véleményük is hasonló, bár már megtanulták, hogyan képviseljék a saját véleményüket akkor is, ha a másikuk mást gondol bizonyos dolgokról.
Nemrég felfedezték, hogy vannak más gyerekek is körülöttük, különösen, amióta iskolába járnak. Többször előfordult, hogy csatlakozni akart hozzájuk valaki más is, amikor játszottak.
- Haribol, beállhatok én is? – kérdezte egy alkalommal Gjána, amikor leültek caturajival játszani.
- Hát nem tudom, – mondta Venu – akkor páratlanul leszünk…
- Idehívom még Vanamálit is, biztosan szívesen beállna! – válaszolja erre Gjána.
- Jaj, csak őt ne! – mondja Purna, – ő nem tud olyan jól játszani, múltkor is, amikor vele voltam szövetségben, mindent rosszul csinált és veszítettünk!
A kicsit távolabb álló Vanamáli meghallja ezt, hiszen a nevére mindenki felkapja a fejét. Nem szól semmit, úgy tesz, mint aki nem hallotta, hogy róla volt szó, de azért tovább fülel, hátha elcsípi még, mit gondolnak róla az iskolatársai.
- Szerintem, ha sose veszitek be, akkor nem is fog jobban játszani – mondja Gjána.
- Ugyan már, őt csak a gyógynövényei érdeklik!- mondja erre Purna, nem hiszem, hogy szeret játszani, miközben féloldalasan sandít Vanamáli felé, mert megsejti, hogy esetleg meghallhatott valamit a beszélgetésből.
- Hát kérdezzük meg! – mondja erre hetykén Venu, és odakiált Vanamálinak.
- Hé, Vanamali, érdekel még téged valami más is a gyógynövényeken kívül? Ha igen, akkor gyere játszani, legalább megint tudok nyerni, ha nem velem leszel!
Vanamáli odafordul, és szó nélkül nemet int a fejével.
- Na látod, tudtam, hogy úgysem fog akarni jönni! – mondja diadalittasan Venu.
- Szerintem te sem jöttél volna, ha ilyen „kedvesen” hívnak – mondja Gjána. Tudod azzal, ahogyan hozzá szóltál, már rögtön elvetted a kedvét. Figyelembe kéne venned, hogy még kezdő ebben a játékban és inkább segítened kéne, mintsem megalázni, hogy attól érezd különbnek magad, hogy te jobban tudod…
- Nekem itt te ne okoskodj, Gjána, nem szeretnénk, ha jönne játszani és különben is, téged sem hívtunk. Úgy játszunk, ahogyan szeretnénk, viszlát!
Gjána otthagyta a felfuvalkodott Venut és Purnát, és inkább más elfoglaltság után nézett.
A szünet után elkezdődött a tanóra.
A tanárbácsi a 21 fontos tulajdonságról beszélt, azon belül is arról, hogy mennyire fontos az egymás iránti tisztelet.
- Tudjátok gyerekek, mit jelent a trinád api sunicena vers magyarul?
Több gyerek is jelentkezett, végül Purnát szólította fel a tanár bácsi.
- A fordítása: Légy alázatosabb egy fűszálnál és türelmesebb, mint egy fa, ne várj el tiszteletet, de minden tiszteletet adj meg másoknak. Ilyen hangulatban képes leszel állandóan énekelni a szent nevet.
- Nagyon jó Purna, köszönöm – mondta a tanár úr. – Tudnál erre példát is mondani a saját életedből? Amikor alázatos voltál, nem vártál el tiszteletet, de te megadtad azt a másiknak?
Purna így szólt: – Hát, most nem jut eszembe ilyen történet.
- Valaki más?
Venu csak lapított, mert még frissek voltak az élményei a szünetből, amikor bizony nem pont azt testesítette meg, hogy megadja a tiszteletet valakinek,- de nem szólalt meg.
Gjána ugyanerre gondolt, de nem akarta kellemetlen helyzetbe hozni a társait, mégis úgy érezte, hogy beszélnie kell.
- Én már láttam olyan szituációt, amikor valaki nem kapta meg a minimális tiszteletet, de nem tudom, hogy alázatában nem szólt semmit, vagy csak amiatt, mert annyira fájt neki, ahogyan beszéltek róla…
- Hát igen, ilyen helyzetben amit fel lehet ismerni, az az, hogy a másik fél nem adta meg a tiszteletet, és talán elvárta, hogy ezzel ő maradjon a tisztelet tárgya… Hogyan lehetne helyrehozni egy ilyen szituációt? – kérdezte a tanár bácsi.
Egy ideig csend volt, majd Venu feltette a kezét:
- Tessék Venu, mi a véleményed?
- Én csak azt szeretném mondani kérem, hogy nagyon ostobán viselkedtem a szünetben Vanamálival.
- Nocsak – vonta fel a szemöldökét a tanár bácsi, mi történt?
- Hát Gjána szeretett volna beállni közénk játszani, és ajánlotta, hogy vegyük be Vanamalit is. Én meg nem igazán akartam, mert Purnával szerettem volna tovább játszani, és elkezdtem Vanamalit leszólni, mert legutóbb sem játszott túl ügyesen. Aztán elhívtam játszani, de úgy, hogy véletlenül se legyen kedve beállni, amitől gondolom ő nagyon rosszul érezte magát. Úgyhogy példát is mondtam most, meg bocsánatot is szeretnék tőle kérni! – mondta most már remegő hangon Venu.
- Hm, ez nagyon szép volt tőled Venu. Vajon, Vanamali most mit érez?
Minden szem Vanamalira szegeződött.
Vanamali kicsit elpirult, majd megszólalt:
- Hallottam már korábban is, hogy rólam beszélnek, azt is hallottam, hogy mit, és bevallom, tényleg nem esett jól…Aztán meg az a nyílt „felkérés”, hogy jöhetek játszani, de úgyis béna vagyok sem hozta meg a kedvem a játékhoz! … De most, hogy ezt nyíltan kimondta Venu, minden rossz érzésem, fájdalmam és haragom is nyomban elszállt.
Venu fellélegzett, sokkal jobban érezte magát, megkönnyebbült. Purna is megszólalt ekkor:
- Valójában én kezdtem a dolgot, én mondtam először, hogy ne hívjuk, mert ügyetlen! Venu csak utána viselkedett így, amikor én ezt már megfogalmaztam, úgyis mondhatnánk, hogy én voltam az elindítója, hogy így alakult. Nagyon sajnálom, kérlek Vanamali, ne haragudj ránk!
Vanamali mosolygott és jelzett, hogy nincs gond.
Kicsengettek, épp jókor, mert már úgy érezték, a téma eléggé ki van tárgyalva.
Tízórai szünet volt, így nem maradt idő a játékra, pedig Venu már nagyon tervezte, hogy fogja a közös játékot most másképp csinálni.
A következő szünetben odament Vanamalihoz.
- Szeretnéd ha megtanítanék pár fogást, mielőtt leülünk közösen játszani?
- Oh, az nagyszerű lenne! De mit szól majd Purna, hogy addig nem lesz kivel játszania?
- Óh, ne aggódj miatta– szólt nevetve Venu, – nézd csak Purnát!
Purna és Gjána ültek a sarokban és caturaji-ztek ketten.
- Látod, ők is arra gyakorolnak, hogy mire te is bevetésre kerülsz addigra felkössék a gatyájukat!- mondta nevetve Venu .
