2022.05. 02-04.magyar 4.osztály fiú

Hétfő 

Nyelvtan: Tollbamondás 

Olvasás: Tk. 127-128.Old szöveg részekre bontása, vázlatírás

Kedd

Nyelvta:Mf. 67-68.old

Fogalmazás: Mf 72.old

Szerda

Szövegértés: 

A király lustája dolgozik

Bujkó, Má­tyás ki­rály lus­tá­ja bé­ké­sen hor­kolt a ki­rály sát­rá­ban. HOL ALUDT BUJKÓ?

Má­tyás ki­rály éj­sza­ka is a ka­to­nák kö­zött volt, a ve­zé­rei­vel be­szélge­tett, az el­len­sé­get kém­lel­te. Bujkó he­lyet­te is aludt. MIT CSINÁLT MÁTYÁS KIRÁLY ÉJSZAKA?

Ko­rán reg­gel egy zsoldos katona ke­res­te Má­tyás ki­rályt. KI KERESTE MÁTYÁS KIRÁLYT?

– Menj be a sá­tor­ba, és várd meg ott! – mond­ta a ka­to­ná­nak az egyik aj­tón­álló. Titusz, a zsoldos katona annyi­ra iz­ga­tott volt, hogy alig tu­dott figyel­ni. Azt hal­lot­ta csak, hogy be­me­het a ki­rály sát­rá­ba. MIT HALLOTT MEG TITUSZ?

Szed­te is a lá­bát. Amint be­ért a tá­gas sá­tor­ba, lát­ta, hogy egy széles ágyon fek­szik vala­ki, és jó han­go­san hor­kol. MIT LÁTOTT, HALLOTT TITUSZ MÁTYÁS KIRÁLY SÁTRÁBAN?

– Biz­to­san a ki­rály al­szik itt – gon­dol­ta –, mert tény­leg ki is alud­na más a ki­rá­lyi sá­tor­ban? A király ak­kor al­szik, ami­kor akar. Azt tesz, amit akar. Azért ki­rály.

MIT GONDOLT A KATONA, KI ALSZIK A SÁTORBAN?

Az­tán közelebb ment az ágy­hoz, és jó han­go­san kö­szönt, hogy ész­re­ve­gyék. Bujkó meg­moz­dult, és fél szem­mel a ka­to­ná­ra né­zett. Rög­tön meg­is­merte Tituszt. „Na ez a jó­ma­dár mit akar­hat Má­tyás ki­rály­tól? – gon­dol­ko­zott Bujkó. – Majd én ki­szedem be­lőle!” Az­tán ki­nyi­tot­ta a má­sik sze­mét is.

77– Ki van itt? – kér­dez­te meg­má­sí­tott han­gon.

– A leg­hű­sé­ge­sebb ka­to­nád, fel­sé­ges uram, Titusz a ne­vem.

MIT GONDOLT TITUSZ, KIVEL BESZÉL?

– Ha­jolj meg! – för­medt a ka­to­ná­ra Bujkó.

Titusz meg­ha­jolt.

– Job­ban ha­jolj meg, nem hal­lok sem­mit.

– Mit akar hal­la­ni fel­sé­ged? – kér­dez­te ijed­ten a ka­tona.

– Azt, hogy kop­pan a fe­jed a föl­dön. Úgy lát­szik, nem is­me­red az

ud­va­ri szo­kást.

MIT MONDOTT BUJKÓ, HOGYAN KELL MEGHAJOLNI?

Titusz er­re mé­lyen meg­ha­jolt, a fe­je kop­pant a föl­dön.

– Most már hal­lot­tam vala­mit, de még egy­szer sze­ret­ném hal­la­ni

han­­go­­sab­ban.

Titusz új­ra meg­ha­jolt. A fe­je ak­ko­rát kop­pant, hogy majd el­szé­dült.

– No még egy­szer! Há­rom a ma­gyar igaz­ság! – kö­ve­tel­te Bujkó.

Mit volt mit ten­ni, a ka­to­na új­ra meg­ha­jolt. Most már nem­csak a

fe­je kop­pant, ha­nem az or­ra is.

HÁNYSZOR KELLETT MEGHAJOLNIA TITUSZNAK?

78– Ez már rend­ben van. De a hű­sé­ges alatt­való­nak is­mer­nie kel­le­ne

az il­le­met! – mond­ta Bujkó ki­csit szemrehányóan.

– Majd meg­ta­nu­lom, fel­ség, bo­csáss meg tu­dat­lan fe­jem­nek – ri­mán­

ko­dott Titusz. – Szor­gal­ma­san gya­ko­ro­lom min­dennap.

MIT FOG GYAKOROLNI TITUSZ?

– Nos, hát mit kí­vánsz? – kér­dez­te ke­gye­sen Bujkó.

Titusz ki­húz­ta ma­gát, meg­iga­zí­tot­ta a ru­há­ját, és így kezd­te:

– Az ag­gó­dás kény­sze­rít rá, hogy fel­sé­ged szí­ne előtt be­vá­dol­jam

egy hűt­len vi­té­zét. Ag­gó­dom fel­sé­ged éle­téért, tá­bo­runk biz­ton­

sá­gáért és ha­zánk sza­bad­sá­gáért.

– Mit vé­tett el­le­nem az a vi­téz? – sza­kí­tot­ta fél­be Bujkó.

– Könnyel­műen el­hagy­ta az őr­he­lyét.

MIT CSINÁLT AZ A HŰTLEN VITÉZ?

Ha én vé­let­le­nül nem já­rok ar­ra, ak­kor el­len­sé­ges ké­mek jöt­tek

vol­na a tá­bo­runk­ba. De én na­gyon éber vol­tam, gyors, a kar­dom

pe­dig éles.

– Hm… – dör­mö­gött a ki­rály lus­tá­ja. – Ki volt az a hűt­len vi­téz?

– Kinizsi Pál – mond­ta bol­do­gan a ka­to­na.

KIT ÁRULT BE TITUSZ?

79– Mind­járt gon­dol­tam, amint meg­lát­ta­lak – dünnyög­te Bujkó. – Mit mond fel­sé­ged? – Azt, hogy mind­járt gon­doltam, amint meg­lát­ta­lak, hogy te hű­sé­ges és vi­téz ka­to­nám vagy. Meg­ér­dem­led, hogy nagy ju­talom­ban ré­sze­sülj. Ha­ma­ro­san meg is ka­pod. Most el­me­hetsz, de el ne fe­lejts meg­ha­jol­ni! – szólt szi­go­rúan Bujkó.

MIT IGÉRT BUJKÓ TITUSZNAK?

Titusz na­gyon bol­dog volt, hogy si­ke­rült Kinizsi Pált be­árul­ni a ki­rály­nál, és nagy ju­tal­mat is re­mél­het. Lel­ke­sen meg­ha­jolt, a fe­je jó han­go­san kop­pant a föl­dön. – Nem így, nem így, te ok­ton­di! – szólt rá mér­ge­sen Bujkó. – Me­gint nem tu­dod az il­le­met? Ha ki­fe­lé mész, ak­kor for­dít­va kell meg­hajol­ni! Hát­tal ne­kem. MIT MONDOTT BUJKÓ, HOGYAN KELL MEGHAJOLNI, HA KIFELE MEGY?

Titusz en­ge­del­me­sen meg­ha­jolt hát­tal Bujkónak. Az meg ki­dug­ta a lá­bát a ta­ka­ró alól, és olyat rú­gott be­le, hogy Titusz ki­gu­rult a sá­tor­ból. Bujkó han­go­san ki­ál­tott utána: – Ez az árul­ko­dó bé­re! Bujkótól, a ki­rály lus­tá­já­tól kap­tad, el ne felejtsd!

MIT KAPOTT TITUSZ?

Az­tán új­ra ké­nyel­me­sen el­he­lyez­ke­dett az ágyon. – Me­gint hogy el­fá­rad­tam! Nem való ne­kem ez a királyoskodás – só­haj­tott. – Mikorra tu­dom ki­pi­hen­ni ma­gam? – ásí­tott ag­go­dal­masan, majd be­for­dult, és hor­tyo­gott to­vább.

Hasonló módon kell elolvasni és kérdéseket feltenni a Tk. 141.old-n található húsvéti szöveghez. 

Srímad Bhágavatam:

1. ének második fejezetének verseinek

Vázlatához rajzok készítése a füzetbe:

Sūta Goswāmi örült a szentek kérdéseinek, melyek arról szóltak, hogy hogyan lehet segíteni a Kali-yuga embereinek.

Mielőtt elkezdett beszélni, felajánlotta a hódolatát.

A szerencsétlen Kali-yuga embereinek ki kell használniuk az emberi létforma lehetőségét, hogy örök lelki hasznot kapjanak belőle.

Amikor hallunk, beszélünk az Úr Kṛṣṇáról, vagy amikor emlékezünk Rá vagy imádjuk Őt, az összes önző vágyunk el fog tűnni.

Kṛṣṇa személyesen fogja kitisztítani a szívünk, amikor hallunk Róla vagy a bhaktákat szolgáljuk.

Meg fogunk szabadulni az anyagi energia három kötőerejétől és teljesen tisztává válunk.