A közös játék
Púrna és Vénu ugyanazon a helyen születtek. Púrna reggel, Vénu pedig délután látta meg a napvilágot. De ugyanazon a napon. A szüleik jó szomszédok voltak, azt remélték, jó barátságban lesz majd a két fiú is.
Mindkét baba ugyanakkora súlyú volt, szemük kék volt, a hajuk szőke, mintha csak ikrek lettek volna. Bárki, aki látta őket meglepődött, hiszen kicsinek annyira egyforma volt a két fiú. Most, hogy már nagyobbacskák lettek pedig olyanok, mint a tűz és a víz. Púrna alacsony volt és dundi. Pufók arcáról barna szemecskék mosolyogtak ki és fejecskéje kopasz volt, egy szikhával a feje tetején, mint a bráhmanáknak általában. Bár még kicsi volt, fehér ruhát viselt és nagyon vigyázott rá, hogy ne piszkolja össze magát. Vénu magas volt és vékony. Zöld szemei voltak, haja barna hullámos volt. Nagyon szerette a szép színeket, ezért a ruhája is szép színes volt. Látszólag már semmi közös nem volt bennük. Mégis mindig ugyanazzal a játékkal akartak játszani, persze nem egyformán. Púrna gurigázni akart a labdával, Vénu dobálni akarta. Púrna simogatni akarta a bocikat, Vénu kagylókürtöt akart fújni az örömükre. Persze a bocik elszaladtak, amikor meghallották a hangos búgást. Vénu virágfüzért akart készíteni a virágokból, Púrna puspandzsalit akart tartani. Púrna acsmanát akart venni a vízből, Vénu pedig Hólit játszani.
Eleinte sokat sírtak, hátha az játszhat majd a játékkal, aki hangosabb. Aztán összevesztek, mert aki erősebb, az el tudja venni a gyengébbiktől a játékot. Aztán megpróbálták tönkretenni egymás játékát, mondván: ha én nem játszhatok, te se örülj! Aztán egyszer csak nagyon meglepődtek. Púrna anyukája, Bhakti mama elvette tőlük az aznapi kedvenc játékukat, a csengőt. Mindkettőjüktől. Tényleg elvette. Felrakta a legmagasabb szekrény tetejére. Nem használt a sírás, könyörgés. Azt mondta a fiúknak, hogy vissza se adja, amíg nem tudnak közösen játszani veszekedés nélkül. A fiúk döbbenten ültek. Együtt játszani ugyanazzal a játékkal? Azt meg hogy kell?
Miután látták, hogy Bhakti mama komolyan gondolja, hogy nem kapják vissza, Púrna törte meg a jeget:
- Te mit akartál játszani?-kérdezte Púrna óvatosan?
- El akartam énekelni Krisna örömére a legújabb dalt, amit apukámtól tanultam, mondta Vénu és már rá is zendített:
Rádháráni ki dzsáj
Maháráni ki dzsáj
Bolo Varsana ráni ki dzsáj dzsáj dzsáj
Thakuráni ki dzsáj
Hari pyári ki dzsáj
Vrishabánu duláli ki dzsáj dzsáj dzsáj
- A csengővel akartam zenélni a dobhoz, gondoltam Krisna úgy elégedettebb lesz. És te mit akartál játszani?
- Én pedig azt terveztem, hogy ebédet főzök Krisnának, és miután felajánlottam, áratit is tartok, pont úgy, ahogyan az én apukámtól láttam.
- Mi lenne,- kérdezősködött tovább Púrna,- ha először készítenénk Krisnának datolya falatkákat! Utána felajánlanám és áratit tartanék.
- Már megint egyedül akarsz játszani!- zsörtölődött Vénu.
- Dehogyis. Ajánlás alatt te énekelhetnéd a Rádháránis dalt, árati közben pedig tarthatnál egy igazi kirtant. Lehet, hogy a többi gyerek is csatlakozna hozzánk.
Ha tényleg csatlakoznak, akkor árati végén szétoszthatnánk a mahápraszádamot is, mit szólsz hozzá?
- Én nem tudok datolyafalatkákat készíteni!-felelte duzzogva Vénu.
- Megtanítom, nézd! Fogod a datolyád, kiveszed belőle a magot. Utána gyúrsz egy pici marcipángolyót és beteszed a mag helyére. Kész is van a finom édesség, Krisna örömére.
- Megpróbálhatjuk.- egyezett bele Vénu. Szerinted visszakapjuk a csengőt, ha nem veszekszünk miatta?
- Próbáljuk meg! Anya nem mérges ránk, csak meg akarta nekünk tanítani a helyes viselkedést.
- Most már tudunk szépen együtt játszani. Visszakaphatjuk a csengőt?- kérdezték egyszerre.
- Persze, használjátok egészséggel!
Így is lett. Ettől a naptól fogva tényleg újra jó barátok lettek Púrna és Vénu. Már nemcsak ugyanazzal a játékkal játszottak, hanem együtt is. Ha labdázni akartak, feldobták, olyan magasra, ahogy csak bírták, ha bocizni akartak, először megsimogatták, aztán pedig zenéltek neki.
Ha Púrna acsmanát akart venni, Vénu is úgy tett. Aztán együtt Hóliztak boldogan. Ha virágot találtak, virágfüzért készítettek, felajánlották, majd a maradék virágokból puspandzsalit tartottak.
