Kedves Szülők!

Idei szorgalmi időszaki utolsó hírlevelünkben szeretnénk megosztani pár fontos és közérdekű infot.

  1. Iskolai átalakítások

Elkezdődtek a várva várt átalakítási műveletek az új épületben. Első körben a zuhanyzók beépítésére kerül sor, majd ezzel párhuzamosan az Elefántos gurukula kisebb tatarozását végzik. Ha ott végeznek, a fiúk átköltöznek abba az épületbe, ideiglenesen mindneki, mert közben elkezdődik az új épületben a galéria építése, mely várhatóan a búcsúi elkészül.

  • Pontvelem akció

Idén újra részt veszünk a korábban is ismert Pont velem elemgyűjtő akcióban. Ehhez minden gyermek kapni fog egy elemgyűjtő dobozt, amit majd az összegyűjtött használt elemekkel kell visszahoznia.

Az elemgyűjtő akcióról részletesebben a későbbiekben a program helyi kapcsolattartója, Jayasrí DD.tájékoztatja majd a szülőket, gyerekeket.

  • Sríla Sivarama Swami Maharaja kérdés-felelet társulási lehetőség

Sríla Sivarama Swami Maharaja lehetőséget biztosít találkozásra azon gyerekek számára, akiknek vannak kérdéseik a lelki élettel, Krisna-tudattal kapcsolatban. Ezen találkozók megszervezéséhez a gurukulát kérte meg, bár nem feltétlenül fognak e találkozók az iskolai időre esni. Kérjük, beszéljetek Ti is a gyerekeitekkel, hogy szeretnének-e kérdezni tőle? A pontos időpontokról még folyik Maharaja-dzsal az egyeztetés.

  • Gurukula honlapon való megjelenés

A honlapunk fejlesztésében kicsit továbblépnénk, szeretnénk a külső felületre is publikálni gurukuláról szóló cikkeket, híreket, melyet esetleg más fórumok is használnának az interneten. Korábban aláírtatok olyan nyilatkozatokat, mellyel hozzájárultatok, hogy belső fórumainkon használjuk a gyerekeitekről szóló képeket. Most kérjük a beleegyezéseteket ahhoz, hogy más fórumokon is megosszunk képeket, videókat, tartalmakat. Kérjük, amennyiben ehhez nem járultok hozzá, úgy arról is nyilatkozzatok akár ezen a lapon!

  • Egyenruhák

Az egyenruhák készülnek, nincs még konkrét időpont, mikor érkeznek meg.

  • Júniusi naptár

június 7.-11.: Tanórák, osztályozó vizsgák, értekezletek, osztálykirándulások

Június 14-17: tanórák, készülődés az évzáróra, osztálykirándulások

június 15.: Utolsó tanítási nap

Június 18.: évzáró ünnepség, fesztivál Govardhana Lál-lal Részletek a későbbiekben

  • Nyári projekthetek:

Ez lenne a terv, de mint tudjátok, a műsorváltozás jogát fenntartjuk!

Napi program:

6:30-8:30: Templomi program

6:30-7:00: Japa

7:00-7:40: Kirtana

7:40-8:30: SB Lecke

8:30-9:00: Gurukulába indulás, reggeli

9:00-13:00: Projekt (Benne 10:30-tól tízórai)

  1. Június 21.: Ratha-yatra hét
  2. Június 28-július 2.: Kézműves (F) – Dráma (L) hét
  3. Július 5-9.: Dráma (F) – Zene (L) hét
  4. Július 12-16.: Búcsús hét

5. Július 19-23.: Tanári elvonulás/ Gyerekfelügyeletek szülői szervezésben

6. Július 26-30.: Zarándok (F) hét- Bhágavatam (L) hét

7. Augusztus 2-6. Drona-Draupadi tábor

8. Augusztus 9-13.: Bhagavatam (F) hét- Zarnándok (L) hét

9. Augusztus 16-20.: Janmastami hét

10. Augusztus 23-27.: Tanári alakuló értekezlet/ Gyerekfelügyelet szülői szervezésben

Részletekkel menet közben jelentkezünk.

  • Nyári projektheteken való részvétel visszajelzés

Kérünk Benneteket, hogy az alábbi linken elérhető kérdőív kitöltésével jelezzétek vissza nekünk legkésőbb június 15-ig, mely projektheteken fognak részt venni a gyermekeitek!

Emlékeztetőül: a korábbi működésünkkel megegyezően 2 hét szabadon kivehető, ezen felüli igényeteket az intézményvezetővel egyeztessétek, írásban. Kérjük, hogy a 2 héten felüli igényt is jelöljétek be a kérdőíven, hogy szervezési szempontból tudjuk, mire készüljünk.

A kérdőív linkje:

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSc1j012o_yMLHbwwn5Ba6ON1uEfaqIB8b79pBTcqUcwCimDmg/viewform

Köszönjük a figyelmeteket, szép nyarat kívánunk!

A Srí Prahláda Gurukula Tantestülete nevében szolgátok, Candra Devi Dasi

Hasonló bejegyzések