Aruddha mataji könyvéből megtudhatjuk, hogyan lehet tanítani a zenét?
A gyerekekben természetes vágy él, hogy énekeljenek és zenéljenek. Ha nem tereljük őket a a Krisna-tudatos zene felé, akkor felnőve másféle, érzékkielégítés célú zenével fognak próbálkozni. Sríla Prabhupáda azt tanította, hogy a művészet, zene, tánc, és minden más emberi tehetség arra való, hogy a Legfelsőbb Urat dicsőítse. Egy leckében azt mondta:
,,Nos, a bhakti-yoga rendszer az, hogy ha a Hare Krsnát és a zenét hallgatod, dallamos zenét: khol-t, karatálát, akkor természetesen megutálod a más dalokat. Ez a gyakorlati indriya-samyamya, az elme és az érzékek irányítása.” (Lecke, Montreál, 1968. augusztus 24.)
A zene csodálatos lehetőséget nyújt a gyerekeknek az alkotókészségük kifejezésére és ezt egész életükben értékelni fogják. A kezdet kezdetétől fogva hallgathatják a gyerekek a Hare Krsna mantrát és az otthonunkban szóló bhakta zenét. Ez csodálatos légkört teremt és felébreszti a gyermek zenei hajlandóságát. Eleinte adjunk egyszerű hangszereket a gyerekek kezébe: csörgődobot, triangulumot, cintányért és kicsi dobot – olyan hangszereket, amiken bonyolult képzés nélkül is lehet játszani és jól hangzanak. Fokozatosan biztassuk őket, hogy tartsák az ütemet: vegyük a hangszert tartó kezüket a kezünkbe és mutassuk meg, hogy mások hogyan játszanak. Prabhupáda is arra bátorította a tanítványait, hogy eleinte ezeken az egyszerű hangszereken játsszanak mielőtt megtanulnak mrdangázni és harmóniumozni. Megtanította nekik az ,,ti-ti-tá3” ütemet és a ,,svami lépést.”
A saját gyerekeimmel az első öt évben tapsoltunk és ezeket az egyszerű hangszereket használtuk. Nekem nincs sok zenei tehetségem, úgyhogy amikor hatévesek lettek, beírattam őket egy zongoraiskolába mert Boise-ban nem volt harmónium tanár. Három évig tanultak zongorázni, amikor Ganapati Svami, aki rendszeresen látogatott Boise-ba, azt javasolta, hogy a gyerekek próbáljanak meg hallás után megtanulni harmóniumozni. Hallgassanak egy kírtana kazettát és próbálják meg hallás alapján lejátszani a hangokat. Ez így valóban működött és bonyolultabb dallamokat is le tudtak játszani hallás alapján. Gopála, két évvel fiatalabb révén, nem tanult annyit zongorázni, de ő is jól megtanult harmóniumozni. Szülőként mindkét módszerrel megpróbálkozhatunk, külön-külön, vagy együtt is. Egy kis zongoratanulás hasznos lehet, mert a gyerekek megtanulnak kottát olvasni és zene-elméletet (az akkordokat, hangskálát és a ritmust), ami minden hangszernél közös. A gyerekeknek sok-sok bátorításra van szüksége, amikor gyakorolnak és próbáljuk a zeneórákat szórakoztatóra és annyira kihívással telire tervezni, hogy a gyerekek akarjanak tovább fejlődni.
Emlékszem, hogy az otthontanulásunk egyik legélvezetesebb része az volt, amikor együtt kírtanáztunk otthon – énekeltünk és zenéltünk. A fiúk kírtana közben gyakorolva tanultak meg karatálázni, mrdangázni pedig a BBT mrdanga tankönyvéből. Amikor utazó bhakták látogattak Boise-ba, a fiúk új ütéseket tanultak meg tőlük, amiket aztán a kírtanákon gyakoroltak.
Zene a tanuló szemszögéből
Radhika-ramana megosztja gondolatait a zene jelentőségéről a kiegyensúlyozott életben
Néhány éve ellátogattam egy európai bhakta-családhoz. A férj és a feleség mindketten tanultak és ismerik a szanszkrit nyelvet. Ezért természetesen minden tőlük telhetőt megtettek, hogy megszerettessék a sástrákat két kisgyermekükkel is, és hogy a gyerekek világi tudása is kiváló legyen. De ennyi volt – a családban nem volt zene, vagy más kreatív tevékenység. Ezért arra biztattam őket, hogy tanítsák meg harmóniumozni, mrdangázni vagy valami más művészi kifejezésmódra a gyermekeiket, hogy kiegyensúlyozott felnőtté válhassanak.
Manapság túl gyakran annyira elmerülünk a tanulmányainkban, hogy minden kikapcsolódást időpazarlásnak tekintünk. Ha egy órát énekelek vagy kírtanázok, akkor egy órával kevesebbet tudok tanulni. Hatalmas a teljesítménykényszer nyomása, de ne felejtsük el, hogy az élet kreatív oldala ugyanolyan fontos, mint az akadémiai oldal.
A megjegyzéseim hatására az apa megtanult harmóniumozni csak azért, hogy a gyermekeit megtaníthassa. Amikor legközelebb meglátogattam őket azt mondta, hogy az egész ház – az egész család – megváltozott. Teljes átalakuláson mentek át mert a gyerekek imádták az esti közös kírtanákat. Az egyik gyereknek különleges tehetsége volt a harmóniumhoz és az apa éppen mrdangázni tanult, hogy azt is megtaníthassa a gyerekeknek. A személyiségének egy teljesen új oldalát fedezte fel, nem is beszélve arról, hogy a gyermekeivel is próbálta megosztani ezt.
Különösen a 21-dik században fontos lehetőséget adni a kreativitásnak, mert mindegy, hogy milyen jól élünk, mindig lesznek olyan időszakok, amikor a mindennapi élet nyomása túl sok lesz akár dolgozunk, akár iskolába járunk. Ha ilyenkor lehetőségünk van az agynak ehhez a másik oldalához fordulni és kifejezésre juttatni a kreativitásunkat, az nagy megkönnyebbülést adhat. A fejünk mindig tele van tervekkel és ötletekkel, de néha ki kell kapcsolnunk a fejünket és a szívünkből kell működnünk. Mindannyiunknak szüksége van egy helyre, ahova elmehetünk, egy élettérre, ahol azt mondhatjuk: ,,Ez most nem arról szól, hogy mit gondolok, ez csak az Úr iránti odaadásom kifejezése.” Ezt mindenki máshogy teszi meg – van aki fest, vagy mrdangát gyakorol, vagy új dallamot tanul meg a harmóniumon, vagy csak leül és kírtanázik. Mindannyiunknak szüksége van erre az életünkben.
Manapság az egész világot megöli a stressz és ez részben azért van, mert mindent egyoldalúvá tettünk. Ha egy tevékenységnek nincs számokban mérhető eredménye, akkor haszontalan. Mit értél el az elmúlt órában? Ha nem mérhetjük számokban a termelékenységünket, akkor amit csináltunk azzal csak az időt vesztegettük! Hány oldalt olvastunk el a tankönyvből? Hány pontot kaptunk a vizsgán? Mennyi kutatást végeztünk el? Hány sor programot írtunk? Amikor az életben minden számokban mérhetővé válik, akkor biztos receptünk van a stresszre.
Az Egyesült Államokban a dolgozók 75-80 %-a saját bevallása szerint járt orvosnál, hogy a stresszt kezeltesse és nem hiszem, hogy az indiai statisztikák sokkal jobbak lennének. Minél műveltebbek és gazdagabbak vagyunk, annál rosszabb lesz a helyzet. A legjobb egyetemeken a diákok gyakorlatilag belehalnak a stresszbe – már tíz évvel az egyetem előtt halálra stresszelik magukat a gyerekek mert a különórák és a kemény munka olyan nagy feszültséget, kényszert és nyomást jelent az életükben. Különösen akkor, amikor a szülők tudják, hogy pár pont jelentheti a különbséget, hogy a gyermek bejut-e az egyetemre vagy sem.
Az ilyen feszültséggel teli helyzetben a zene vagy más alkotó lehetőség még fontosabb ahhoz, hogy kiegyensúlyozott emberek lehessünk.
